Ronaldo: "A Juventus nem engedhet meg magának még egy ilyen szezont"

ronaldo_fenomen.jpgA minap hosszabb interjút adott az Olaszországban a Milant, valamint az Intert is egykor erősítő Ronaldo, a Fenomén becenévre hallgató brazil csatárlegenda. A La Gazzetta dello Sport újságíróinak hosszabban beszélt a Juventusszal kapcsolatos történésekről, az általa jelenleg legerősebbnek tartott olasz játékosról, valamit a bajnoki címre esélyes csapatokról is. A bajnoki cím esélyesei között három együttest jelölt meg a korábbi kiválóság.

„Inter, Juventus, Milan. Ezek nem a végső helyezések, csupán ábécé sorrendben neveztem meg őket. Később aztán meglátjuk majd, ki lesz a végső esélyes, miután befejeződik az átigazolási szezon.”

„Mivel elég jól ismerem a Serie A-t, így következő szezonnal kapcsolatban biztosan állíthatom, hogy a Juventus nem engedhet meg még egy ilyen évet magának, mint amilyen a tavalyi volt, és biztonsági játékot várok. Allegri elmondta, hogy <<A Scudetto megnyerése kötelesség>>, így van? De addig is kijelenthetjük, hogy a Juve nem hosszútávon gondolkodik, hanem két bajnoki cím nélküli szezont követően azonnal akar győzelmet aratni. Máskülönben mi szükség lett volna Pogba, illetve Di María megszerzésére, nemde? Olyan emberek, akiknek nincs mit bizonyítaniuk, akik tudják, mit adhatnak neked, és mi az, amit egészen biztosan nem. És mindenekelőtt elmondható róluk, hogy olyan játékosok, akik különbséget jelentenek Olaszországban, és képesek egyedül is találkozókat eldönteni.”

Di María leigazolására külön is kitért az egykori támadó.

„Jól ismerem őt. Rengetegen voltak Madridban olyanok, akik kizárólag azért mentek ki a stadionba, hogy láthassák játszani. Nem mondanád meg róla, hogy harmincnégy éves, hiszen még mindig remek formában van. Úgy lát a pályán, ahogyan szinte senki más. Ő nem játszik, hanem alkot, főként gólpasszok tekintetében. Vlahović? Egy vadállat a pályán, de több segítségre van szüksége. Di María pedig meg is teszi majd ezt.”

Arra a kérdésre, melyben arról faggatták, hogy kire lenne még szüksége a Juventusnak, a Fenomén a következőket mondta el:

 „Allegri tudja ezt. Tisztában vagyok azzal, hogy a Juventusnak az erre a szezonra kitűzött célja a bajnoki cím ismételt megszerzése, azonban a Bajnokok Ligája győzelem is az az álom, amit az Öreg Hölgy már régóta dédelget magában. A múlt kristálytisztán megmutatja: A Bajnokok Ligája élmezőnyének eléréséhez valami több kell, ott nem lőhetsz csak úgy gólokat. Sem Vlahović, sem senki más."

Az Öreg Hölgy az elmúlt szezonban súlyos térdsérülése okán elvesztette egyik legnagyobb erősségét, Federico Chiesát, aki a jelenlegi várakozások szerint októberben térhet majd vissza a pályára. Róla így vélekedik a legendás csatár:

„Sajnálom őt, tudok a súlyos sérüléséről. Valószínűleg Chiesa a legerősebb olasz játékos, azonban az ő játékstílusát figyelembe véve előfordulhat, hogy időbe telik visszanyernie az erejét, és az is, hogy a korábbi rá jellemző mozdulatokat ismét képes legyen végrehajtani. Azonban amikor a támadó hármasodban van két olyan játékos, aki ennyire különbözik, de mégis remekül kiegészíti egymást, mint Chiesa és Di María, az sokféle játékmódot biztosít számodra. Lehetőség arra, hogy egy igencsak támadó futballt játszass. Erre van szükség Európában, ahol egyszerűbb ilyen játékkal nyerni, mint taktikázni. Még akkor is, ha ez visszájára fordulhat.”

A nemrégiben Németországba szerződő de Ligt helyére érkező Bremerről is szó esett.

„Ez az, amiről beszéltem korábban. De Ligt huszonkét éves, és az elkövetkezendő tíz év egyik legerősebb védőjévé válhat világszinten is. Azonban Bremer sem öreg, és jól ismeri a bajnokságot is. Amennyiben rövid időn belül képes lesz az elmúlt szezonbeli produkcióját megismételni, nem fog majd kevesebbet adni a Juventus számára, mint amit de Ligt adhatott volna.”- zárta ezzel szavait Ronaldo.