Paratici: "Teljes mértékben támogatjuk Andreát"

paratici_juve_occhiali_ansa_2018_1400x840.jpgA Juventus sportigazgatója, Fabio Paratici a tegnapi Derby della Molét megelőzően állt az olasz sportsajtó kamerái elé, ahol a mérkőzés mellett Andrea Pirlo szerepéről, s a napokban a karanténszabályokat megszegve egy házibuliban résztvevő három futballista ellen hozott döntéséről is szót ejtett, kijelenve, hogy a mester teljesen egyedül hozta meg a labdarúgók elmarasztalásával kapcsolatos határozatot, melyben a klub kizárólag támogatni tudta őt, ahogy az ilyenkor teendője is az alakulatoknak. 

A végül 2-2-es döntetlennel, ekképp ismételten csalódást keltő eredménnyel végzőző összecsapásról az Öreg Hölgy játékospolitikájáért felelős szakember előzetesen kijelentette, hogy a legfontosabb a helyes mentalitás meglelése lesz, mivel a torinói derbihez hasonló megmérettetések kimenetelét az esetek többségében a legapróbb részletek döntik el. 

"A mai találkozót illetően mindenekelőtt igen jó futballra számítunk, azonban az ehhez hasonló mérkőzéseket gyakran egészen apró részletek döntik el, ebből kifolyólag egyik fél sem lehet biztos a győzelmében. A legfontosabb, hogy a megfelelő hozzáállást képviselve futballozzunk, hiszen csak ennek meglétekor arathatunk diadalt a Torino ellen" – jósolt az újabb pontvesztés előtt Paratici a DAZN újságírójának. 

Mint ismert, Paulo Dybala, Weston McKennie, illetve Arthur szabályszegését követően a fekete-fehérek hivatalos közleményben jelentették be, hogy a három labdarúgó kimarad a Granata elleni összecsapás keretéből, egyes források szerint pedig a játékosok ezen felül 300 ezer eurós pénzbírságra is számíthatnak a Bianconeritől, ám a sportigazgató szerint az alakulat vezetőedzője, Andrea Pirlo mindennemű külső nyomás nélkül, saját maga döntötte el a labdarúgók mellőzését. 

"A határozatról maga Andrea Pirlo ejtett szót a találkozót megelőző sajtótájékoztatón. Mivel a szóban forgó futballisták súlyos hibát követtek el, a csapat trénerének az a feladata, hogy a klub teljes körű támogatása mellett határozzon az ezért járó büntetésük mértékéről, melynek során tisztás sportszakmai szempontok kerülnek mérlegelésre. Vezetőségünk teljes mértékben támogatja Andreát, ekképp a kérdéses esetben is mellé álltunk, ahogy tettük azt a szezon eddigi részében is. 

Jelen pillanatban korainak érezném a nyári mercatóról folyó eszmecserét, mivel a jelenlegi idényből még közel két hónap van hátra, ennek következtében pedig elsősorban az elkövetkezendő összecsapásokra kell koncentrálnunk. Május végén a klub természetesen át fogja értékelni az elmúlt hónapok során elért eredményeket, s ennek fényében meghatározzuk, hogy milyen lépéseket kell megtennünk a továbbiakban, ugyanakkor egyelőre nem kívánunk mélyebben foglalkozni az ezzel kapcsolatos kérdésekkel" – szögezte le a szakember.