Rabiot közel a maradáshoz, míg Weah az érkezéshez

adrien.jpgA tegnap esti órákban nagyon fontos, és minden bizonnyal reményteli hírek láttak napvilágot a Juventusszal kapcsolatban, ugyanis Gianluca Di Marzio beszámolójának alapján az Öreg Hölgy illetékesei immár erős bizalommal tekintenek Adrien Rabiot hosszabbítási ügyére, mivel érzéseik szerint a francia labdarúgó elkötelezte magát a maradás irányába, melynek alapján további egy évig még biztosan a csapat szerelését fogja viselni, jelenlegi, 7 millió eurós fizetése mellett. 

A transzferguru úgy tudja, hogy a fejesek nagyon bíznak abban, hogy a középpályás kedvező válasszal szolgál számukra, ennek nyomán pedig maga is úgy értesült, hogy a felek közötti megállapodás nagyon közel van, ami jelentősen átírhatja a csapatrészre vonatkozó terveket. A Sky Sport Italia ugyanis kijelentette, hogy amennyiben Rabiot hosszabbít a Zebrákkal, a klub nem fog új játékost igazolni az együttes tengelyébe, így tehát sem Thomas Partey, sem pedig Sergej Milinković-Savić nem költözik Torinóba idén. 

Fabrizio Romano mindeközben arról értekezett, hogy Timothy Weah minden szempontból megállapodott a Bianconerivel, az amerikai szélső pedig egy öt évre szóló kontraktust köt majd az alakulattal, akikkel már a fizetéssel kapcsolatos kérdéseket is elintézte. Az rendkívül megbízható újságíró szerint a Juventus és a Lille egy 12 millió euróra rúgó átigazolási díjban állapodtak meg, a felek pedig az elkövetkezendő órákban fogják véglegesíteni az egyezség részleteit. 

Romeo Agresti gyakorlatilag ugyanerről osztott meg információkat tegnap délután, míg Di Marzio éjjel mindehhez hozzátette, hogy az utóbbi időben nagyrészt jobb oldali középpályásként alkalmazott Weah szerdán, vagy csütörtökön eshet majd át az ilyenkor szükséges orvosi vizsgálatokon, mivel a futballista jelenleg az Egyesült Államokban tartózkodik, és majd csak a jövő hét elején indul el Olaszországba, hogy a Zebrák első nyári szerzeményévé váljon, Giovanni Manna igazolásaként. 

A Sky Sport Italia egyébként arról értekezett, hogy Weah érkezésének ellenére névrokona, a belga Timothy Castagne változatlanul az Öreg Hölgy egyik kiszemeltjének tekinthető, akit illetően az olasz rekordbajnok egyelőre viszont a kivárásra játszik, hogy a lehető legkedvezőbb üzletet köthesse majd meg a Leicester Cityvel. Romeo Agresti végezetül a magukat a jobb oldalon otthonosan érző labdarúgók egy másik képviselőjéről, Nicolò Zaniolóról is szót ejtett, leszögezve, hogy bár a torinóiak továbbra is az olasz játékos nagy rajongói, az őt illető egyeztetések jelen pillanatban közel sem olyan konkrétak, mint amilyenek tavaly nyáron voltak.