Giuntoli: "Elégedettek vagyunk a keretünkkel"

giuntoli_pre_udinese.pngA Juventus vezérigazgatója, Cristiano Giuntoli a tegnapi Udinese-Juve előtt maga is az olasz sportsajtó rendelkezésére állt, a szakember pedig egyebek mellett a Domenico Berardi kapcsán kibontakozó helyzetről, a csatárokat érintő kérdésekről, továbbá Dušan Vlahović jövőjéről is szót ejtett. 

"A Juventusnál mindenki szívélyes fogadtatásban részesített engem, Max Allegri mestertől kezdve a technikai stáb tagjaiig, ideértve természetesen a srácokat is, ami nagyon jó érzésekkel tölt el. Még csupán egy hónapja vagyok itt, emiatt pedig nem volt sok időm elképzeléseink megvalósítására, bár ennek ellenére is el tudtunk érni néhány dolgot. Mint ahogy azt első nyilatkozatomban is kifejtettem, klubunk nagy figyelmet szentel a gazdasági egyensúlynak és a fenntarthatóságnak, ami miatt ki kellett eszközölnünk néhány változtatást a keretben" – fogalmazott a DAZN kamerái előtt. 

"Összességében véve rendkívül elégedettek vagyunk a csapatunkkal, és hiszünk abban, hogy jó teljesítményt nyújthatunk majd a szezon során. Nem szeretném kommentálni más klubok tevékenységét, ekképp pedig nem térnék ki a Sassuolo Domenico Berardival kapcsolatban megfogalmazott álláspontjára sem. Csak annyit mondhatok, hogy minden nap egyeztetünk vezetőedzőnkkel, hogy megértsük, hogy mire van szükségünk a versenyképességhez, s hogy felmérjük, hogy mely fiatalokat lenne érdemesebb kölcsönbe küldenünk annak érdekében, hogy több tapasztalatra tehessenek szert. 

A Juventusnak mindig figyelnie kell a gazdasági szempontokra, s ha egy adott futballista ára összhangban van a mi lehetőségeinkkel, technikai szempontból pedig jó opcióként tekintünk a szóban forgó játékosra, véleményem szerint általában meg fogunk próbálkozni szerződtetésével. Mint említettem, nincs hozzáfűzni valónk azon lépésekhez, amiket más klubok tesznek, s azon megjegyzésekhez, amiket a kérdéses együttesek illetékesei mondanak. Ennek nyomán nem fogok beszélni arról sem, hogy Berardi tekintetében fennált-e a Giovanni Carnevali által emlegetett, augusztus 17-i határidő. 

Moise Kean mindössze egy kisebb sérülés miatt nem kerülhetett ma be a keretbe, távolmaradása pedig nincs összefüggésben semmiféle átigazolási művelettel. Nagy bizalommal tekintünk Moiséra, aki az alakulatunknál lévő öt kiváló támadó egyike, s Federico Chiesa, Dušan Vlahović, Arkadiusz Milik, valamint Kenan Yıldız mellett rá is meglehetősen fontos labdarúgóként tekintünk. Ismétlem: rendkívül elégedettek vagyunk a rendelkezésünkre álló kerettel, támadósorunkat pedig remek játékosok alkotják, akikre bátran számíthatunk, s ez alatt nem csak konkrétan egy névre gondolok, hanem mindegyikükről beszélek" – zárta mondandóját Giuntoli.