Bonucci: "Mindannyian emberek vagyunk"

bonucci_pirlo.jpgA Juventus újkori történelmének egyik meghatározó futballistája, a jelenleg sérüléssel küzdő Leonardo Bonucci egy friss nyilatkozatában többek között arról beszélt, hogy az Inter elleni Coppa Italia-elődöntő visszavágóján a milánóiak mestere, Antonio Conte, valamit az Öreg Hölgy elnöke, Andrea Agnelli talán elvetették a sulykot a találkozón folytatott vitájuk során, ugyanakkor kiemelte, hogy a futballban bármikor megtörténhetnek az efféle esetek.

A harminchárom esztendős védő a legtöbb forrás szerint szintén nagy szerepet vállalt a történések kibontakozásában, mivel az első félidőben, Lautaro Martínez tizenegyesnek tűnő eseténél ő maga utasította rendre a Nerazzurri trénerét, mondván, hogy tiszteletben kellene tartania a bíró döntését, azonban úgy véli, hogy nem az ő dolga véleményt formálni a kérdésben.

"Nincs mit hozzáfűzni az esethez, az erről készült képek és felvételek magukért beszélnek. A történtek nyilvánvalóan negatív hatással bírnak, ennek ellenére nem az én tisztem ítélkezni az események felett" – jelentette ki a Sky Sport Italia kérdésére.

"Bár a világ elvárja tőlünk, hogy minden esetben példaképeként viselkedjünk, s ezt magunktól is megköveteljük, egyes helyzetekben igen nehéz ennek megfelelően cselekedni. A mérkőzések közben sokszor előfordul, hogy nem vesszük figyelembe az adott szituációt.

A bennünk felgyülemlő feszültség következtében elveszíthetjük az ítélőképességünket, s másképp teszünk bizonyos  dolgokat, mint ahogyan kellene, így pedig könnyűszerrel előfordulhatnak ehhez hasonló jelenetek. Ennek hatásfokát felerősíti, hogy a szurkolók nincsenek jelen a stadionokban, mely azzal jár, hogy a mikrofonok még egészen apró mozzanatokat, például egy tüsszentést is rögzítenek."

A Bianconeri csapatkapitány-helyettese hozzátette, hogy véleménye szerint bárki más is hasonló módon viselkedett volna az adott helyzetben, az keddi eseményekkel párhuzamba állítható jelenetek pedig bármikor megeshetnek, hiszen annak ellenére, hogy a labdarúgás szereplői hétről-hétre az egész világ előtt mutatkoznak, ők is egyszerű embereknek számítanak.

"Nem kellene ekkora hangsúlyt fektetnünk a történtekre. Megnézném, hogy mások mit tennének egy efféle szituációban, mikor mindenkiben hatalmas feszültség gyülemlene fel, attól függetlenül, hogy az adott eset egy irodában, vagy egy futballpályán történik éppen.

Végső soron mindannyian emberek vagyunk. Igyekszünk példaképekké válni, ám néhány esetben az irányítás kicsúszik a kezeink közül, s nem tudunk kellő önkontrollt gyakorolni. Telt ház esetén az ilyen incidenseket senki sem veszi észre, most azonban jóval körültekintőbbnek kell lennünk, ami azt hiszem, nem számít újdonságnak."

Bonucci a Zebrák szombati, Napoli elleni összecsapásáról is szót ejtett, kiemelve, hogy bár a nápolyi alakulat számos problémával volt kénytelen szembesülni az utóbbi időben, továbbra is félelmetes ellenfelekként kell tekinteni rájuk.

"Volt szerencsém együtt dolgozni Gennaro Gattusóval, mikor az AC Milan színeiben futballoztam, s elmondhatom, hogy a rövid együtt töltött idő ellenére nagyszerű edzőnek tartom, aki remek emberekből álló szakmai stábbal tevékenykedik, így csak a legjobbakat kívánhatom nekik.

Ugyan idén a Supercoppa keretein belül már összemérhettük velük az erőnket, annak a találkozónak vége, most pedig egy teljesen más megmérettetés, s egy másik Napoli vár ránk. Nem gondolnám, hogy az együttesük válságban lenne, ám bonyolult helyzetek, hullámvölgyek természetesen megeshetnek.

Sok kulcsemberüket kényszerülnek majd nélkülözni, azonban mi csak magunkra gondolhatunk. A célunk egyértelműen a három pont hazahozatala, s feltett szándékunk, hogy ugyanolyan mentalitást képviseljünk szombaton, mint az utóbbi időben.

Nagyon óvatosnak kell lennünk, hiszen a Napoli nem ugyanazt az arcát fogja mutatni, mint a legutóbbi találkozónkon, már csak azért sem, mert ezúttal rendelkezésünkre áll majd Victor Osimhen, ennek révén pedig nagyobb erőt képviselnek majd a támadósort tekintve, mint Andrea Petagnával. Minden apró részletre figyelnünk kell, azonban kötelességünk nyerni."

A labdarúgó az interjú végezetén az Olasz Kupa küzdelmeiről is kinyilvánította gondolatait, közölve, hogy bár a torinóiaknak a döntőben is nehéz dolguk lesz, egyedül a siker lebeg a szemük előtt.

"Az Inter elleni keddi sikerünk egy kisebb lépést jelent egy nagyobb cél, azaz egy trófea elhódítása felé. Úgy vélem, Coppa Italia döntője rendkívül nehéz mérkőzésnek ígérkezik, mivel az Atalanta az elmúlt évek egyik legjobb olasz együttese, mely Európában is megmutatta erejét.

A legutóbbi diadalunk azonban újabb megerősítést jelent az együttesünk számára. A Nerazzurri ellen elszenvedett bajnoki vereséget követően teljesen új útra léptünk, mely mind az egyes játékosokat, mind pedig a csapat egészét tekintve rendkívül kedvezőnek mondható" – összegzett Bonucci.