Calvo: "Mindent megteszünk a pontok visszaszerzéséért"

francesco_calvo.pngA Juventus pénzügyi igazgatója, Francesco Calvo a tegnap esti, Nantes elleni találkozót megelőzően több olasz médiumnak is nyilatkozott a klub aktuális ügyeiről, egyebek mellett kitérve a Bianconeri pontlevonás csökkentéséért folyó küzdelmére, Paul Pogba állapotára, az Európa-liga szereplésre, illetve a Max Allegri jövőjével kapcsolatos kérdésekre is. 

"Nagyon boldog vagyok amiatt, hogy az Allianz Stadium ma este ismét teltházzal fogadja a csapatokat, mivel az itteni atmoszféra rendkívül hosszú múltra tekint vissza. A drukkerek nagy energiát adnak együttesünknek, mely egyébként is rendkívül egységesnek tudhatja magát, emiatt pedig nincs szükség szellemiségünk, vagy éppen elképzeléseink megváltoztatására. A ma esti meccs nagyon fontos számunkra, ezt pedig a srácok is pontosan tudják" – fogalmazott a TV8 kamerái előtt. 

"Folyamatos kapcsolatban állunk az UEFA különböző felülvizsgálati szerveivel, emiatt pedig jelen pillanatban nincs bennünk félelem amiatt, hogy Európában is szankciókat vethetnek ki ránk. Mivel a felek között állandó a párbeszéd, nem aggódunk a jövőt illetően, már csak azért sem, mert egy nemzetközi ítélethez először meg kell várni az olaszországi döntéseket, melyek megszületése várhatóan még hosszú időt fog igénybe venni. 

Klubunk álláspontja változatlan Pogbával kapcsolatban, aki egy fontos és hosszútávú befektetést jelentett nekünk a nyáron, mivel egy elképesztő technikai képeségekkel rendelkező, karakteres, és meghatározó labdarúgóról beszélünk, aki egyértelmű alapembere lesz a Juventusnak visszatérését követően. Paul továbbra is lelkesen edz, s készülődik a pályára lépésre, mentalitásával pedig társaira is jó hatást gyakorol észrevételeink alapján. Mindenképpen nagy bizakodással várjuk őt, s hiszünk benne, hogy elkötelezettsége miatt hamarosan sor kerülhet debütálására. 

Max Allegri ugyancsak központi szerepet tölt be projektünkben, mivel a jelenlegi helyzetben, egy ilyen nehéz idény során mindig jó, ha egy hozzá hasonló szakember ül a kispadon. Max az egyik legnagyobb erősségünknek számít, mivel nagy tapasztalattal és nyugalommal bír, melyet képes megőrizni még ebben a bonyolult pillanatban is. Hatalmas szerencse, hogy ő a Bianconeri vezetőedzője, vezetőségünk pedig abszolút összhangban dolgozik vele, s erős optimizmussal tekintünk a közös jövőre."

"A meccsel kapcsolatban mindenekelőtt a Nantes futballistájáról, Ignatius Ganagóról szólnék néhány szót, aki a napokban veszítette el öt éves kislányát. Mivel egy rohanó világban élünk, véleményem szerint nagyon fontos, hogy a hasonló esetekben megálljuk egy percre, s elgondolkodjunk az élet nagy dolgain. Az Európa-liga megnyerése természetesen egy nagy célt jelent számunkra, hiszen minden versenysorozattal kapcsolatban így gondolkodunk. Tisztában vagyunk vele, hogy az egyenes kieséses szakasz küzdelmei igencsak megerőltetők tudnak lenni, ezért pedig továbbra is mérkőzésről mérkőzésre gondolkodunk és haladunk előre" – jelentette ki már a DAZN munkatársának. 

"Úgy gondolom, hogy az Öreg Hölgynek kötelessége úgy tekintenie a bajnoki idényre, mintha két tabella létezne: a pályán elért eredmények alapján ugyanis 44 pontot gyűjtöttünk, amivel másodikak vagyunk a Napoli mögött, míg a pontlevonás után kialakult táblázaton 29 egység áll a nevünk mellett. Nem szabad elfelejtenünk, hogy ez nem egy lefutott verseny, s hogy jogászainkkal egyetértésben nagy erőfeszítéseket teszünk azért, hogy visszaszerezzük a tőlünk igazságtalanul elvett pontokat" – összegzett Calvo. 

A helyzettel kapcsolatban egyébként új fejleménynek számít, hogy míg a SportItalia vezető újságírója, Michele Criscitiello a minap arról értekezett, hogy az olasz szövetségi ügyészség indokai nagyon gyenge lábakon állnak, s hogy ennek alapján jó esély mutatkozik arra, hogy a Juventus visszakapja az elvett pontok egy részét, a Lega Serie A sportügyekért felelős vezérigazgatója, Luigi Di Siervo kijelentette, hogy helytelen volt a szezon közben büntetéseket eszközölni a Bianconerivel szemben, ami miatt reméli, hogy az ítéletet meg fogják változtatni, mivel az olasz, valamint európai szinten is jogszerűtlen és példa nélküli.