FRISSÍTVE 10:00-kor – Mercato-hírek (július 30.)

Bármilyen állásponton is vagyunk szeretett együttesünk aktuális helyzetével, a vezetőség döntéseivel, játékosainak minőségével kapcsolatban, abban mindannyian egyetértünk, hogy a hiteles tájékoztatás elengedhetetlen ahhoz, hogy tisztán láthassuk a Juventus körüli eseményeket, történéseket. Folyamatosan frissülő, napi hírösszefoglalónk ebben kíván segítséget nyújtani a csapat szerelmeseinek, mely az augusztus végéig tartó nyári átigazolási időszak alatt is igyekszik mindig naprakész információkat közölni az Öreg Hölgy transzferjeivel, valamint az ezt illető pletykákkal és hírekkel kapcsolatban, mint mindig, most is a megbízhatóságot tartva szem előtt. Következzenek tehát 2023. július 30-ának legfontosabb hírei.

10:00

  • Gianluca Di Marzio: A Sassuolo csatlakozott az Emil Holmért folyó versenyhez. A klub tegnap megbeszélést folytatott a Speziával a svéd ügyében, annak érdekében, hogy mielőbb megállapodjon a klubbal. A Juve továbbra is érdeklődik a jobbhátvéd iránt. 
  • Romeo Agresti: Cristiano Giuntoli Londonban egyeztet, ahol Romelu Lukaku és Timothy Castagne megszerzésének lehetőségeit fogja felmérni és megvitatni a Chelsea, valamint a Leicester City képviselőivel. 
  • Romeo Agresti: A következő hét meghatározó lehet Denis Zakaria eladásának szempontjából. A svájciért jelenleg a West Ham United vezeti a verseny, ám az AS Monaco is érdeklődik iránta. 
  • Alfredo Pedullà: A PSG a következő hetekben ajánlatot tehet Dušan Vlahovićért, ám a klub előbb megvárná, hogy miként alakul Harry Kane és Rasmus Højlund sorsa. 
  • Alfredo Pedullà: Egy angol klub szorosan követi Koni De Winter helyzetét, azonban a Genoa elfogadta, hogy kölcsönben, kötelező vételi opcióval igazolja le őt, ami vonzóbbá teheti a Grifonit a Juventus számára. 
  • Alfredo Pedullà: A Juve illetékesei arra törekednének, hogy kölcsönben egy másik olasz klubhoz küldjék Facundo Gonzálezt. 
  • Sky Sport Italia: Az Öreg Hölgy arra számít, hogy előbb vagy utóbb ajánlatok futnak majd be Vlahovićért. 
  • Sky Sport Italia: A Bianconeri továbbra is nagy erőkkel dolgozik Zakaria és Weston McKennie értékesítésén. Az értük kapott pénzösszeget a klub új igazolásokra használná fel, még a jelenlegi mercato során. 
  • Sky Sport Italia: A Monza és a Juve továbbra is egyeztetnek Carlos Augusto ügyében. A brazil érkezésének előfeltétele Luca Pellegrini távozása lenne, akiért jelenleg az AC Milan érdeklődik leginkább. 
  • Sky Sport Italia: Leonardo Bonucci továbbra is abban bízik, hogy a Juventusnál maradhat. 
  • Sky Sport Italia: Andrea Cambiasóért több angol együttes is érdeklődik. A labdarúgó elhagyhatja a Bianconerit a nyár folyamán. 
  • Nicolò Schira: Az Aston Villa és a Newcastle United az elmúlt hetekben ajánlatot tettek Federico Chiesának, ám az olasz szélső visszautasította a megkereséseket. 
  • Nicolò Schira: Giuntolinak rendkívül sok dolga van Londonban, mivel beszélnie kell a Chelsea-vel Lukaku ügyében, ám ezelőtt az eladásokra kell fektetnie a hangsúlyt, elsősorban Zakariával és McKennie-vel kapcsolatban. A héten újabb találkozó várható a West Ham és a sportigazgató között a svájcit illetően. A felek várhatóan az üzlet konstrukcióját és az átigazolási összeget beszélik majd át egymással. 
  • Nicolò Schira: Az Aston Villa és az Everton információt kért Samuel Iling-Junior helyzetéről. A Juve legalább 25 millió eurót kér az angolért. 

 

 

 

A hírforrások esetében használt színkódok az információ megbízhatóságát jelölik, az ehhez tartozó, nemrég több ponton is frissülő táblázat az Adatbázisban található.

LEGUTÓBB FRISSÍTVE: 2023. július 30-án, 10:00-kor.