Helyzetjelentés – az utánpótlás és a női csapat

uve_fior_women_match.jpgHajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy imádott klubunk nem csak egy felnőtt férfiegyüttesből áll, hanem van egy tartalék, egy ifjúsági és egy hölgyek által alkotott gárda is, akikről általában igencsak keveset hallhatunk. Ezt a hiányt szeretnénk pótolni  sorozatunkkal, ami mindig az aktuális hét eseményeit fogja bemutatni.

Egy majdnem két évvel ezelőtti történet, 2020 februárja, ugyanis ekkor zárt utoljára a Juventus női csapata győzelem nélkül bajnoki találkozót. Az ellenfél akkor a Fiorentina csapata volt, az eredmény pedig 0:0. Aztán a következő dátum 2022. január 22-e, az ellenfél újfent a Viola, és az eredmény 2:2. A közbülső 36 meccsét mindet megnyerte a gárda a hazai pontvadászatban, olyan csúcsot felállítva, amelyet alighanem sokáig nem lehet majd felülmúlni.

A lányok ebben a felállásban kezdték meg a 90 percet, és a 14. minutumig minden a szokott rendben zajlott, vagyis a Zebrák alakítottak ki helyzeteket, ám ekkor a félpálya közeléből ívelt haza Lina Hurtig, és a megszokottól eltérően most a kezdőcsapatban helyet kapó Roberta Aprile addig dajkálta a labdát, amíg két vendég játékos is rárontott, hibára kényszerítették, és a megszerzett játékszert Valentina Giacinti a hátráló hálóőr felett 18 méterről az árván maradt kapuba ívelte. Aztán 20 minutummal később még forróbb lett a helyzet, hiszen egy céltalanul a tizenhatoson belülre lőtt labda megpattant Sara Gama lábán, és a kapu közepébe gurult. De a fekete-fehér csíkos szerelést viselő hölgyek nem arról híresek, hogy átadják magukat a kétségbeesésnek, és a második félidő 13. percére ki is egyenlítettek.

Még a 45+2. percben Valentina Cernoia ragasztott tökéletes bombát a jobb felső sarokba 17 méterről, aztán az 58-ban Arianna Caruso talált be, úgy 10 méterről, egy jobb oldali mélységi beadás után. A 80. perc után még Barbara Bonansea kétszer is betalálhatott volna, de Sabrina Tasselli lehúzta a rolót, így maradt a döntetlen a lefújás pillanatában. Legközelebb a kupában az Inter ellen lépnek pályára a gyengébb nem képviselői, a bajnokságban pedig az utolsó helyezett Hellas Verona ellen lehet javítani.

montemurro.jpgJoe Montemurro így értékelt a lefújás után: "Egy ilyen Fiorentinára számítottunk, ezzel a hozzáállással és ilyen szervezettséggel. El kell fogadnunk, hogy a dolgok nem mindig a mi elképzeléseink szerint alakulnak, ilyenkor viszont a játéktudásunkra kell hagyatkoznunk. Úgy gondolom, ma nem sikerült jól a mérkőzés, bár az első félidőben nagyon jól játszottunk, de a dominanciát gólokra kell váltanunk. A második félidőben csökkent a különbség, de építettünk lehetőségeket, annak ellenére, hogy nem fociztunk a legjobban. Mindenképpen pozitívum, hogy továbbra is fennáll a lányok azon vágya, hogy ne akarják elfogadni  a vereséget. "

Hír még a csapat háza tájáról, hogy az együttes legnagyobb sztárja, Cristiana Girelli elkapta a koronavírust, így a biztonsági előírások betartására kényszerül. Jobbulást kívánunk, Cristiana!

Az elmúlt napokban az U23-as gárda is megkezdte az erre a naptári évre való szereplését, de nem sikerült túl jól az antré, hiszen a Pro Vercelli ellen idegenben 2:0 arányban alulmaradtak, a 4-3-3-as felállást választva. A hazaiak lehengerlően kezdték a meccset, hiszen a 6. és a 8. percben is gólt ünnepelhettek, ekkor bizony felsejlett egy nagyarányú kiütés lehetősége is. Ezekben a percekben a védelem finoman fogalmazva sem állt a helyzet magaslatán. A félidő derekától már kiegyenlítődtek az erőviszonyok, de az ezúttal sárga-kékben játszó Juventus továbbra sem tudott jelentős helyzetet kialakítani.

A 77. percben Leonardo Gatto kiállítása miatt emberhátrányba került a vendéglátó, de az eredmény ennek ellenére sem változott, és elmondható, hogy a második játékrész unalmas mederben zajlott. A mérkőzés után a két csapat a 6. és a 7. pozíciót foglalja el a tabellán egyaránt 28 ponttal, a tabellát a Südtirol vezeti 50 egységgel. a következő fordulóban a Bianconeri a Feralpisaló csapatával játszik hazai pályán, akik a 4. helyet birtokolva érkeznek Torinóba.