Ismét egy idegenbeli – a BL-indulás szempontjából kulcsfontosságú – mérkőzés vár a Juventusra, mely több, mint három hónapja tudott utoljára mérkőzést nyerni hazai stadionjától távol, még a Lecce vendégeként. Allegri csapatának a Daniele De Rossi alatt új erőre kapó AS Roma otthonában kellene kiharcolni a győzelmet, akik közvetlen riválissá léptek elő a BL-helyekért folyó harcokat illetően. A Lupi mögött a kontinens egyik legelhivatottabb szurkolótábora lesz az Olimpicóban, akik az ultramozgalmak kezdetétől fogva számos kisebb csoporttal rendelkeztek már, a ’70-es évek végén egyesülve pedig a kontinens egyik legmeghatározóbb szurkolói csoportját hozták létre. A sors iróniája, hogy ezen egység felbomlásának a kezdetét pont egy volt Lazio-játékosnak a leigazolása jelentette. Ismerjétek meg tehát az AS Roma ultráit.

Az AS Romának sok más klubhoz hasonlóan már az ultra-mozgalmak előtt alakultak szervezett szurkolói csoportjai. Az első ilyen szerveződés 1950-ben jött létre két szurkoló, Domenico Montanari és Angelo Meschini aktivizmusának köszönhetően, akik az Il Giallorosso című folyóirat animátorai voltak. A szurkolói lét már igen korán szervezett hálózatba tömörült, ugyanis 1951-ben létrehozták  Associazione Tifosi Giallorossi Attilio Ferraris néven a szurkolói klubok hálózatát, mely nevét a klub első történelmi csapatkapitányáról kapta. Ezen szövetség hamar komoly növekedésnek indult, melyet az 1951/52-es Serie B-ben töltött szezon sem tört meg, sőt az idény végére több, mint nyolcvan kisebb csoport csatlakozott ez egyesület égisze alá, a tagok összesített száma elérte a 24000-et. Az egyesületet végül a hatóságok 1960-ban feloszlatták, miután több olyan klubot is bezártak, ahol szerencsejáték folyt. Három évvel később igyekeztek újjászervezni a mozgalmat, minimális sikerrel. Ezen időszakból a Guerriglieri della Curva Sud nevű csoport érdemel még említést, mely később az egyik legjelentősebb Roma ultra-csoport alapját fogja képezni. Talán kevesen tudják, de a Grande Inter sikerének legfőbb letéteményese, Helenio Herrera a Farkasok kispadját is elfoglalta 1968 és 1973 között. Habár a milánói sikereket mégcsak megközelíteni sem sikerült neki – 1969-ben Olasz Kupát, 1972-ben Angol-Olasz Kupát nyert –, a szervezett szurkolói létre itt is komoly hatással volt, mivel javaslatára 1971-ben megalakult az Associazione Italiana Roma Club (AIRC), amely a szervezett szurkolócsoportok fejlesztéséért volt felelős, transzparenseket gyártott számukra, és jegyeket biztosított a hazai mérkőzésekre, valamint lehetővé tette a klub játékosainak és vezetőinek közvetlenebb elérését is. Ez a kezdeményezés rövid idő alatt 130 kisebb csoport gyűjtött maga köré.

Az AIRC létrehozását követően szinte azonnal megalakult a Roma legikonikusabb ultracsoportjaiból kettő is, a Boys és a Fedayn. Az előbbi csoport tagjai nevüket az Inter-ultrákból álló hasonló nevű csoporttól vették át. A Boys – teljes nevén: Boys-le Furie Giallorosse – már a kezdetekkor igyekeztek kitűnni a többiek közül: egyedüli csoportként a Curva Nordba jártak, társadalmi hátterük is sokkal rendezettebb volt. A tagok a polgári, középosztálybeli körökből kerültek ki, sokkal jobb anyagi helyzettel rendelkeztek az átlag szurkolókhoz viszonyítva. Ez egyébként egyben lehetővé is tette, hogy sokkal könnyebben vásároljanak dobokat, és egyéb eszközöket, melyek a stadionban való szurkoláshoz voltak szükségesek. Hozzájuk fűződik az egyik legkorábbi összecsapás más klubok ultráival, ugyanis 1973. október 14-én Torinóban az akkor politikailag baloldalhoz igazodó Granata ultráinak sikerült ellopniuk a Roma Club Milano transzparenseit. Emiatt a mérkőzés után a stadionon kívül összecsapásokra került sor a botokkal és késekkel felfegyverzett Granata-szurkolók és a fegyvertelen Roma-szurkolók között. A jobboldali érzelmű, Curva Nordban elhelyezkedő Boysszal ellentétben a Fedayn tagja inkább a baloldali eszmékhez kötődtek, tagjai a munkásosztályból származtak, a Curva Sud 17-es szektorában foglalták el helyüket. Már ebben az évtizedben számtalan kisebb csoport alakul, akiket felsorolni is lehetetlen, közülük jelentősebbnek a Fossa dei Lupi, a Cuore Giallorosso és a Pantere Giallorosse számítottak még.

1976 végén a főbb szurkolói csoportok vezetői úgy döntöttek, hogy egy nagy egységbe tömörülnek, és létrehozták a Commando Ultrà Curva Sudot, mely fennállása alatt az egyik legjelentősebb szerveződéssé nőtte ki magát. A CUCS rövidítéssel emlegetett csoport 1977. január 9-én debütált egy Roma - Sampdoria mérkőzésen. Nem sokkal megalakulása után a Fedayn kivált és ismét önálló entitássá vált, azonban a hatalmat nem tudta visszaszerezni a CUCS-tól, mely taglétszáma és szervezettsége révén nem csak Olaszország, hanem Európa területén is kiemelkedő csoporttá vált. A ’80-as évek lényegében a CUCS uralmáról szólt, ami a Roma-ultrákat illeti, azonban időközben a Boys kivált és újra önálló csoportként kezdett el működni, a Roma-Liverpool BEK-döntőn már saját transzparenssel voltak jelen az Olimpicóban. A CUCS hegemóniája 1987-ben kezdett megtörni, mely meglepő módon egy játékos, Lionello Manfredonia érkezéséhez köthető. A laziale múlttal rendelkező Manfredonia a Juventustól érkezett 3 milliárd líra ellenében (1985-1987-ig erősítette a Bianconerit). A pályafutását liberóként kezdő játékos tíz évet töltött el a gyűlölt városi riválisnál, emellett részt vett a Totonero-botrányban is több csapattársával együtt, ráadásul több alkalommal rágalmazta a Romát is különböző nyilatkozataiban. A szurkolók egyöntetűen arra kérték Dino Viola elnököt, hogy ne vegye meg őt, azonban a tüntetések sikertelenül zárultak, a játékos pedig aláírt a Farkasokhoz. A CUCS-on végül a játékoshoz való hozzáállás okozta a törtést, egyesek úgy ítélték meg, hogy mivel Manfredonia már a klub játékosa, és ezáltal közös célért küzdenek, el kell fogadni őt, míg mások azt vallották, hogy semmi szín alatt nem jár bocsánat annak, aki 10 évet töltött a Laziónál. A csoporton belül fokozódó ellentétek hatására kiválik az alapítók többsége és létrehozza a Gruppo Anti-Manfredoniat (GAM) – a névből adódóan értelemszerűen ők ellenezték végig a játékos ittlétét –, a kisebbség pedig Vecchio CUCS néven futott tovább. A szurkolók közti ellentét már a szezon legelején, 1987. szeptember 2-án verekedésbe torkollott egy Roma-Genoa kupamérkőzésen: amikor a GAM kitette az „Indegno, levati quella maglia” (Méltatlan vagy, vedd le ezt a mezt!) transzparenst, több száz ember között heves verekedés tört ki, néhányan még kést is használtak. A két csoport közötti ellentétet Manfredonia távozása sem hozta helyre (1989. december 30-án a Bologna elleni idegenbeli mérkőzésen a pályán szívrohamot kapott, majd következő év tavaszán bejelentette visszavonulását). Az ellentétből hosszú távon a Vecchio CUCS jön ki győztesen, jó kapcsolatokat alakítottak ki a klubbal magával is, a La Roma nevű hivatalos magazinban is többször helyet kaptak. Az évtized során a CUCS árnyékában is létrejönnek kölüönböző csoportok, mint például a Tupamaros, a La Vecchia Guardia és az Avvelenati.

A GAM-ból kivált a tagok egy sokkal radikálisabb csoportja, megalkotva ezzel az Opposta Fazione nevű szerveződést, egy olyan szélsőséges csoportot, amely megtagadott minden kapcsolatot a többi csoporttal, bűnösnek tartva őket az ultrák eszméinek elárulásában. Közben a politika is belépett a kanyarba, és a Sud, mely korábban baloldali volt, egyre inkább jobbra tolódott. A CUCS-ból egyre több kisebb, politikai ideológiáktól vezérelt csoport válik ki. Az 1993/94-es szezonban a GAM és a Vecchio CUCS megmaradt tagjai újraegyesülnek, a „Roma érdekében”, de megkopott fényük okán már nem tudnak számottevő dominanciát kialakítani a csoporton belül. A folyamatos hanyatlás az évezred végére pecsételi meg a CUCS sorsát, a kontinens egykori meghatározó ultra-csoportja, melyet elképesztő szervezettség és lélegzetelállító koreográfiák jellemeztek, az 1999/2000-es bajnokság első hazai mérkőzésén végleg feloszlott. A kanyar irányítását ezidőtájt az 1994-ben alakult AS Roma Ultras vette át, azonban a kétezres évek közepére ők is feloszlatták magukat, szintén belső ellentétek miatt és a többi csoporttal való rivalizálás következtében.

Ezt követően egy darabig egy csoport sem tudott vezető szerepet kialakítani a Sudon belül. A 2006/07-es szezonban például a kanyar alsó részét nagyon sok apró, néhány tucat emberből álló csoport tölti meg, a felső sorokban pedig a két történelmi csoport a Fedayn és a Boys kapott helyet néhány újabb csoporttal (Ultras Romani és Ultras Primavalle-S.Lorenzo). Ezidőtájt egy kezdeményezés is indult Curva Sud 1973 néven, amely a csoportokat egyetlen zászló alatt kívánta egyesíteni az idegenbeli mérkőzéseken, azonban komoly sikert nem ért el. A szurkolói kártyák bevezetése természetesen a Roma ultrák körében is komoly ellenállást fejtett ki, sokáig nem követték szervezett formában a csapatot idegenben. A 2014/15-ös szezon óta a Curva Sudot az annak közepén elhelyezkedő Roma nevű csoport vezeti, melyhez csatlakoztak a Romanismo és Gruppo Quadraro csoportok.

A futball iránt érdeklődők számára nem árulunk el nagy újdonságot azzal, hogy a Roma legnagyobb riválisa a városban található másik együttes, a Lazio. A Derby della Capitale a világ egyik legismertebb és legforróbb városi derbijeként van számon tartva. A mérkőzés idejére nem számít semmit az aktuális forma, sem a tabellán elfoglalt helyezés, amelyik csapat ezt a mérkőzést megnyeri, az a szurkolói szemében mennybe megy, legalábbis a következő derbi kezdetéig. Az első Capitaléra 1929-ben került sor, azóta minden sorozatot és barátságos mérkőzést figyelembe véve 199 mérkőzést játszottak a felek, ebből 74 Roma- és 58 Lazio-győzelem született, 67 alkalommal pedig döntetlenre végeztek a felek.  

Természetesen a két csapat szurkolói is egymás legfőbb riválisának tekintik magukat. Ez a kapcsolat túlmutat egyébként szimpla rivalizáláson, olyan gyűlölet övezi a két szurkolótábort, mely számos összecsapást hozott már az évtizedek alatt, sőt, egyes derbik sajnos halálos áldozatokkal is jártak. Már az ultra-mozgalom elején lehetett olvasni a két csapat összetűzéseiről. Kezdetben mindkét csapat szurkolói a Curva Sudban foglaltak helyet, mely természetesen több összetűzésnek az alapjául szolgált. Idővel a Lazio szurkolói a derbik idejére átköltöztek a Curva Nordba. Tragédiába torkollott az 1979. október 28-án megrendezett derbi: egy Zigano becenevű Roma-szurkoló három tengerészeti jelzőrakétát csempészett be a stadionba egy alumíniumcsővel együtt. A végig felfokozott hangulatú mérkőzésen Zigano egyik kilőtt rakétája a átrepült a stadionon, és a Nordba csapódott, és eltalálta a 33 éves Vicenzo Paparellit, aki feleségével és két gyermekével együtt tekintette meg a mérkőzést. A férfi a helyszínen azonnal meghalt. A Lazio-drukkerek azonnal leszedték a drapériáikat, és kimentek a stadionból, hogy másik oldalon bosszút álljanak a Roma drukkereken. A bennmaradt szurkolók a mérkőzés félbeszakítását követelték, mely végül nem történt meg. Zigano kiszökött a stadionból, és hónapokig bújkált, de végül feladta magát a rendőrségen. Tettéért hét év nyolc hónapnyi börtönbüntetést kapott. Az esemény visszhangjaként a Lazio-ultrák végleg átköltöztek a Nordba, és nagyjából innentől datálható a riválázálásból átfordult gyűlölet is. Vicsor, a Lazio legendás szurkolója így írt az eseményről: „Az előtt a nap előtt ez játék volt, divat, a fiatalok szórakozása, de utána ez számomra és sok barátom számára ez többé már nem játék, hanem mindennapos csata lett (...), mindenkiben ugyanaz a gyűlölet tombolt, mint bennem.”

Emlékezetes még a 2004. március 21-i mérkőzés, mely a „Halott gyermek derbije” néven írodott be a futballtörténelembe. Már a mérkőzés előtt érezni lehetett némi feszültséget, mialatt a szurkolók a stadion felé sétáltak, szírénákat és könnygránátok füstjét lehetett látni, a rendőrség az egyik könnygázgránátot a stadion főlelátójára lőtte fel. A rendőrökkel való összecsapás kaotikus helyzetet okozott az Olimpico környéken. Az események hevében egy drukker látott valakit hordágyon feküdni letakart arccal, a hír pedig elkezdett terjedni, hogy valaki meghalt az összetűzésekben, egy gyermeket halálra gázolt egy rendőrautó. A Roma-ultrák levették a félidőben a drapériákat, és mindkét tábor elkezdte hangosan kiabálni: Gyilkosok, gyilkosok! A stadion hangosbemondóján próbálták csillapítani a kedélyeket, sikertelenül. A második félidő negyedik percében a játékvezető félbeszakította a mérkőzést, három vezető Roma-ultra pedig a pályára ment és elkezdte győzködni Francesco Tottit, hogy a mérkőzést nem szabad lejátszani a haláleset miatt. A Roma kapitánya először ellenkezett, azonban később odament csapattársaihoz, valamint a vezetőséghez, és végül a mérőzés felfüggesztésre került. „Feszült volt a hangulat, nem tudhadtuk, hogy nem történik-e valami súlyos dolog, ha folytatjuk a meccset...” - vallotta Totti a rendőrségi kihallgatás során. Az események következtében végül kiderült, hogy nem halt meg senki, azonban sokan úgy gondolták, hogy a rendőrség eltusolta az ügyet. A két csapat közti viszony ezt követően sem javult, a 2012/13-as szezonban például a derbi alkalmával 4 embert letartóztattak, mivel 8 szurkolót késeléses támadás ért, szerencsére csak könnyebb sérülésekkel megúszva.

A Lazio után előkelő helyen szerepel a Juventus is, mely a gyűlölt csapatokat illeti, mely egy megromlott baráti viszonyból alakult át visszafordíthatatlan ellentétté. A Bianconeri 1973-as bajnoki címét még együtt ünnepelte a két szurkolótábor, azonban három évvel később már összecsapásokról lehetett olvasni egy véleményes bírói ítélet következtében. A két klub számított a legerősebbnek a ’80-as évek elején, mely tovább mélyítette a rivalizálást, incidensekkel teletűzdelve. A következő évtizedekben is számos alkalommal lehetett olvasni szurkolói összecsapásokról, felgyújtott rendőrautókról, amikor a két együttes megmérkőzött egymással. Említést érdemel még a Napolival való rivalizálás, mely a Derby del Sole (a Nap Derbije) néven ismert. A két együttes szurkolói gyakran csaptak össze egymással, bár a ’80-as években még baráti viszony fűzte őket egymáshoz, mely végül a Boys miatt megszakadt 1988-ban. A számos összecsapás közül kiemelkednek a 2014. május 3-án lezajlott események: a Rómában megrendezett kupadöntőt a Napoli és a Fiorentina játszották egymással, ez pedig remek alkalom volt a Napoli és Roma ultrák találkozásának. Az összecsapás következtében lelőtték a Napoli ultráját, Carlo Espositót.

Számos olasz csapat mellett több külföldi együttes szurkolóival is sikerült ellenséges viszonyt kialakítani a Giallorossi ultráinak, melyek közül a Liverpool elleni rossz viszonyt érdemes említeni. Minden az 1984-ben, Rómában elvesztett BEK-döntő alkalmával történt, amikor az olasz ultrák dühükben megtámadták az angol szurkolókat a büntetőkkel elveszített mérkőzés után. Angliában a futball-huliganizmus szintén ekkor élte fénykorát, sokan úgy vélik, hogy az egy évvel későbbi Heysel-tragédia egyenes ágú következménye volt a Roma- és a Liverpool-szurkolók összecsapásának, az angolok kvázi az előző évi sérelmeket kívánták megbosszulni a Juventus szimpatizánsain.

Felhasznált források: PianetaEmpoli.it, WIkipedia.it, Tobias Jones: Ultra