Sacchi, Capello és Di Canio Ronaldo távozásáról

paulo-di-canio.jpgBár az olasz sportsajtó Juventusszal foglalkozó részét jelen pillanatban a tegnapelőtti, Empoli elleni csúfos vereség, illetve a mercatóval kapcsolatos ügyek tartják lázban, ugyanakkor ennek ellenére sem lehet tagadni, hogy az elmúlt napok legfontosabb eseményei nem ezen témákhoz, hanem Cristiano Ronaldo távozásához kötődtek, melyről a mai napon is számos vélemény látott napvilágot ismertebb olasz szakemberek jóvoltából. 

A korábbi hírhedt itáliai támadó, az 1990 és 1993 között még a Bianconeri kötelékében is megforduló Paolo Di Canio elsősorban CR7 célállomásáról beszélt, ugyanis mint ismert, az átigazolási saga utolsó szakaszában valóságos manchesteri rangadó bontakozott ki a portugál megszerzéséért, aki a sokáig egyetlen lehetséges opciónak tűnő Manchester City helyett végül egykori csapatához, a Manchester Unitedhez szerződött. 

"Úgy vélem, hogy ha Ronaldo a Manchester Cityhez szerződött volna, rengeteg szurkolót köpött volna szembe, s árult volna el, azonban végül az United mellett tette le a voksát, ez pedig megítélésem alapján sokkal kedvezőbb lépést tett, nem csak a futballromantika, s a múlt eredményei, hanem a két alakulat mestereinek eltérő stílusa miatt is. Ole Gunnar Solskjær sokkal több szabadságot ad labdarúgóinak, mint Pep Guardiola, s mivel mindannyian tudjuk, hogy Cristiano milyen öntörvényű futballista, azt hiszem leszögezhetjük, hogy a spanyol játékrendszerében nem sok babér termett volna számára" – fogalmazott a Sky Sport Italia kérdésére. 

"Bár nem igazán az én dolgom ítélkezni ezen kérdések fölött, kénytelen vagyok elmondani, hogy ha az utóbbi napokban Cristiano Ronaldo helyében találtam volna magam, meglehetősen nagy csalódottsággal töltött volna el, hogy távozási szándékom ellenére egészen csütörtök estig mindössze egyetlen alakulat, a Manchester City szándékozott volna leigazolni engem, mely ráadásul még csak fizetni sem szeretett volna értem. Ez minden bizonnyal magát CR7-et is erősen frusztrálja, hiszen rendkívül érdekes, hogy egy ekkora befolyással bíró, s ilyen nagy múlttal rendelkező játékosért nem volt hajlandó pénzt adni az egyetlen gárda, mely komolyabban érdeklődött megszerzése iránt."

sacchi-1-scaled-e1606479716403.jpgAz AC Milan egykori legendás trénere, Arrigo Sacchi arról beszélt, hogy bár alapvetően szomorú tény, hogy megannyi értékes és nagyszerű labdarúgó nyári távozását követően a Serie A egy újabb meghatározó és kiemelkedő játékost veszített el, véleménye szerint a Juve némi hullámvölgyet követően végeredményben hatalmasat profitál majd CR7 értékesítéséből. 

"Boldog vagyok, mégpedig azért, mert a hírek ellenére Cristiano végül mégsem csatlakozott Pep Guardiola együtteséhez, mivel a Manchester City minden tekintetben totális futballra törekszik, ez a stílus pedig semmilyen szempontból nem egyeztethető össze Ronaldo karakterisztikájával, aki ennek ellenére természetesen továbbra is egy kiemelkedő játékos, ehhez kétség sem férhet" – szögezte le a La Gazzetta dello Sportnak. 

"A Serie A elvesztett egy fantasztikus labdarúgót, aki egyéni szinten talán a liga legjobbjának számított, azonban a futball nem az egyénekről szól, hanem a kollektíváról, mivel egy tizenegy ember által játszott sportágról beszélünk, nem pedig bizonyos atlétikai versenyszámokról. Ezzel együtt azonban meg kell állapítanunk, hogy egyetlen futballista sosem fog győzelemre vezényelni egy csapatot, amennyiben nincsenek megfelelő társai ennek kieszközöléséhez, s azt hiszem, éppen ez jelentette a legnagyobb gondot CR7 és a Juve kapcsolatában. 

Ronaldo jól futballozott a Bianconeri kötelékében, hiszen rengeteg találatot szerzett. Cristiano továbbra is rendkívüli játékos, aki ha meglátja a kaput, egyedül arra tud gondolni, hogy túl kell juttatnia a játékszert a gólvonalon. Egy valóságos gép, aki mindent megtesz a siker érdekében, azonban ahhoz, hogy teljes mértékben kibontakozhasson, olyan alakulatokban kell szerepelnie, melyek nem a csapategységre, hanem minden tekintetben rá építik akcióikat, vagy akár teljes futballstílusukat is. 

Cristiano távozása jelen pillanatban fájdalmas veszteségnek tűnhet, Allegrinek, illetve a vezetőségnek pedig minden bizonnyal rendkívül sokat kell majd dolgoznia ahhoz, hogy a csapat ne viselje magán hosszabb ideig CR7 búcsújának következményeit, míg a keretnek sokkal egységesebbé kell válnia Ronaldo nélkül, hogy a Juventus végre ismételten nagybetűs csapatot alkothasson. 

E pillanatban minden tekintetben hatalmas felelősség nyugszik a Bianconeri játékosainak vállain, ugyanis senki sem mondhatja azt többé egy-egy nehezebb pillanatban, hogy Ronaldo majd gondoskodik a helyzet megoldásáról, ugyanis a portugál e perctől fogva nem fogja tudni kisegíteni az Öreg Hölgyet. Itt az idő arra, hogy a Zebrák labdarúgói ismét saját kezükbe vegyék sorsukat, ami mindenképpen jótékony hatást gyakorol majd a Juventusra, hiszen az olasz rekordbajnok ezáltal végre nagyobb csapategységre tehet szert, hogy egy olyan kollektívává váljon, melyben az egyéni kvalitások is felszínre bukkanhatnak. Meggyőződésem, hogy a Juve kizárólag abban az esetben térhet vissza Európa élmezőnyébe, ha képes lesz kieszközölni ezen változtatásokat" – zárta mondanivalóját Sacchi. 

capello_2021.jpgA Sacchihoz hasonlóan az edzői szakma egyik meghatározó korábbi alakjának számító Fabio Capello fentebb megszólaló társaival ellentétben elsősorban Ronaldo távozásának okait igyekezett boncolgatni, leszögezve, hogy az ötszörös aranylabdás támadó némiképpen csalódhatott a Juventusban a Bajnokok Ligájában átélt kudarcok miatt, ebből kifolyólag pedig személyes tekintetben happy endként élheti meg a Zebráktól való távozást. 

"Ha belegondolunk, igen nagy logika húzódik meg a szóban forgó átigazolás mögött, mivel Cristiano Ronaldo visszament korábbi sikereinek színhelyére, a Manchester Unitedhez, ezzel pedig bizonyos tekintetben hazatért. CR7 a Vörös Ördögöknél vált igazán kiemelkedő labdarúgóvá, most pedig hozzájuk visszatérve vonulhat ki a legmagasabb szintű futball világából, csodálatos keretbe foglalva ezzel karrierjét. Érzelmi szempontból semmiképpen sem ítélném el döntését" – jelentette ki a La Gazzetta dello Sport munkatársának. 

"A pontos igazságot, ekképp többek között azt, hogy mi volt igaz a Manchester Cityvel kapcsolatos pletykákból, csak a közvetlen érintettek ismerhetik teljes egészében, azonban mint fent említettem, úgy gondolom, hogy Cristiano számára az MU-hoz való visszatérés valóságos happy endet jelent. Bár a Serie A-nak természetesen igen nagy veszteséget kellett elkönyvelnie Cristiano eligazolásával, mint ahogy az történt a La Ligával is Lionel Messi esetében, ha alaposabban megvizsgáljuk az elmúlt hetekben végbemenő eseményeket, a jelenlegi mercato talán minden idők legőrültebb átigazolási időszaka volt, mivel ennek keretein belül a labdarúgás elmúlt tíz évének két legnagyobb bajnoka is elhagyta alakulatát.

Mindez természetesen az olasz futballra is alapvető hatást gyakorol, ám nem gondolnám, hogy az események romba fogják dönteni a Legát, ugyanis az Európa-bajnokságon nagyot robbantó fiatalok hatalmas színvonalat képviselnek, mindemellett pedig sosem feledhetjük az örök igazságot, miszerint a futball állandó körforgásban van, melynek során sikeresebb, valamint kudarcosabb időszakok váltogatják egymást. 

Úgy gondolom, hogy Cristiano alaposan kiértékelte a jelenlegi Juve lehetőségeit, mielőtt végleges döntést hozott volna jövőjéről, melynek során belátta, hogy napjaink Bianconerijének egészen egyszerűen nincs elég mély és erős kerete ahhoz, hogy komolyabb esélyesként lehessen vele számolni a nemzetközi kupaporondon, ami nyilvánvalóan hatalmas hátrányt jelent egy BL-re specializálódott labdarúgó számára. Miután Torinóban töltött három idénye alatt Ronaldo három óriási kudarcot élt át a Bajnokok Ligájában, egyértelművé vált számára, hogy távoznia kell, ha pályafutása során meg szeretné még nyerni a versenysorozatot, ennek alapján pedig megítélésem szerint ez lehetett a fő oka annak, hogy CR7 és a Juve útjai elváltak egymástól. 

A futballista és a klub kapcsolatában ugyanakkor már ennél korábban is bekövetkezett a későbbi folyamatokban döntő fontosságúnak bizonyuló törés, mely akkor történhetett meg, mikor a portugál realizálta, hogy csapattársai sok tekintetben nem képesek felnőni hozzá. Ugyan mindig is tiszteltem az olyan hatalmas bajnokokat, mint amilyen Ronaldo, ám a Juventus vezetőségének tudnia kellett volna CR7 leigazolásakor, hogy egy ekkora fegyver nem lesz önmagában meghatározó minden egyes kiírásban, hiszen nem áll mögötte olyan együttes, mely segíthetné egyéni képességeinek kamatoztatását. 

Hogy a Manchester United helyében leigazoltam-e volna egy harminchat esztendős futballistát? Nem tudom. Ezen kérdés eldöntéséhez a klubnál kellene tevékenykednem, mivel külső szemlélőként igen nehéz megítélni, hogy pontosan milyen motivációk vezérelték a Vörös Ördögöket a határozat meghozatalához. Nem hinném, hogy Pep Guardiola azért nem szerette volna csapatában tudni Cristianót, mert a portugál túlzottan nagy befolyással és jelentőséggel bír, habár való igaz, hogy a spanyol tréner esetében Leo Messi személyében pozitív, Zlatan Ibrahimovićra gondolva pedig negatív példa is rendelkezésünkre áll a legnagyobb bajnokok kezelésével kapcsolatban. Véleményem szerint sokkal inkább az állt a háttérben, hogy a City már jelen pillanatban is számos nagyszerű szélsőt tudhat magáénak, akik szükség esetén bátran játszhatnak a Ronaldo által favorizált poszton, Grealish, Mahrez, Foden, valamint Ferrán Torres mellett pedig nem lett volna kifizetődő leigazolni Cristianót is. 

Meggyőződésem ugyanakkor, hogy CR7 rendkívül motiváltnak érzi magát, hiszen pontosan tudja, hogy e pillanatban már karrierje végén, talán utolsó két-három esztendejének valamelyikében jár, ennek figyelembevételével pedig teljesen biztos vagyok benne, hogy olyan alakulatot keresett magának, ahol esélye nyílhat egy újabb kivirágzás véghezvitelére, a Manchester United pedig minden szempontból megfelelő célállomást jelentett számára ehhez" – zárta gondolatait Capello.