A Juventus egykori ikonikus labdarúgója, Mauro Camoranesi a minap hosszabb interjút adott az olasz médiának, melynek keretein belül számos témát érintve megkísérelte összehasonlítani Max Allegrit és Maurizio Sarrit, leszögezve, hogy egy csapat sikerében a futballisták játsszák a legfontosabb szerepet, emellett pedig szót ejtett Giorgio Chiellini és Paulo Dybala távozásáról, valamint Matthijs de Ligt jövőjéről is, aki elmondása szerint sokkal inkább illene valamelyik Premier League-alakulat rendszerébe, mint a Serie A-ba. 

"Giorgio az első együtt töltött napunktól fogva egy rendkívül szerény srácnak tűnt számomra, s most is ilyen embernek gondolom őt. Chiellini egy végtelenül intelligens futballista, aki mindig maximálisan tisztában volt a saját képességeivel. Már húsz esztendős korában egy rendkívül karakteres játékosnak számított, aki sosem aggódott az edzéseken, mivel tisztában volt azzal, hogy fizikális keménysége tekinthető legnagyobb erejének" – fogalmazott a 2006-ban világbajnoki címet nyerő labdarúgó az ilBianconero számára. 

"Chiello kezdetektől fogva fontos játékosnak számított a csapatban, az évek során pedig annak egyértelmű vezérévé lépett elő, emiatt pedig úgy vélem, hogy ezt a jellemvonását külföldön is meg fogja tartani. Giorgio véleményem szerint az úgynevezett régi iskola utolsó képviselőjének számít, aki akár egyedül is képes elvégezni feladatait, amit az is megmutat, hogy karrierje során összes társának teljesítményére jó hatást gyakorolt. Egy mesés, csodálatos futballista, akinek minden mozdulatát videóra kellene venni, s azt mutogatni a Juventus ifjúsági szektorában szereplő középhátvédeknek. 

Dybala esetében a klubnak a nyilvánosság kizárásával kellett volna kezelnie a játékos hosszabbítási ügyét, s a szívet kellett volna néznie, nem pedig a költségvetést. Az, amit Paulo adott a Juventusnak, kitörölhetetlen a klub történelméből, ezt ki kell mondani, örökségét pedig meg kell őrizni, az üzlet viszont üzlet, amibe nem kell többet belelátni, bárhová is igazol egy labdarúgó. Alapvetően azonban úgy vélem, hogy továbbra is kevés olyan futballista játszik Olaszországban, aki felérhetne Dybalához, aki az elmúlt tíz évben mindvégig a bajnokság főszereplői között volt. 

Szurkolóként nehéz lenne elemzést készíteni a Juventus idényéről. Az elmúlt négy szezonban bizonyos célok megváltoztak a klubnál, az pedig, hogy milyen úton halad tovább az Öreg Hölgy, egyedül a vezetőség tudhatja. A magunk mögött hagyott három évben három edző tevékenykedett az együttesnél, miközben különböző jellemzőkkel bíró labdarúgók érkeztek a keretbe. Számomra továbbra is érthetetlen, hogy az illetékesek három évvel ezelőtt elkötelezték magukat egy bizonyos projekt mellett, egy olyan mesterrel, Maurizio Sarrival, aki nem kapott olyan játékosokat, akik illeszkedtek volna elképzeléseihez, s bár a Bianconeri így is megnyerte a Scudettót, csak azért érhették el mindezt, mert riválisaik ekkor még nem voltak képesek felnőni hozzájuk. 

Ez volt az első jele annak, hogy a közeljövő mindenképpen nehéz lesz a Juve számára, hiszen tavaly, valamint idén is egy olyan alakulat győzedelmeskedett a Serie A-ban, mely a legegységesebb és a legjobb volt, s melynek pályán nyújtott teljesítménye összhangban volt az elvárt produkcióval. Az, hogy a Zebrák mennyi idő alatt érhetik utol a Milant, csak a megfelelő igazolásoktól függ, ugyanis egy szakember önmagában nem képes megváltani a világot. Az, hogy egy gárda milyen módon futballozik, csak egy bizonyos pontig számít, ha azonban mindezt jó játékosokkal teszi, az együttes értékei mindenképpen felszínre fognak kerülni. A Bianconeri számára az elmúlt évad összességében véve egy átmeneti év volt, bár tudom, hogy a topcsapatok szótárában nem létezik ez a fogalom. 

Egy csapat mentalitását természetszerűleg rendkívül nehéz megváltoztatni, az Allegri-féle futballból a Sarri-féle játékmódba való átmenetet pedig ugyanazon labdarúgóknak kellett volna megtenniük, s a két gárda mégis mindkét esetben megnyerte a bajnoki aranyérmet. Úgy gondolom, hogy egy ötlet, vagy egy terv alapvetően keveset nyom a latba, mivel ha a keretet minőségi futballisták alkotják, teljesen mindegy, hogy a csapat milyen módon játszik, a győzelem így is, úgy is garantált lesz. Max Allegri, más labdarúgókkal idén sokáig a tabella közepén helyezkedett el a Juventusszal, emiatt pedig maximálisan egyetértek a mesterrel abban, hogy az egyes labdarúgók egyáltalán nem ugyanannyit érnek, s ha valaki nem üti meg a szintet, nem is lehet eredményeket elérni velük. 

Erre tökéletes példa lehet az idei Real Madrid is, hiszen annak ellenére, hogy a Blancók nem játszottak különösebben kreatív, vagy újszerű futballt, megnyerték a Bajnokok Ligáját, s egyáltalán nem egyszerű úton, hiszen menetelésük során Európa legjobb csapatait búcsúztatták. A sorozat döntőjében Carlo Ancelotti fiai tökéletesen alkalmazkodtak a Liverpool játékához, akik alapvetően sem tudtak úgy teljesíteni, mint az évad addigi részében, azonban a spanyol együttes úgy nyerte meg a trófeát, ahogy az kényelmes volt számukra, mindezt pedig nem kiemelkedő taktikájuknak, hanem fantasztikus, s egymással teljes összhangban munkálkodó labdarúgóiknak köszönhették. 

Matthijs de Ligt megítélésem szerint egy nagyszerű labdarúgó, aki hatalmas jövő előtt áll, s aki már eddigi pályafutása során is megmutatta, hogy mennyit is ér valójában, kezdve az Ajaxnál való fantasztikus szerepvállalásával. Mióta benne vagyok a sportág mindennapjaiban, nem láttam még olyan játékost, aki ne követett volna el hibákat, főleg ilyen fiatalon, ezért pedig nem igazán vélem jogosnak a vele kapcsolatos kritikákat. Jövőjével kapcsolatban azonban nem tartom valószínűnek, hogy Matthijsnak hosszabb távon is Olaszországban kellene futballoznia, mivel a Premier League-ben, ahol sokkal több párharcot kell megvívni, jobban kibontakozhatna, itt pedig biztosan nem veszne el vagy szürkülne be, amit rendkívül sajnálnék, hiszen halálosan kedvelem őt. 

Kitérve a keret többi tagjára, Juan Cuadrado az egyik kedvenc játékosom a mostani csapatból, akinek stílusa mindig is rendkívül szórakoztatott, mellette azonban Danilót is igen nagyra tartom sallangmentes játéka és alázata miatt. A tavalyi Bianconerinek elsősorban egy csúcsformában lévő Federico Chiesa hiányzott, mivel mikor az olasz a pályán lehet, s kellőképpen kibontakozhat, egyértelműen hatalmas pluszt ad az alakulat számára. Az, hogy egy gárda mennyire lesz sikeres, végső soron azonban mégiscsak a középpályán dől el. Ha van egy erős kapusod, illetve egy eredményes csatárod egy jó középpálya mellett, akkor lényegében minden komoly tényező adott a sikerhez, s éppen ezért sajnálom, mikor olyan labdarúgók, mint Miralem Pjanić távoznak az Öreg Hölgytől, hiszen a bosnyák fantasztikusan forgatta a Bianconerit, s nagy hasznára volt Allegrinek" – összegzett Camoranesi.