Zidane: "Nem tudom, hogy a Juve trénere leszek-e"

zinedine-zidane-1.jpgA Real Madrid mestere, Zindédine Zidane a spanyol fővárosi alakulat tegnap esti, Liverpoollal szemben elért 3-1-es Bajnokok Ligája-sikere után meglehetősen sejtelmes  nyilatkozatot adott a nemzetközi sportsajtónak, melyben kijelentette, hogy a Juventus örökké különleges helyet foglal majd el a szívében, s elmondása szerint nem tudja, hogy egyszer leülhet-e majd a torinói alakulat kispadjára. 

A francia trénert magától értetődő módon elsőként a Blancók győzelmének legfontosabb tényezőiről faggatták, elmondása szerint azonban az angol bajnokkal szemben aratott diadal után még mindig sok tennivaló vár együttesére, melynek játékosait nem homályosíthatja el a győzelem. 

"Természetesen örülünk a Liverpool legyőzésének, ugyanakkor nem szabad elrugaszkodnunk a földtől, s a visszavágóig elsősorban az előttünk álló bajnoki megmérettetésekre kell összpontosítanunk, hogy minden tekintetben eredményesen zárhassuk le a jelenlegi idényünket. Ennek ellenére rendkívül boldognak és elégedettnek érezzük magunkat, mivel minden tekintetben tökéletes összecsapást játszottunk a ma este folyamán" – jelentette ki a Sky Sport kamerái előtt. 

"Raphaël Varane koronavírus-fertőzés miatti kiesése végül nem befolyásolta érdemben az együttes összeállítását, hiszen maradtunk az eredeti, 4-3-3-as formáción alapuló elképzeléseinknél, s csupán Éder Militãót tettük be a védelem tengelyébe a francia helyett" – tette hozzá. 

A találkozó habfehér góljait szerző Marco Asensio és Vinícius Júnior teljesítménye is nagy elégedettséggel tölti el a szakembert, aki leszögezte, hogy alakulata nagy mértékben építhet támadóinak képességeire, akik a mérkőzések mindegyik fázisából kiveszik a részüket. 

"Örülök Vinícius duplájának, mivel az utóbbi hetekben mutatott produktuma alapján megérdemelte a gólokat, s külön boldogságot jelent, hogy egy ilyen nagy téttel bíró mérkőzésen lőhette őket. Ha nincs a csapatukban, szinte minden tekintetben megérezzük a hiányát, mivel a védekezés terén is nagy segítséget jelent az alakulatunknak, ekképp az együttes, illetve személyesen én is elégedettnek érezzük magunkat a teljesítménye láttán. Két gólt szerezni a Bajnokok Ligájában igen nagy tettnek számít, ezzel pedig mindenki pontosan tisztában van.

Marco Asensio ugyancsak igen fontos alapemberünk, aki négy-öt mérkőzés után térhetett vissza közénk, ám nagyszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy egyből képes volt a Liverpool kapujába juttatni a játékszert."

Az egykori kiváló középpályást, aki 1996 és 2001 között futballozott a Juventus szereléseiben, mely idő alatt 212 fellépésen 31 találatot szerzett és 38 gólpasszt osztott ki, az utóbbi években rendre hírbe hozták az Öreg Hölggyel, Andrea Pirlo egyre nehezebbé váló helyzetéből kifolyólag pedig ismételten megkérdezték, hogy vállalna-e munkát a fekete-fehéreknél. 

"Olaszország az egyik kedvenc helyem a Földön, ahol mindig szívesen fogok időzni, a Juventus pedig, közös múltunk révén életem végéig különleges helyet foglal majd el a szívemben, ahogy korábban is mindig fontosak voltak számomra. Hogy egyszer az Öreg Hölgy trénere leszek-e? Jelen pillanatban ezt igen nehéz lenne megmondani, mivel egyelőre a Real Madrid kispadját foglalom el, ugyanakkor nem zárkózom el semmi elől, hiszen a jövőben számos forgatókönyv megvalósulhat" – zárta szavait nevetve Zidane.