Allegri: "Vlahović vágya teljesen lenyűgözött"

maxi_pre_juve_vorona.jpgKisebb szünetet követően holnap este végre is a Juventus számára is újra indulnak a Serie A küzdelmei, ugyanis a Bianconeri alakulata a Hellas Verona együttesét fogadja majd az Allianz Stadium gyepén, mely találkozón – szokás szerint – mindenképpen győzelmet kellene aratnia a Bianconerinek, ha a szezon második felének egyik legfontosabb időszaka előtt szeretné továbbra is életben tartani alapvető célját, azaz a Bajnokok Ligája-indulást biztosító helyezések valamelyikének elérését. 

Az összecsapást megelőzően természetesen az Öreg Hölgy mestere, Massimiliano Allegri is megtette ilyenkor szokásos nyilatkozatát az olasz sportsajtó kamerái előtt, melynek keretein belül szót ejtett fiai elmúlt napokban végzett tevékenységéről, a januári mercato tanulságairól, valamint a Zebrák nemrég szerződtetett új labdarúgóiról, Denis Zakariáról, s Dušan Vlahovićról is. 

"Úgy vélem, hogy a klub nagyszerű munkát végzett a mercato során, s igen eredményesen manőverezett az átigazolási piac elmúlt heteiben. Együttesünk két fontos labdarúgóval erősödött, mindenekelőtt Dušan Vlahovićcsal, aki rengeteg gólt lőtt a bajnokság elmúlt másfél idényében, s minden más tekintetben is olyan tulajdonságokkal bír, melyek eddig hiánycikket képeztek a Juventusnál. Hatalmas elismerés illeti a vezetőség tagjait azért, mert leigazolták őt, ugyanis a szerb támadó véleményem szerint a legjobb fiatal center a világon Erling Håland mellett" – fogalmazott bevezetésként General Max. 

"Dušan nagy fejlődési vággyal rendelkezik. Egy mindössze huszonkét esztendős játékosról beszélünk, akinek hatalmas ugrást jelenthet a Bianconerihez való igazolás, nekünk pedig mindenképpen figyelembe kell vennünk azt, hogy a Fiorentinánál és az Öreg Hölgynél az egyes labdarúgóknak más és más elvárásoknak kell megfelelniük. A futballisták nem gépek, ekképp Vlahović tekintetében is figyelembe kell vennünk az egyes emberi, vagy inkább mentális aspektusokat. Úgy vélem, hogy a center jóval érettebb korosztályánál, mivel alapvetően is rendkívülinek számító tulajdonságai mellett elképesztő hozzáállással bír, melynek alapján mindig egy magasabb szint elérését célozza meg. 

Vlahović mindenképpen a Juve játékosa szeretett volna lenni, mióta pedig hivatalosan is azzá vált, minden tekintetben arra törekszik, hogy megmutassa, hogy valóban itt a helye. Ezt mindennap igyekszik bizonyítani számunkra eltökéltségével, munkamoráljával, valamint az általa elérni kívánt technikai és taktikai fejlődéssel. A szerb egész nap csak dolgozik, amivel teljesen levett a lábamról, ugyanis nem mindennap adatik meg, hogy az ember egy ekkora vággyal bíró labdarúgóval dolgozhasson. Nem szabad aránytalanul nagy terhet pakolnunk Dušanra, mindazonáltal teljes nyíltsággal beszélhetek arról, hogy az eddigiekben valósággal lenyűgöztek az általa mutatottak. 

Denis Zakaria egy kiváló középpályás, aki rendkívül jól passzol, s alapvetően is igen intelligens futballistának számít. Meglátásom szerint új igazolásaink egyből beilleszkedtek alakulatunkba, azonban egyelőre nem tudom, hogy holnap rögtön kezdőként léphetnek-e majd pályára. Federico Gatti a Serie B idei kiírásának legjobb védője, s egyértelműen magáénak tudhatja azon jellemvonásokat, melyek alapján a jövőben a fekete-fehérek keretének oszlopos tagjává válhat majd. Érkezőink mellett természetesen nem feledkezhetek meg távozóinkról sem, emiatt pedig szeretném megragadni az alkalmat, hogy köszönetet mondjak Rodrigo Bentancurnak és Dejan Kulusevskinek mindazért, amit a Juventusért tettek, s azért a kiváló szellemiségért, amit közös munkánk során tanúsítottak. Csak a legjobbakat tudom kívánni nekik az elkövetkezendőkre nézve. 

Dejan jól teljesített a Juventusnál, azonban számos ajánlat futott be érte az elmúlt hónapokban, vezetőségünk pedig annak rendje és módja szerint kiértékelte ezen megkereséseket, végül pedig el is fogadta ezek egyikét. Nem tarthatunk meg minden labdarúgót, aki méltó lenne az Öreg Hölgy szerelésének viselésére, ugyanis keretünk létszáma ebben az esetben a negyven főt is meghaladná. Ezen döntések nem attól függenek, hogy egy futballista jó-e, vagy rossz. Egy klubnak néha mérlegelnie kell bizonyos szempontokat saját érdekében, mely alkalmanként egyáltalán nem könnyű. Elhihetik, hogy a Juventusnál mindenki sajnálja Kulu és Benta távozását, még akkor is, ha ezen ügyletek pozitív kimenetellel is zárultak gazdasági tekintetben. 

Aaron Ramsey szintén egy remek futballista, aki az idény elején jó kezdést mutatott be, azonban ezután állandó jelleggel sérülésekkel bajlódott, ami miatt sokat kellett hiányoznia. Aaron a  mercato során benyújtotta távozási kérelmét, mi pedig egyetértettünk vele abban, hogy neki elsősorban egy légkörváltásra lenne szüksége, emiatt pedig nem gördítettünk akadályokat távozása elé. Remélem, hogy a továbbiakban több alkalommal állhat majd új csapata rendelkezésére, s hogy újra kvalitásaihoz mérten fog tudni teljesíteni. 

Az elmúlt napokban magától értetődő módon igen közelről figyelhettem a Zakaria által mutatott edzésmunkát, ennek alapján pedig kijelenthetem, hogy a svájci meglehetősen jó teljesítményt pakolt le az asztalra. Úgy gondolom, hogy Denis képes lehet eredményesen szerepelni egy két fős középpályán, mivel hosszú lábai vannak, s eredményes a közbeavatkozások során is. Nagyszerű igazolásnak tartom megszerzését. Holnap este egy különleges találkozó vár ránk, melyen a ma visszatérő Weston McKennie, illetve a holnap érkező Juan Cuadrado is keretünk részét képezi majd. Manuel Locatelli egészen biztosan hiányozni fog eltiltás miatt, míg Leonardo Bonucci alig néhány napja edzhet ismételten velünk, azonban Alex Sandro a napokban negatív koronavírus-tesztet produkált, s hétfőre már jó állapotba fog kerülni.

Arthur egészen biztosan játszani fog holnap, én pedig személy szerint rendkívül örülök annak, hogy keretünk tagja maradt, ugyanis annak ellenére, hogy továbbra is van hová fejlődnie a meccsek egyes kulcspillanatainak megfelelő felmérésében és kezelésében, az egyes találkozókon már most is remek meglátásokkal operál, ezzel is gazdagítva a középpályát illetően fennálló lehetőségeinket. A védelem középének összeállításáról holnap döntök majd, a széleken pedig mostani elképzeléseim szerint Mattia De Sciglio és Danilo fognak kezdeni. 

Juan Cuadrado mostantól több alkalommal bukkanhat majd fel jobbhátvédkén, mind az eddigiekben, azonban univerzalitásából fakadóan a szóban forgó játékos a védelemben, valamint a támadósorban szerepeltetve is hasznos tagja lehet keretünknek, attól függően, hogy éppen hol van szükség alkalmazására. Federico Bernardeschi csak a jövő héten térhet majd vissza a bevethető játékosok közé, emiatt pedig Juan valószínűleg az ő posztjához hasonló szerepkörben fog játszani, amennyiben pályára küldjük a Verona ellen. 

A vezetőség pontosan tisztában volt vele, hogy mit kell tennie a csapat megerősítésének érdekében, az illetékesek pedig ezt figyelembe véve cselekedtek. A januári mercato egy ajándék volt az együttes és a szurkolók számára, valamint számomra is. Az Öreg Hölgynek mindig a győzelem eléréséért, a fejlődésért, illetve a jövő biztosításáért kell tevékenykednie, mind a pályán, mind pedig azon kívül. Két új igazolásunk elhozatala megelőlegezte a nyári mercatót, s azonnali eredményekre sarkallhat bennünket, azonban júniusban újabb átigazolási időszak veszi majd kezdetét, nekünk pedig akkor is okos lépéseket kell végrehajtanunk, hiszen január 31-ével nem zárult le keretünk átalakítása. Addig viszont csak azon szabad gondolkodnunk, hogy mit tehetünk céljaink elérésének érdekében. Semmi más nem számít. 

Természetesen nem zárom ki annak lehetőségét, hogy három legfőbb támadónk együtt is kifuthat majd a gyepre, azonban amennyiben emellett határozok, labdarúgóinknak mindent bele kell adniuk, s a lehető legeredményesebb futballt kell megvalósítaniuk. A csatárok tekintetében fennálló minőség nyilvánvaló módon nagy előnyökkel járhat a Juventus számára, mindazonáltal továbbra sem szabad elveszítenünk csapatunk egyensúlyát és szilárdságát, így pedig igen okosan kell gazdálkodunk erőforrásainkkal. 

Nem szabad arra gondolnunk, hogy ekkora támadópotenciállal akár hat gólt is képesek lehetünk lőni meccsenként, a holnapi találkozó legnagyobb kockázatát pedig éppen abban látom, hogy túlzottan nagy önbizalmunk miatt hajlamosak lehetünk elragadtatni magunkat. Egy olyan ellenféllel fogunk szembenézni, megy nagyszerű szezont fut, s melynek mestere, elképesztő munkát végez. Annak ellenére, hogy Vlahović leigazolása nagy lelkesedéssel tölt el bennünket, ennek megtörténte nem jelenti automatikusan azt, hogy a Bianconeri máris megverte a Hellas Veronát, ekképp pedig mindenképpen figyelnünk kell arra, hogy önhittségünk ne lépje át az egészséges mértéket, s hogy képesek legyünk fenntartani alapvető egyensúlyunkat. 

A holnapi összecsapásra úgy kell készülnünk, mint bármelyik másik mérkőzésre az eddigiek folyamán, azaz támadásban is védekezésben is jó produkciót kell nyújtanunk. Nem gondolhatjuk azt, hogy képesek lehetünk tíz perc alatt eldönteni a meccs lényegi kérdéseit, mivel 20:45-től fogva körülbelül 23 óráig a pályán kell majd tartózkodnunk, miközben ügyelnünk kell egyensúlyunk fenntartására is, ami mindig egy nagy csapat legfőbb ismérvének számított sportágunk történelme során. Vlahović érkezése sokat segít számunkra támadóink felelősségének elosztásával kapcsolatban, mivel egy ilyen kaliberű futballista jelenlétével mindenki nagyobb hatékonysággal fogja kivenni a részét a góllövésből, azonos mértékű terheket pakolva saját vállára. A szerb mindössze huszonkét esztendős, a Fiorentinát követően pedig a Juventusban is szeretne eredményes lenni, azonban ehhez mindenkinek eltökélten kell játszania, hiszen minden tekintetben egységes csapatként kell funkcionálunk céljaink eléréséhez, egészen március 20-ig, a Serie A következő szünetéig. 

Nem gondolnám, hogy együttesünk helyzete jelentősebb változáson esett volna át az elmúlt hetekben lezajló történésekből kifolyólag, elvégre céljaink akkor is ugyanazok maradtak volna, ha keretünk egyetlen futballistája sem hagyja el Torinót, vagy ha senkit sem igazolunk a téli transzferablak ideje alatt. Hamarosan belépünk a szezon legfontosabb, döntő jelentőséggel bíró szakaszába, részben pedig már most is ennek előszobájában járunk, emiatt pedig mindenkinek kettőzött figyelemmel és eltökéltséggel kell tevékenykednie a különféle versenysorozatokban, értve ezalatt a bajnokságot, a BL-t, valamint a Coppa Italiát is. 

A Scudetto megszerzése jelen pillanatban csaknem lehetetlen feladatnak tűnik, hacsak a Milan, a Napoli, valamint az Atalanta nem verik körbe az Intert az előttünk álló időszakban, így tehát a bajnoki cím legfőbb esélyesének változatlanul Simone Inzaghi fiai tekinthetők. Nekünk az a feladatunk, hogy az első négy bajnoki hely valamelyikén végezzünk, ehhez pedig minden lehetőségünk megvan, hiszen alapvetően is erős csapattal rendelkezem, mely januárban csak tovább erősödött. 

Azt, hogy mit hoz majd a nyári mercato, egyelőre egyikünk sem tudhatja, emiatt pedig nem szeretnék reagálni az ezzel kapcsolatos, példának okáért Nicolò Zaniolót illetően felröppenő pletykákra. Hihetetlen, hogy valaki már most képes érdemben foglalkozni ezzel, mikor a januári transzferablak jószerivel még be sem zárult. Nem helyes olyan játékosokról beszélünk a Juventus sajtótájékoztatóján, akik egy másik alakulat mezében futballoznak. Térjünk vissza erre júniusban, addig pedig koncentráljunk kizárólag az Öreg Hölgyre, ha egy mód van rá" – összegzett Massimiliano Allegri.