Balhátvédet és kapust is igazolhat az Öreg Hölgy?

bakker.jpgAz Agnelli-családhoz hagyományosan közel álló forrásnak tekinthető La Stampa értesüléseinek alapján a Juventus vezetősége az elkövetkezendő időszakban egy cserekapus, valamint egy második számú balhátvéd szerződtetését is prioritásként fogja kezelni, ám mindezen átigazolási műveletekre nagy valószínűséggel csak akkor kerülhet majd sor, ha az Öreg Hölgynek sikerült megoldania a középpálya helyzetét, s szerződtetnie legfőbb célpontját, Manuel Locatellit. 

A torinói lap mindenekelőtt megállapította, hogy a nagy valószínűséggel a Parmához csatlakozó Gianluigi Buffon távozásából kifolyólag a Bianconerinek mindenképpen igazolnia kell majd egy hálóőrt a kispadra, azaz Wojciech Szczęsny  mögé, aki azonban Gianluca Di Marzio szerint semmiképpen sem a véglegesen értékesíteni kívánt Mattia Perin lesz. A korábbi sajtóhírek alapján a Juve elsősorban egy idősebb, kellő tapasztalattal rendelkező futballistát keres a szerepkörbe, aki a Stampa híreit alapul véve könnyen egy másik kontinensről érkezhet. 

Az újság úgy tudja, hogy a Zebrák komoly lehetőségként számolnak a Flamengo portásának, Diego Alvesnek Torinóba csábításával, mivel álláspontjuk szerint a harmincöt esztendős, korábban egyebek mellett a Valencia kötelékében is megforduló brazil nagyszerű alternatíva lehet a lengyel kapus helyett, mivel kora ellenére változatlanul kiválóan védi a büntetőket, robbanékonyságával pedig szilárd oszlopot jelent a védelem számára is. 

A jelek alapján a Juve ajánlata magától értetődő módon a Alves tetszését is elnyerte, azonban a La Stampa információinak kimondják, hogy az igazán nagy szenzációt nem ez, hanem a Paris Saint-Germain húsz esztendős holland balhátvédjének, Mitchel Bakkernak megszerzése jelentené a nyár folyamán, akinek tekintetében a klub, illetve a futballista ügynökének számító Mino Raiola meg is kezdhetik az egyeztetéseket az előttünk álló időszakban. 

A Juve-körüli értesülések kapcsán általában rendkívül hiteles forrásnak számító Romeo Agresti mindezzel együtt arról írt, hogy a Juventus a következő hetekben (nem nagy meglepetésre) walesi középpályásának, Aaron Ramsey-nek környezetével is tárgyalásokba bocsátkozhat, ugyanis a klub új sportigazgatója, Federico Cherubini egyik első feladatának éppen a labdarúgó értékesítését kaphatja meg, aki a szakíró szerint az első helyen áll az Öreg Hölgy által eladni kívánt futballisták listáján.