Ligúriában vár a feladat ezen a héten a Juventusra, hogy tartani tudja a lépést az Interrel szemben a bajnoki tabella első helyéért való küzdelemben, így egyúttal Olaszország ultráinak egy újabb csoportját van lehetőségünk megismerni az idegenbeli mérkőzés okán. Olyan városba látogat Massimiliano Allegri legénysége, mely sokak szerint hangulatát tekintve – még ha kevésbé ismert is nemzetközi szinten – Olaszország egyik legszenvedélyesebb derbijének ad otthont, maga mögé utasítva ezzel a Capitalét és a Madonninát is. Sajnos ez a derbi sorozatban második évben nem kerül megrendezésre, hiszen az előző szezonban a Genoa, idén pedig a Sampdoria kénytelen az olasz másodosztályban játszani. Genova városát így a Grifoni képviseli idén a Serie A-ban, melynek szurkolói tökéletesen tükrözik és képviselik azt a büszkeséget, mely magára a városra is jellemző. Következzenek a Genoa ultrái.

Talán kevesen tudják, de a Genoa, mint futball klub kiemelt tiszteletnek örvend Olaszországon belül, mely elsőre furcsának hathat a hosszú ideje elmaradt sikerek és a több ízben történt alsóbb osztályokba való visszasorolódás miatt. Ezen megbecsülés fő oka, hogy személyükben a legelső olasz profi klubot tisztelhetjük, ráadásul a ők rendelkeznek a negyedik legtöbb bajnoki címmel, szám szerint kilenccel. Ez azt jelenti, hogy egyetlen Scudetto választja el őket az első arany csillaguktól, azonban erre már lassan száz éve várnak, hiszen az 1923/24-es szezonban végeztek utoljára az első helyen, és a klub jelene sem utal arra, hogy ez a közeljövőben bekövetkezne. Egyúttal azonban ebből tisztán látszik, milyen komoly hatással voltak a labdarúgásra a félszigeten a kezdeti időszakban, így a város lakói méltán lehetnek büszkék a csapatra. Ezen büszkeség egyébként érződik is a kissé nyers és zsúfolt Genovában, mely kikötője révén rengeteg nációnak és társadalmi csoportnak adott otthont, kialakítva ezzel egy egyedi atmoszférát, melyben vegyült a lokálpatriotizmus és világpolgáriság egyaránt. Ezek egyvelege adta a város becenevét is: „La Superba”, azaz A Büszke. A Genoát 1893. szeptember 7-én alapították Genoa Cricket & Athletic Club néven a városban élő brit konzuli tisztviselők. Az első években elsősorban atlétikában és krikettben versenyeztek, a futball-szakosztálya 1897-re lett a legnépszerűbb. Egy évvel később a Genoa részt vett az első olasz bajnokságban. 1898. május 8-án az első hivatalos mérkőzésen 2-1-re legyőzték a Ginnastica Torinót, majd még aznap az Internazionale Torino hosszabbítás utáni 3-1-es legyőzésével megnyerték az első bajnoki címet.

Érdekesség, hogy a kezdeti időszakban a klub tagjai csakis angolok lehettek, vagyis Olaszország első futball-klubjában nem szerepelhettek olaszok. Ezekhez az angol gyökerekhez egyébként ma is ragaszkodnak (maga a „Genoa” szó is a város angol elnevezése), mely leképeződik a szurkolókon is. A kezdeti időszakban maguk a Genoa ultrái is „angolabbak” voltak a többieknél. Többek között ők kezdték el „misternek” szólítani az edzőt (legendás edzőjük, William Garbutt tiszteletére), valamint meccsközben ők keztek el angol szavakat használni a különböző meccs-szituációkra („offside”, „corner”, „hands”, stb.). A genovai ultra-mozgalom lényegében egybeforr a Fossa dei Grifoni nevű csoport 1973-as születésével, akik az 1973/74-es bajnokság első napján debütáltak Milánóban egy Inter-Genoa mérkőzésen. A Fossa egyébként már az 1970. november 17-én született Ottavio Barbieri Klub része volt, amelyet a Genoa játékosáról, az 1923-as és 1924-es Scudettók kulcsszereplőjéról neveztek el, őt a mai napig is a Rossoblù egyik legnagyobb játékosaként tartanak számon. Az 1970-es évek elején más csoportok is elfoglalták a Marassi lelátóját, köztük a Squadre d'Azione Rossoblù, az Inferno és a Tupamaros, de végig a Fossa maradt a meghatározó erő. A Fossa tagjai az azóta legendássá vált Via Armenia 5/r szám alatt találkoztak, az egyik vezérszurkoló, Puffer lakásához közel. A helyet egy Pippo Spagnolo nevű öreg szurkoló adta bérbe a fiataloknak. Spagnolo egyébként is legendás szurkolónak számított a klub életében, az 1969/70-es szezonban tizennyolcezer szurkolót mozgatott meg, hogy vásároljanak szeretett csapatuk részvényeiből, megmentve a klubot ezzel a csődtől.

A ’80-as évek viszonylag kevés meghatározó csoport létrejöttével telt, 1993-ban viszont fordulat állt be, ugyanis a szurkoló-társadalom nagy megdöbbenésére feloszlatta magát a Fossa. Ennek okai a többi szurkolói csoportokkal való összetűzés, Aldo Spinelli akkori elnökkel való ellentét, illetve a hely sajtóval és rendőrséggel való ellenséges viszony voltak. Mindezek együtt akkora nyomást helyeztek a csoportra, hogy a feloszlás mellett döntöttek a Genoa érdekében. Ezzel a Club Ottavio Barbieri lesz a vezető csoport, melyhez több régi Fossa-tag is becsatlakozott. Egy hosszan tartó szurkolói sztrájk után a 1996/97-es szezontól kezdve megjelenik a lelátón a Vecchi Orsi nevű transzparens, akik a régi "Fossa dei Grifoni" mentalitáshoz tartozónak vallják magukat. Az évek során komoly tiszteletet harcolt ki magának a Figgi dö Zena (Genova fiai – liguriai dialektusban), egy nagy csoport, amely kiváló koreográfiákat készített. A klub maga múltjához képest méltatlanul szerepel a ’90-es évek közepétől, több mint egy évtizedre kiesik a másodosztályba, sőt a 2005/06-os szezont a Serie C-ben töltik, mivel bundázás gyanúja merül fel (erről bővebben később). A szurkolói büszkeség és a klub iránti hűség ezekben az időkben jelentkezik igazán, a Serie C-ben 17759-es átlagnézőszámot jegyeztek, melyből 15000 szurkoló volt bérletes, a Monza elleni feljutásért rendezett párharcban 30000 tifoso kísérte el a csapatot. A harmadosztály tisztítótüze és a szurkolók támogatása meghozza gyümölcsét, két év alatt kétszer is sikerül osztályt ugrani, a Genoa peidg visszatért a Serie A-ba. 2010 áprilisában az Ottavio Barbieri klub feloszlott, és ezzel hatalmi vákuum keletkezett a Nordban, amelyet a Via Armenia 5r nevű csoportosulás töltött be hosszú távon. 2012 áprilisában a csoport számos tagja részt vett a Genoa - Siena mérkőzésen, mely a vendégek 1-4-es arányú győzelmével ért véget. Az ultrák megítélése szerint a játékosok lélektelenül léptek pályára, ezért hangos tiltakozásba kezdtek, az első félidő vége felé, a toszkánok 4 gólos vezetésénél az alagút felett az öltözőbe vonultak, hosszasan megszakították a mérkőzést, és elérték, hogy a mezeket vegyék le a játékosok. Az ügy annyira elharapózott, hogy Preziosi elnök is a pályára lépett, hogy megpróbáljon közvetíteni a felek között. 2015 elején megalakult a Collettivo Rossoblù, illetve a 2021-ben alapított Nucleo 1893 érdemel még említést. Érdekesség még, hogy a Genoa azon klubok egyike, mely rendelkezett női ultra-csoporttal is, akik 2013-ban alakultak a Le ragazze della Sud nevet viselték.

A csapat és a szurkolók riválisai közül természetesen a Sampdoriát kell először megemlítenünk. A város erre a két táborra oszlik, a köztük zajló derbi pedig Olaszország egyik legszenvedélyesebb összecsapása, mely a Derby della Lanterna nevet viseli, Genova ikonikus világítótornya után elnevezve. A Samp 1946-os megszületése után már érezhető volt az ellentét a városban, a Genoa szurkerei impozáns múltjukkal kérkedve igyekeztek a Blucerchiati tudtára adni, kié az első csapat a városban. Ettől függetlenül komolyabb összetűzések a városban nem voltak a ’80-as évek végéig. A feszültség a két tábor között 1989-ben csúcsosodott ki, a Sampdoria KEK-döntőbeli veresége okán. A Samp történelmének legsikeresebb korszakát élte többek között Roberto Mancini és Gianluca Vialli kettősének köszönhetően és Európában is meghatározó tényezővé vált, míg a Genoa több éve a másodosztályban sínylődött.

Ezen időszakban a Rossoblù szurkolói számára nem sok öröm jutott a futballban, legfeljebb kárörvendezni tudtak azon, hogy a Samp 2-0-ra elbukott Bernben a Barcelona ellen az ominózus döntőben. A mérkőzést követően több ezer Genoa-szurkoló lepte el a várost, a „sampos” városrészben énekeltek hajnalig, valamint olyan feliratokat festettek a falakra, hogy „Ti Bernben vagytok, mi a fotelben, a kupa meg úton Barcelonába.” Nem volt előzménymentes az élcelődés a két tábor között. 1988-ban például a Samp szurkolói elutaztak Modenába bíztatva a hazai csapatot, akik a Serie B-ben való kiesés elől menekülő Genoával játszottak, korábban temetési körmenetet szerveztek – ez azóta is többször megtörtént mindkét oldalról – a városban, illetve majmokat öltöztettek piros-kék ruhába. Abban, hogy a KEK-döntőbeli vereség után mégis elszabadultak az indulatok, közrejátszott egy komoly gazdasági válság is a városban, melynek következtében 60000 ember vesztette el az állását. A kisebb összecsapások lezárására a két tábor megegyezett egy végső ütközetre, száz a száz ellen. Május 16-án találkoztak a Piazza Galileo Ferrarisnál, a harc olyan heves volt, hogy a rendőri közbeavatkozás sem ért semmit. Az összecsapás mértéke a város lakóit is sokkolta, végül az egyik városházi tanácsadó közbenjárásával sikerült normalizálni a helyzetet. Ezt követően viszonylag békés volt a viszony a két tábor között a szokásos gúnyolódáson kívül, a béke azonban törékenynek bizonyult, 2003-tól ismét több ízben történtek harcok. Sajnos egy tragédia kellett, hogy a közelmúltban a két tábor közelebb kerüljön egymáshoz: 2018. augusztus 14-én Genovában leszakadt a Ponte Morandi nevű függőhíd, 43 halálos áldozatot, valamint 16 személyi sérülést követelve. A tragédia megrázta nem csak Olaszországot, hanem egész Európát. Példátlan összefogás vette kezdetét az ultrák között is, a Genoa és Sampdoria ultrái közösen igyekeztek segíteni az áldozatok családtagjain, a Genovában rendezett Sampdoria-Napoli mérkőzésre pedig a Napoli ultrái segélycsomagokat hoztak.

A Genoa szurkolók számára a Milan ultrái a másik gyűlölt tábor, mely ellentét sajnos halálos áldozatot is követelt magának a ’90-es években. Az 1990/91-es Milan-Genova mérkőzésen a Milan szurkolók egy nagy csoportjának könnyedén sikerült behatolnia a vendégek buszparkolójába, melynek következtében komoly összecsapás alakult két tábor között. A genovaiak nem voltak felkészülve a támadásra, néhányan késszúrásokat is szenvedtek. Egy évvel később egy Rossoblù szurkolót szintén késsel sebesítettek meg Milánóban. Genovában több esetben estek milanisták áldozatul a Grifoni támadásának. Az elkövetkező években megtörtént, hogy a nápolyi San Paolóban semleges pályán játszották a Milan-Genoa mérkőzést: rengeteg milanista utazott délre, közülük harmincan összetűztek a szövetséges nápolyi és genovai ultrákkal. 1995. január 29-én történt meg az igazi tragédia, egy órával a Genoa-Milan mérkőzés előtt egy 25 éves genovai ultrát, Vincenzo Claudio Spagnolót a 18 éves milanista Simone Barbaglia szíven szúrta, aminek következtében Spagnolo meghalt. Társuk halálhírének hallatán az első félidőben a hazai szurkolók a mérkőzés félbeszakítását követelték, amire a félidőben sor is került. A Nord eltávolította az összes transzparenst, és elhagyta a stadiont. A rendfenntartó erők késő estig blokkolták a Genovába érkezett mintegy 1000 Rossoneri-szurkoló kijutását, hogy védjék őket, míg odakint valóságos városi gerillaháború bontakozott ki. A következő vasárnap, február 5-én a genovai ultrák nagy gyűlést szerveznek, ahová meghívják a nagyobb ultracsoportok képviselőit, 38 különböző klub 390 ultrája pedig megegyezik a békésebb viszonyokról. A gyűlésről csak a Milan, Juventus és Torino ultráli hiányoztak. Teljesség igénye nélkül ellenséges csoportok közé tartoznak még a Lazio, Verona, Bari, Atalanta, Juventus, Inter és Roma szurkolói.

Baráti kapcsolatok közül kiemelendő a Napoli szurkolóival ápolt jó viszony, mely az ultrák világában az egyik legrégebbi, és legerősebb is egyben. Minden egy 1982. május 16-án lejátszott Genoa-Napoli mérkőzésre vezethető vissza, a bajnokság utolsó fordulójára. A Genoa és a Milan is a kiesés elől menekült, a liguriaiaknak legalább egy pontra volt szükségük a bennmaradáshoz. Egészen a 90. percig a déliek vezettek 2-1-re, a hazaiak azonban az utolsó percekben egyenlítettek, így a Milan kiesett annak ellenére, hogy 3-2-re nyert Cesenában. A mérkőzés alatt még a nápolyi szurkolók is Genoáért szorítottak, majd együtt ünnepelték a hazai szurkolókkal a bennmaradást, tekintettel a Milannal szembeni erős rivalizálásra és ellenérzésekre. Az ezt követően több alkalommal megerősítette a két csapat ezt a komoly köteléket, számos alkalommal látogattak ki egymás mérkőzéseire. Olaszországban kiváló kapcsolatot ápolnak még a vörös-kékek a Cosenza, Ancona és Alessandria szurkolóival, emellett számos külföldi ultra-csoporttal is sikerült barátságot kötni, melyek közül ismertebbek a Sparta Varna, Hertha Berlin, Athletic Bilbao, Boca Juniors és Vasco da Gama szurkolói. Érdekes kettősség tapasztalható az Olymique Marseilles szurkolóival, ugyanis itt csak a franciák South Winners csoportjával vannak baráti viszonyban, a marseilles-iek többi csoportja épp a Sampdoriához kötődik jobban.

Az ultrák esetében az évtizedek során gyakran felmerült a bűnözés gyanúja kisebb-nagyobb törvénysértésektől egészen a szervezett bűntények elkövetéséig. A Genoa ultrái esetében hatalmas botrányt okozott a 2004/2005-ös szezonban, Serie B-ben Caso Genoa néven elhíresült bundabotrány, melyben érintett volt Preziosi elnök és feltehetőleg a szurkolók egyaránt. Minden tavasszal kezdődött, amikor Alberto Lari genovai rendőrbíró megvádolta az ultrákat, hogy magától a klubvezetéstől kaptak információt a mérkőzések kimenetelével kapcsolatban. Elérkeztünk a szezon hajrájához, a Griffeknek csupán 3 pont kellett, hogy bebiztosítsák a feljutást, két fordulóval a vége előtt. Az utolsó előtti fordulóban a Piacenzához utazott a Genoa, ahol meglepetésre 0-1-re kikaptak, így minden az utolsó, hazai mérkőzésen dőlt el a korábban csődbe jutott, utolsó helyen álló Veneziát fogadva. A rendőrök lehallgató készülékeket helyeztek el a genovai Novotel Hotelben, ahol a vendég játékosok megszálltak. Nem sokkal a mérkőzés kezdete előtt, a rendőrök lehallgattak egy telefonhívást Preziosi és a Venezia egyik vezetője, Franco Dal Cin között: „Minden rendben, ennél többet nem tehettünk.” Akkor némi meglepetésre a Venezia több alapembere hiányzott a kezdőből, mégis az első félidőben a vendégek szereztek vezetést. A rendőrök a félidő közepén lehallgattak egy újabb beszélgetést, amint Preziosi üvölt a Venezia egyik alkalmazottjával, Pino Pagliarával: „Mi a fene folyik itt? Mit csináltok? Véletlenül gólt rúgtok. Megállapodtunk.” Még a félidő során Milito révén egyenlítettek a hazaiak. A szünetben újabb beszélgetést hallgattak le a hatóságok, melyben a velencei illetékesek biztosították Preziosit a megfelelő végkimenetelről. Ennek megfelelően a második félidőre a vendégek egy 19 éves kapust, Riccardo Pezzatót cserélték be a kapuba, aki rövid időn belül gólt kapott. A Venezia még egyszer egyenlített, végül Milito beállította a 3-2-es végeredményt. A város örömmámorban úszott, Preziosi az ultrákkal együtt ünnepelt egész este.

Pagliara másnap elment Preziosi játékgyárába, kifelé menet azonban a rendőrök letartóztatták, egy 250.000 eurót tartalmazó táskát vitt magával. A lehallgatások és bizonyítékok következében a Genoát visszasorolták a Serie C-be. Több lehallgatási anyag is arra engedett következtetni, hogy az ultrák közül sokan, ha nem is vettek részt aktívan a bundabotrányban, a klubvezetőkhöz fűződő kapcsolatuk révén hasznot húzhattak a mérkőzésből sportfogadás által, azonban ezt hivatalosan nem tudták rájuk bizonyítani. Mondani sem kell, a városban úrrá lett a káosz, a vezető nyomozó többször halálos fenyegetést kapott, valamint Preziosi felé is megtört az ultrák bizalma.

Felhasznált források: Tobias Jones: Ultra, PianetaEmpoli.it, Wikipedia.it, TheseFootballTimes.co, TheGuardian.com, PianetaGenoa1893.net