Tegnapelőtt, azaz március 12-én született 100 éve a klub talán legkarizmatikusabb elnöke, az Agnelli család egyik legbefolyásosabb tagja, akinek neve örökre egybeforrt a Juventusszal. Az ember, aki elnöki kötelezettségein túl a csapat legnagyobb szurkolója volt, akinek a szeme elmondása szerint mindig felcsillant, ha valahol meglátta a „J” betűt, mely azonnal eszébe juttatta a bianconerit. Alábbi cikkben Gianni Agnellire, L’Avvocatóra emlékezünk.

Giovanni „Gianni” Agnelli egyenesági unokája a torinói székhelyű Fiat autógyárat alapító, azonos néven megkeresztelt Giovanni Agnellinek, emellett egyenesági nagyapja John Elkannak, a Juventust is birtokló Exor csoport vezérigazgatójának, 1921. március 12-én született, Torinóban. A fekete-fehér színeket már egészen kisgyermek-korától magába szívhatta, hiszen két éves volt, amikor édesapja, Edoardo Agnelli elvállalta a Juventus elnöki posztját, mellyel klub az Agnelli-család érdekeltségi körébe került.

Ehhez az időszakhoz köthető a híres Quinquennio d'Oro, vagyis a Juventus zsinórban megnyert öt bajnoki címe 1930 és 1935 között. A zsinórban öt bajnoki címet hozó időszaknak egy szörnyű tragédia vetett véget, hiszen 1935 nyarán Edoardo egy repülőgépbalesetben életét vesztette, így az ekkor 14 éves Gianni édasapa nélkül maradt. A II. világháború kitörése előtt jogot tanult, innen is ered beceneve, L’Avvocato (Az Ügyvéd), azonban jogászként sosem praktizált. A világháború alatt, alig 19 évesen csatlakozott a Tengelyhatalmak oldalán harcoló olasz seregbe, az észak-afrikai hadszíntéren harcolt az (egyébként Fiat által gyártott) páncélautó hadosztály tagjaként. A háború későbbi szakaszában folyékony angol nyelvtudásának köszönhetően összekötő tisztként tevékenykedett, együttműködve az Olaszországot megszálló Szövetséges erőkkel. 1945 decemberében meghalt nagyapja, így a húszas éveinek első felében járó Gianni lett a családfő. 1947-ben, alig 26 évesen megválasztották a Juventus elnönkének, mely tisztséget 1954-ig látta el (az egy éves interregnumot követően ismét egy Agnelli került az elnöki székbe, ezúttal öccse, Umberto, a Juventus jelenlegi elnökének, Andrea Agnellinek az édesapja). 1953-ban feleségül vette a nemesi családból származó Marella Caracciolo dei principi di Castagnetót, mely házasságból két gyermekük született, Margherita és Edoardo. 1966-ban megválasztották a Fiat elnökévé, mely tisztségét 1996-ig látta el. A nagyapja által alapított autógyár elnökeként az olaszországi gazdaság legfontosabb alakjává vált, neve egybeforrt az ország világháború utáni iparának fellendítésével, egyesek nemes egyszerűséggel Olaszország királyának nevezték. Magas pozíciójának, kifinomult stílusának és megnyerő humorának köszönhetően az egyik legismertebb olasz személyként tartották számon külföldön. 1996-os távozását követően a Fiat tiszteletbeli elnökének választották. Életének kései szakaszában sem kerülték el a tragédiák, hiszen unokaöccse, Giovanni Alberto – akit örökösének szánt a Fiat elnöki székében – 1997-ben egy ritka típusú rákbetegség következtében 33 évesen meghalt, egyetlen fia, Edoardo pedig 2000-ben öngyilkos lett. Az Avvocato 3 évvel élte túl fia halálát, 2003. január 24-én, 82 évesen, prosztatarák következtében meghalt.

Gianni Agnelli személye legalább akkora, ha nem nagyobb szerepet tölt be a Juventus modernkori történelmében, mint a Fiatéban. Mint fentebb olvasható 1947-ben választották a Bianconeri elnökévé. Ez az időszak egybeesik a háborúban szétrombolt ipar helyreállításával, a Fiat pedig a javuló gazdasági kilátások következtében megengedhette magának, hogy biztos anyagi hátteret biztosítson a zebráknak. Az ekkor 26 éves Gianni nagy szerelmese volt a futballnak, így örömmel vállalta el az elnöki feladatot. „8-9 éves koromtól kezdve rendszeresen kimentem édesapámmal a csapat edzéseire, úgy nőttem fel, hogy a Juventus egybeforrt édesapámmal, és szinte mindig nyer. Amikor édesapám meghalt, a vezetőség tagja lettem Mazzonisszal, Combival, Bigattóval és más jeles személyekkel. A világháború után felkértek, hogy legyek a Juventus elnöke. Elnökségem 7 éve alatt nyertünk két bajnokságot, kétszer, vagy háromszor harmadikak lettünk. Hét évig elnökölni egy futball-klubot, kimerítő időszak mindenki számára” – emlékezett vissza Angelli egy későbbi interjújában.

A ifjú Gianni korán belátta, hogy invesztálni kell a csapatba, ha méltó kihívói szeretnének lenni az ekkor fénykorát élő Grande Torinónak (sajnos a két csapat nem mérhette igazán össze erejét az 1949-ben történt tragikus végkimenetelű supergai repülőgépbaleset következtében). A befektetett energia kifizetődött, a csapat az 1949/50-e szezon végén, szűk másfél évtized után került fel ismét Olaszország trónjára, maga mögé utasítva a legendás „Gre-No-Li” támadósort felvonultató Milant. A csapat legnagyobb sztárja az alig 22 esztendős Gianpiero Boniperti volt, aki szezononként húsz gól körüli átlagot hozott ezidőtájt. Az 1950-es bajnoki címet két évvel később egy újabb követte 1952-ben. 1954 őszén Gianni lemondott elnöki posztjáról, hogy jobban koncentrálhasson a Fiatra. Korábban említettem, hogy 1955-ben öccse, az akkor mindössze 22 éves Umberto került az elnöki székbe, azonban Gianni, továbbra is közel maradt a csapathoz. A Juventus ebben az időszakban varrhatta fel mezére a tizedik bajnoki címért járó első aranycsillagot, a támadósorban pedig összeállt a klub történelmének egyik legismertebb csatárhármasa Sívori, Boniperti és Charles személyében. Umberto Agnelli 1962-ig volt a klub elnöke. Tekerjünk előre egy évtizedet, a ’70-es évekig.

Egy viszonylag sikertelen évtized után, 1971-ben Boniperti került az elnöki székbe, azonban az Avvocato folyamatosan igyekezett időt szakítani arra, hogy szeretett csapata és egykori játékosa mellett legyen. Legendássá vált az anekdota, miszerint Gianni bármit is csinált, bármilyen tárgyalásra is kellett készüljön, minden nap reggel 6-kor felhívta Bonipertit, és érdeklődött a csapat körüli dolgok felől. Boniperti elnöksége és Gianni szoros jelenléte a csapat egyik legdicsőbb korszakát hozta el, az 1971 és 1990 közötti időszakban Európában is meghatározó tényezővé vált, klasszisok sorát adva a világfutballnak, mely az 1980-as évek közepére csúcsosodott ki. A Liverpool elleni tragikus hátterű BEK-győzelem után a csapat hanyatlásnak indult, 1990-ben Boniperti távozott az elnöki székből, valamint Gianni is úgy döntött, hogy hátrébb lép, szerepét pedig ismét öccse vette át, azonban informálisan továbbra is a csapat közelében maradt, gyakran látogatott ki az edzésekre és beszélgetett a játékosokkal. Halála napjáig közel maradt imádott csapatához, mely egyet jelentett számára a futballal és a szenvedéllyel. "A Juventus mindig is hozzánk tartozott. Ez nem üzlet, hanem egy szenvedély, egy személyes szenvedély, melyen közösen osztozunk sok más emberrel." "Hogy ki nyer, a Juventus, vagy a legjobb csapat? Szerencsés vagyok, mert általában a két fogalom  egy és ugyanaz." - nyilatkozta korábban a csapatról.

Megnyerő humorához elképesztő elegancia és utánozhatatlan stílus párosult. Karizmatikus megjelenésének köszönhetően gyakran emlegették playboy-ként, az Esquire magazin pedig minden idők öt legjobban öltözött férfija közé is beválasztotta. Stílusjegyévé vált az ingujján kívül hordott karóra, mely talán a világon neki állt egyedül jól, mindenki máson nevetségesen festett volna. Amikor erről kérdezték, csak annyit válaszolt, hogy nincs ideje az ingujját felhúzni, hogy megnézze hány óra van, ezért döntött ezen megoldás mellett.

Születésének századik évfordulójának alkalmából több egykori játékos és stábtag is megszólalt, akiknek lehetőségük volt személyesen is ismerni az Ügyvéd Urat:

"Agnelli? Ő tette lehetővé számomra, hogy élvezhessem a futballt. Egy patinás klubhoz hozott, és lehetővé tette, hogy a legmagasabb szinten játszhassak. (...) Emlékszem az első telefonhívásra: »Michel, itt Boniperti, adom az Ügyvéd Urat. « Erre én: »Milyen ügyvéd urat? Van még valami, amiről beszélnünk kell a szerződésem kapcsán? Aláírtuk már, nem?« Erre Boniperti: »AZ ÜGYVÉD Michel, nem egy ügyvéd… Szeretném átadni az elismerését és a kérését, hogy nyerjük meg BEK-et.«” - Michel Platini nyilatkozata a Gazzetta dello Sportnak

 „Az Ügyvéd Úr a futball és a Juventus valódi szerelmese volt. Amikor találkoztam vele gyakran beszélgettem vele olasz és külföldi játékosokról egyaránt. Mindent tudni akart azokról a futballistákról, akik a Juventushoz készültek szerződni.” – Dino Zoff nyilatkozata a Tuttosportnak

„Császárként tekintettek rá a vállalati világban és a politikában egyaránt. Ha valamire szüksége volt, az állam vezetői őt keresték legelőször telefonon. (...) Amikor a Juventushoz érkeztem, gyakran beszélt velem, bátorított, lelket öntött belém. Folyamatosan a futballról beszélt. Emlékszel Lippi erre a győzelemre? Emlékszel, amikor legyőztük a Realt? Erre egész életemben emlékezni fogok.” – Marcello Lippi a nyilatkozata a Sky Sportnak

„A mai fiatalok nem hinnék el, hogy létezett egy olyan karakter, mint az Ügyvéd Úr. (...) Egy igazi úriember volt, aki minden képzeletet felülmúlt. Cabrinivel értek egyet: egy megismételhetetlen karakter. Egyedi, ironikus, intelligens, hihetetlen vezető. – Marco Tardelli nyilatkozata a Tuttosportnak

Zárásképp pedig Alessandro Del Piero üzenetét közöljük, melyet 2013-ban írt a Ügyvéd Úr halálának tizedik évfordulóján: „Eltelt tíz év, de sokkal közelebbinek tűnik az elvesztése. Szinte tegnap történt, hogy csipás szemmel ébredtem a hívására, de ő mindig korán szeretett velem beszélni. Eltelt tíz esztendő, de az emberek, akik mélyen lakoznak a szívedben és a lelkedben, sosem hagynak magadra. A mai napig hiányzik nekem: az eleganciája, a stílusa, a szenvedélye. Mindig megbecsült a bizalmával és a figyelmességével. Tőle kaptam a becenevem, amely évekig velem maradt: Pinturicchio. Kezdetben nem tudtam, mit jelent, később rájöttem, hogy egy kiváló művész volt. Ha ma felhívna, valószínűleg megkérdezné, mit nézzen meg Sydneyben. Hívása körülbelül 6 órakor érkezne, én azonban ezúttal biztosan ébren várnám.”

Nyugodj békében, Ügyvéd Úr!

Források: The life of Avvocato Gianni Agnelli, JuveNews.eu, Juventus hivatalos oldala, Fűrész Attila - Pivacsek András: Juventus - Újra a csúcson, Wikipedia