FRISSÍTVE 16:35-kor – Mercato-hírek (július 2.)
Bármilyen állásponton is vagyunk szeretett együttesünk aktuális helyzetével, a vezetőség döntéseivel, játékosainak minőségével kapcsolatban, abban mindannyian egyetértünk, hogy a hiteles tájékoztatás elengedhetetlen ahhoz, hogy tisztán láthassuk a Juventus körüli eseményeket, történéseket. Folyamatosan frissülő, napi hírösszefoglalónk ebben kíván segítséget nyújtani a csapat szerelmeseinek, mely a tegnap induló nyári átigazolási időszak alatt is igyekszik mindig naprakész információkat közölni az Öreg Hölgy transzferjeivel, valamint az ezt illető pletykákkal és hírekkel kapcsolatban, mint mindig, most is a megbízhatóságot tartva szem előtt. Következzenek tehát 2021. július 2-ának legfontosabb hírei.
- Romeo Agresti: Annak ellenére, hogy a Juventus megkereste az egykori kiváló védőt, Andrea Barzagli elutasította az ajánlatot, melynek alapján csatlakozhatott volna Massimiliano Allegri szakmai stábjához.
- Fabrizio Romano: A Juventus nagyon szeretné leigazolni Manuel Locatellit, s a torinóiak bíznak is abban, hogy végül sikerül majd megszerezniük a labdarúgót, ugyanakkor mindeddig semmi sem dőlt el. Az Arsenal is figyeli a középpályás helyzetét, ám a játékos prioritása az Öreg Hölgyhöz való csatlakozás lenne, ekképp a Zebrák vezetik is a versenyt.
- Fabrizio Romano: A klub, valamint Cristiano Ronaldo az elkövetkezendő napokban határoznak majd a támadó jövőjéről. Jelen pillanatban úgy tűnik, hogy a portugál idén nyáron bekövetkező távozása igen valószínűtlen forgatókönyvnek számít, elsősorban sportszakmai és anyagi indokok miatt.
- SportItalia: Locatelli Bianconerihez való igazolása immár pusztán csak idő kérdése. A transzfer összege nagy valószínűséggel meghaladja majd a 40 millió eurót.
- Rugani ügynöke, Davide Torchia: "Ha a Juve értékesíteni kívánja Daniele Ruganit, bármikor végrehajthatják a kérdéses ügyletet. Megbeszéléseink alapján jelenleg a klub inkább megtartaná a futballistát, mivel Max Allegri konkrét elképzelésekkel rendelkezik a védelmet illetően, ekképp pedig egyelőre mi is ennek alapján tervezzük a jövőt."
- Luca Marchetti: A Juve az elmúlt órákban felvette a kapcsolatot Paulo Dybala ügynökével, Jorge Antunnal. A labdarúgóval már korábban is zajlottak tárgyalások, ahogy azt tegnap Pavel Nedvěd is megerősítette.
- Fabrizio Romano szerint a Juve több, korábban emlegetett célpontja is más alakulatokhoz csatlakozhat hamarosan: Moise Keant mindenképpen szeretné újabb egy idényre kölcsönvenni a Paris Saint-Germain, s maga a játékos is a francia gárdát preferálja, Donyell Malenért angol klubok, valamint a Borussia Dortmund is tárgyalásokat folytatnak, ugyanakkor Robin Gosens és a Leicester City között mindeddig egyáltalán nem történt kapcsolatfelvétel.
- 11:57 – SportItalia: Az Inter és a Juventus érdeklődik Sergi Roberto iránt, a Nerazzurri már fel is vette a kapcsolatot a Barcelonával a spanyol megszerzésének érdekében. A játékos szerződése 2022-ben lejár a katalánoknál, ekképp mindkét klub számára megfelelő opciót jelenthet a szárnyvédők tekintetében.
- 11:57 – Sky Sport Italia: Salvatore Sirigu azt tervezi, hogy felbontja szerződését a Torino alakulatával, a Bianconeri pedig ennek bekövetkeztét követően érdekelt lenne leigazolásában, amennyiben Mattia Perin úgy döntene, hogy elhagyja a torinói gárdát.
- 11:57 – Romeo Agresti: Információk alapján egyértelműen kijelenthető, hogy Locatelli számára a Juve jelenti a prioritást, ez pedig nagy valószínűséggel nem is fog változni, mindazonáltal a klub anyagi helyzetéből kifolyólag mindenkinek türelemmel kell várnia az üzlet lezárását, mivel ez nagy valószínűséggel hosszabb folyamat lesz majd.
- 14:33 – Sport: A Barcelona teljes mértékben lemondott Matthijs de Ligt megszerzéséről. A játékos idény nyáron biztosan a Juventus kötelékében marad.
- 16:35 – Romeo Agresti: A Juventus mindenképpen értékesíteni kívánja Aaron Ramsey-t, ugyanakkor az ügyletet igen nehéz lenne kivitelezni, mivel a labdarúgó 7 millió eurót keres, s 2 esztendő van hátra szerződéséből.
- 16:35 – Romeo Agresti: Ha Ronaldo megjelenik majd a Continassánál, s edzésre jelentkezik, nehéz lenne elképzelni, hogy később elhagyja Torinót, legalábbis a jelek éppen ennek ellenkezőjére utalnának. Federico Cherubini tegnap egyértelműen az igazságot mondta el a portugál helyzetéről, mivel egyelőre semmiféle jel nincs arra, hogy CR7 távozna a nyáron, ugyanakkor korábbi megnyilvánulásaiból kiindulva a játékos valószínűleg nincs meggyőződve arról, hogy maradnia kellene a Zebráknál.
- 16:35 – Romeo Agresti: Amennyiben CR7 elhagyná a Bianconerit, a Juve két csatárt vásárolna, egy klasszist, illetve egy fiatal reménységet negyedik számú támadónak. Ha Ronaldo marad, akkor csak utóbbi típusból érkezne egy futballista.
- 16:35 – Romeo Agresti: Dybala nagy valószínűséggel maradni fog, ám ehhez előbb meg kell hosszabbítania kontraktusát. A játékos folytatni szeretné közös útját a fekete-fehérekkel, s a klub is hajlik erre, emellett pedig kijelenthető, hogy az argentin nem kapott ajánlatot más alakulatoktól. A Juve kulcsfontosságúnak tartja, hogy La Joya maradjon.
- 16:35 – Romeo Agresti: A Sassuolo és a Juventus jövő héten újabb egyeztetést tartanak majd Locatelli kapcsán, ahol megvitatják a transzfer pénzügyi feltételeit. Az Öreg Hölgy arra törekszik, hogy minél hamarabb lezárja a bizniszt.
- 16:35 – Romeo Agresti: Nicolò Rovella és Nicolò Fagioli a Bianconerivel kezdik meg az előszezont, mivel Allegri fel akarja mérni képességeiket.
- 16:35 – Romeo Agresti: A Juve alapvetően nem kívánja eladni Perint, aki csak akkor távozhat, ha megfelelő ajánlat érkezik érte.
- 16:35 – Romeo Agresti: Az AS Roma valóban érdeklődött Merih Demiral iránt, azonban a Farkasok játékosokat ajánlottak fel a törökért cserébe, melyet az Öreg Hölgy nem fogadott el.
A hírforrások esetében használt színkódok az információ megbízhatóságát jelölik, az ehhez tartozó, nemrég több ponton is frissülő táblázat a Hírözönben található.
LEGUTÓBB FRISSÍTVE: 2021. július 2-án, 16:35-kor.