Arthur: "Sokat kell tanulnom Pirlótól"

img_20201118_121748.pngA Juventus idén nyáron érkező középpályása, a brazil válogatott Arthur kis szünet után ismét lehetőséget kapott hazájának nemzeti együttesében, ahol az Uruguay ellen végül 2-0-ra megnyert találkozón gólt is szerzett, ez pedig, saját közlése szerint hihetetlen érzés volt. 

Bár a Selecao korábban Venezuela csapatát is maga alá gyűrte az elmúlt napokban, a most kezdődő világbajnoki selejtezők első mérkőzésén a szintén nagyszerű játékosokból álló kék-fehér alakulattal kellett szembenéznie, ahol egyébként a Bianconeri egy másik futballistája, Rodrigo Bentancur hatvan percet töltött a pályán. 

"Ez leírhatatlan érzés" – mondta a nemzeti csapatban elért első találatáról a Barcelona korábbi labdarúgója a SportItalia szerint. 

"Régóta szerettem volna gólt szerezni. Ez mindig különleges érzés, de ha az első találatról van szó, akkor ez méginkább igaz. Tite kapitány megkülönböztetés nélkül bánik velünk, emiatt pedig nagyon közel áll a játékosaihoz. 

A múltkori alkalommal tudtam, hogy nem fogok meghívót kapni, mivel akkor éppen alig játszottam a Barcelonában. De nagyon keményen dolgoztam, hogy visszatérhessek ide."

A 24 éves futballista, aki egy tavasszal megköttetett, majd nyáron lezáruló üzlet keretein belül cserélt helyet Miralem Pjanić-csal, mindeddig négy bajnokin, valamint három Bajnokok Ligája-találkozón kapott lehetőséget az Öreg Hölgy kötelékében. 

Arthur, elmondása szerint alig várja, hogy minél többet tanulhasson új mesterétől, Andrea Pirlótól, aki futballistaként posztja egyik legjobbjának számított a világon. 

"Pirlo egy nagyszerű edző. Nagy, ráadásul remek futballtudással rendelkezik, és pontosan tisztában van a pályán lévő játékosok érzelmeivel és érzéseivel, ezért kiváló munkát végez. Még nagyon sokat kell tanulnom tőle" – szögezte le a fiatal labdarúgó.