Fagioli: "Sok fiatal számára válhatok példaképpé"

nicolo_fagioli.jpgA Juventus egyik legnagyobb tehetsége, a májusi kulcscsonttörését követő lábadozás miatt Torinóban maradó Nicolò Fagioli a minap hosszabb interjút adott az olasz sportmédiának, melyben többek között fejlődésének üteméről és az általa bejárt útról, a számára inspirációt jelentő labdarúgókról, továbbá céljairól is szót ejtett. 

"Hatalmas megtiszteltetéssel tölt el, hogy a Juventus szerelését viselhetem, még akkor is, ha számos stadionban utálnak minket azért, mert ez a szerelés van rajtunk. Attól, hogy gyakran gyűlölet tárgyát képezzük, csak még büszkébbé válunk, mivel ekkor értjük meg igazán, hogy a csapat, ahol játszunk, milyen erős érzéseket képes kiváltani a szurkolókból" – fogalmazott a DAZN kamerái előtt. 

"Szeretek sokat futni a pályán, részben már csak azért is, mert a szükséges futómennyiség megléte elengedhetetlen ahhoz, hogy nyerni tudjunk. A felkészülési időszak legfárasztóbb része egyértelműen az erőnlétünket megalapozó edzőtábor volt, ugyanis ekkor mindent elölről kell kezdnünk a nyári szünetet követően. A szezon során persze sokkal keményebben kell majd dolgoznunk, mint az utóbbi hetekben, azonban ez az időszak sokkal nehezebb, mivel más fizikai állapotban vagyunk, mint akkor, ha a testünk folyamatos terhelésnek van kitéve. Az első bajnokira való felkészülés nagyon sok munkát vesz igénybe, ám csak és kizárólag így felelhetünk meg az idényre vonatkozó elvárásoknak, s érhetjük el célkitűzéseinket. 

Az elmúlt évben sokat fejlődtem a védekezés terén, s úgy gondolom, hogy mesterünk, Max Allegri nagyon sokat tanított nekem ebből a szempontból. Trénerünk mindig nagy nyugalmat áraszt magából a pálya mellől, s egyáltalán nem szokott letámadni minket, ha esetleg technikai hibát vétünk, mivel tudja, hogy ez az élet része. Sokkal dühösebb, ha azt tapasztaltja, hogy nem megfelelő hozzáállással dolgozunk, vagy játszunk, ugyanis a meccsek ideje alatt egyedül az adott összecsapással foglalkozhatunk, azonban ha önhibánkon kívül elvétünk valamit, ő az első, aki igyekszik bátorítani bennünket. 

A nagy elődök közül kifejezetten kedveltem Andrea Pirlót, aki egy igazi jelenség volt a pályán, a jelenleg is aktív futballisták köréből pedig elsősorban Luka Modrić játékát szoktam figyeli. Mikor tavaly a Real Madrid ellen léptünk pályára az amerikai turnén, testközelből is megfigyelhettem őt, Luka pedig még egy barátságos mérkőzésen is elképesztő volt, hiszen anélkül veszi el tőled a labdát, hogy bármit is tehetnél ellene. Korosztályom tagjai közül leginkább Theo Hernándezt és Rafael Leãót csodálom, akik mindketten hihetetlen képességekkel bírnak, s nagyon sajnálom, hogy mindeddig egyetlen ízben sem léphettem pályára ellenük. 

Nem gondolnám, hogy én lennék a Next Gen kötelékéből felkerült srácok vezére, mivel a Juventus keretének gerincét alapvetően a tapasztaltabb focisták adják, akik rutinjuk és kiváló mentalitásuk által sok tudást adnak át nekünk, s minden téren segítségünkre vannak. Azt viszont nem tagadom, hogy koromból és utamból kifolyólag sok fiatalabb srác számára válhatok majd példaképpé, elvégre azt követően, hogy két idénnyel ezelőtt még az U23-as csapatban szerepeltem, majd egy évet kölcsönben töltöttem, visszatértem a Bianconerihez, s azért kaptam lehetőséget a mestertől, mert munkámmal és játékommal kiérdemeltem azt. Ez egy gyönyörű út volt, s nagyon örülök annak, hogy a java még csak most következik. 

Tizenhárom éves koromban csatlakoztam a Zebrákhoz, ami azt jelenti, hogy immár lassan kilenc éve tartozom a Juventushoz. Sokat álmodtam arról, hogy egy napon eljuthatok a klub felnőtt csapatáig, azonban az ifjúsági szektorból előbb el kellett jutnom a Primavera-együttesig, majd onnan be kellett verekednem magam a Next Gen keretébe. Ez utóbbi állomáshelyen már a profi futballban való helytállásra készültem, a Serie B-ben töltött évad pedig, mikor a Cremonese szerelését viseltem, nagyon nagy segítséget jelentett számomra, ugyanis sikerült feljutnunk az első osztályba, ennek köszönhetően pedig a Juve illetékesei is felfigyeltek rám. 

Céljaim tekintetében mindenekelőtt arra fogok törekedni, hogy jobban teljesítsek az elmúlt évhez képest, ugyanis a töretlen fejlődést minden játékosnak elvárásként kell számon tartania. Én magam például mindenképpen több gólt akarok majd szerezni, mint tavaly, hiszen úgy gondolom, hogy megvan az ehhez szükséges minőségem, s természetesen szeretnék majd minél több találkozón pályára lépni. Az, hogy rész vegyek a 2024-es Európa-bajnokságon, egy hatalmas álmot jelent nekem. Úgy vélem, hogy képes vagyok bekerülni a válogatott utazó keretébe, ehhez viszont rengeteg áldozatot kell hoznom, s nagy szenvedéllyel kell haladnom céljaim felé" – összegzett Fagioli.