A válogatott szünet sok esetben unalmasan telne a klubfutballt imádóknak, ha a sportújságírók nem kezeskednének arról, hogy tartalommal szolgálják ki az olvasóközönséget. A Cronache di Spogliatoio csapata is gondolt ránk, ezért egy igen terjedelmes interjút készítettek a Juventus egyik ikonikus alakjával, Claudio Marchisióval, aki rengeteg témát érintett nyilatkozatában.

A Juventus kívülről nézve

Még mindig együtt élek vele, és talán még nagyobb izgatottsággal, mint játékos-pályafutásom idején. A TV-ben nézem, ha a stadionban nem lehet, de mindig ugyanazzal a szenvedéllyel, mint amikor játékos voltam.

Kívülről nézve sem könnyű egyes történéseket megemészteni, különösen az idei szezon zökkenőit és csúfos vereségeit. Amikor az öltözőben élsz át ilyen pillanatokat, akkor úgy vagy vele, hogy legközelebb majd még jobban odateszed magad a pályán. De ez már másképp van. Most már szurkolóként élem meg ezeket a dolgokat.

A járvány rásegített, hogy egy időre félretegyem a profi karrierem. Az első hónapokban elszánt és határozott voltam, de aztán mégis folyton a pálya járt a fejemben, még akkor is, ha éppen csak a környéken autóztam.

A Juventusban játszani

Gyerekként elindulsz egy úton álmokkal, egy kedvenc csapattal. Majd amikor eléred a őket, az egész hihetetlennek tűnik. Amíg nem jutsz oda, nem hiszed el, hogy sikerülhet. Sok olyan srác példáján láthatod ezt, akinek megvan a tehetsége, de mégsem jön össze neki ezernyi különböző okból.

Több szezonban is voltak olyan pontok, amikor szóba jöhetett volna a távozás, különösen a két 7. hellyel végződő idény után. A Juvénál gondok voltak, és több külföldi csapat is érdeklődött irántam. Azok nehéz idők voltak. Addig még nem nyertem semmit, de volt a csapatban néhány játékos, mint pl. Nedved, Buffon, Del Piero, akik már mindent megnyertek korábban, és mikor a 7. helyre futottunk be, szörnyen érezték magukat emiatt. Ahogy én is. Egy bizonyos ponton nem tudtam volna tovább titkolni a tényt, miszerint a legfőbb célom, hogy trófeákat szerezzek. De aztán szerencsére a következő szezonban elkezdtünk nyerni. További ajánlatok futottak be, de éppen a nagy álmom beteljesítésén dolgoztam, és büszke voltam erre.

Ha a Juvéra gondolok, akaratlanul is elmosolyodom. Még akkor is, amikor vereséget szenved a csapat, a mezre tekintek, arra gondolok, hogy milyen volt viselni, tudom, hogy mit jelképez, és mosolygok azért, amit adott nekem.

7 Scudettót nyerni

Kevésbé lényeges része a nagy történetnek. Ha csak egy lett volna, ugyanilyen boldog lennék. Amikor elkezdtük ezt az utazást, nem számítottunk ilyen kiemelkedő eredményre. Több volt ez pusztán a trófeáknál: a meccsek, a csapattársak, a vert helyzetből való feltámadások. Az idényzáró bulin előkerülő fényképek nézegetésében a megörökített mosolyok a legnagyszerűbbek, mert eszedbe juttatják, hogy mi minden történt, és ez felszabadító érzés.

Rasszizmus

Pogba azt mondta, hogy találkozott rasszista megnyilvánulással, amikor a klubhoz érkezett: egy apa és a fia inzultálta őt, de ő válaszul a fiúnak adta a mezét. Az a srác, amikor hazaért, véleményem szerint nem az apjában, hanem Pogbában látta a követendő példát.

A rasszizmus egy létező probléma, de részben a tudatlanság okozza, ami az érzelmeket egy negatív látásmóddá alakítja, ami apáról fiúra száll.

Del Piero

Gyerekkoromban mindig őt figyeltem a TV-ben. Fontos, hogy legyenek példaképeid, akikre felnézel. Ez alapvetően befolyásolta, hogy hogyan nőttem fel. Egy sportembernek felelőssége van a pályán és azon kívül is.

A mérkőzés előtt

Amikor először kaptam helyet a kezdőben, ott volt Fabio Capello, ott volt Italo Galbiati, de nem volt zene, fejhallgatók vagy hangszórók, teljes koncentrációval érkeztél az öltözőbe. Páran melegítő gyakorlatokat végeztek, néhányan csukott szemmel összpontosítottak, volt aki, arról beszélt a többiekkel, hogy mit kell majd csinálni a pályán, de nem volt semmi olyasmi, ami mostanában jellemző.

Tapasztalatból tudom, hogy mostanában másképp megy ez, eleinte feldolgozhatatlan látvány volt számomra az a srác, aki tánccal igyekezett a kellő koncentrációs szintet elérni. Nem értettem a dolgot, nem tűnt helyesnek nekem. De aztán láthattam, hogy nagyszerű teljesítményt nyújt a pályán. Ha viszont megpróbáltad leállítani erről, akkor feszült volt. Nála ez működött. Így aztán hallgathattam a zenéjét a buszon, az úton az öltözőig, ahol nem voltak kamerák, nem hallatszott be a nézőtér zaja...

Az öltöző

Egy öltözőben sok beszélgetés zajlik, sokféle vélemény van. 20 évesen a korodbeliekkel viccelődsz, de odafigyelsz arra is, amikor a csapatkapitány, aki már 10 éve a csapat tagja, a pályán és az életben szerzett tapasztalatairól beszél. 30 évesen viszont már nehezebb a fiatalokkal marháskodni, de érdemes törekedni rá, hogy egy hullámhosszon legyél velük, mert ez sokat számít. Gondoljunk csak Gigire és Fagiolira, mennyi mindent kell most elmondania neki.

Buffon

Nagyon sokat adott nekem, pedig ez nem könnyű egy kapus számára. Nekik általában megvan a maguk kis csoportja, akik más időbeosztában, más szituációkban dolgoznak. Nem könnyű egyszerre csapatkapitánynak és kapusnak is lenni. De neki nagyszerű adottsága van ehhez: látja, hogy mikor válik a társaság szétszórttá vagy kedvetlenné, és ilyenkor összehív mindenkit, és lelkesítő beszéddel buzdítja őket. Ez egy csodálatos képesség.

A középpályán játszani

Segít, hogy mindig nyitva tartsd a szemed. Játszottam szinte mindenhol: középpályásként, szélső védőként Delnerinél, árnyékékként Conténál. Ez teljesebb játékossá tett engem, és segített, hogy a legjobb tudásomat nyújthassam Allegri vezetése alatt, akár a védelem előtt szerepelve is.

Bernardeschi

Jelenthet problémát a sokoldalúság? Igen, egy bizonyos ponton neked és az edződnek egyezségre kell jutnia, hogy mi a szereped. Nem minden edző képes erre, jól kell tudni felmérni az adott srác fejlődését.

Bentancur például az alkalmas játékosok hiánya miatt kényszerűségből a védelem elé került, de ez még túl korai volt számára. A fizikai sebessége megvan, de fejben még nem elég gyors, ezért továbbra is mezzalaként kellett volna játszania, amíg el nem éri a 6-8 gólt, és ez nem történt meg.

Hogyan állítanám össze a jelenlegi Juventust?

A Juve az utóbbi években sokkal bővebb kerettel rendelkezik, mint kezdeti években, így rengeteg variációs lehetőség van. Úgy gondolom, hogy kell lennie egy fix kiindulási pontnak, amin aztán lehet dolgozni, alakítgatni. Én mindig kedveltem a három emberes középpályát.

A Juvénak erős támadói vannak, akik nagyszerűen alkalmazkodnak, bár idén nélkülöznünk kell Dybalát. Amikor bevethető lesz, meg kell néznünk, hogy működik-e vele a felállás, vagy változtatni kell. Illetve az olyan pozitívumokat is szem előtt kell tartani, hogy van pár ígéretesen fejlődő fiatal, mint pl. McKennie és Chiesa. Az utóbbi különösen lenyűgözött engem a csillapíthatatlan vágyával, hogy mindig a legjobbját nyújtsa.

Kilenc győzelmekkel teli szezon után egy átmeneti idény nem rendkívüli. Nem nevezhetjük kudarcba fulladt szezonnak, a Juve továbbra is versenyképes. Persze annyi győzelem és trófea után egy trófea nélküli vagy szerényebb idény szokatlannak tűnhet.

Ronaldo

A Juvéba igazolással vesztett volna a Real és Cristiano is? Nos, leginkább a Real, ha azt nézzük, mit nyertek és mit vesztettek ezzel az üzlettel. Nyilvánvalóan nem tudták pótolni minőségben. Ronaldo viszont hozta magával a rá jellemző kiemelkedő góltermelést a Juvéhoz is. Tapasztalhattuk ezt az első évében a BL-ben az Atletico ellen és a bajnokságban is.

Azonban Ronaldo leigazolásának évében valami elmaradt: a folyamatban lévő generációváltás miatt szükségessé vált fontos igazolások. Az érkező fiatalok nem voltak alkalmasak rá, hogy egy új, szilárd alapot képezzenek. Ezzel kapcsolatban még mindig vannak problémák, ahogy láthattuk azt a BL-ben és a bajnokságban is, amit tavaly is csak nagy nehezen sikerült megnyerni. Tehát ez a helyzet már két éve fennáll.

Forrás: Cronache di Spogliatoio / Il Bianconero