Bekövetkezett az, amire számíthattunk, de mégis oly fájó, a Juventus ismételten egy papíron sokkal gyengébb együttes ellen esett ki. Ugyan a visszavágón már úgy játszott az olasz rekordbajnok, ahogy ez elvárható lenne, de ez sem bizonyult elégnek ahhoz, hogy továbbjusson a portugál bajnokon. Mi lehet az oka a sorozatos BL-kudarcoknak, és eddig volt érdemes Pirlóban bízni? Erre keressük a választ, de először kezdjük a meccs elemzésével.

Amely kezdőt Pirlo nevezett, abban azt hiszem, hiba nem volt. Nyilván, Ramsey-nek nem sok keresnivalója volt benne, de nagy valószínűséggel McKennie nem volt ahhoz megfelelő állapotban, hogy kezdjen, és abban bízott a Maestro, hogy csereként nagyobb segítséget nyújthat. Ez, mint kiderült, nem jött be, mivel mindkét játékos egészen rosszul teljesített. A 3-4-1-2-es hadrend kiválasztása is jó döntés volt, ahogy a taktika is. A stratégia egyszerű volt, mint a faék, ezerrel nyomni befelé a labdát. Ez egy észszerű elgondolás volt, ugyanis már nagyon régóta ezzel operál a Juventus, több játékos kisujjában benne van ez a felfogás, főleg Cuadradóéban, aki egészen elképesztő módon ívelgetett középre, az ellenfél pedig semmit sem tudott vele kezdeni, ugyanis a kaputól harminc méterre hajszál pontos labdákat tudott varázsolni a csapattársak fejére. Esetleg még a távoli lövések erőltetése lehetett volna járható út, ugyanis a Porto a védősor számának a növelését szorgalmazta, először öt, majd hat védővel futballoztak, de mivel igencsak kevés a jól lövő Juve-játékos, így az tűnt logikusnak, ha beívelésekre rendezkedik be Pirlo együttese, és, ha a lehetőség van, akkor meg kihasználják a néha magasan tartott Porto-védelem adta lehetőségeket, s beívelik a mögé a játékszert. Azonban úgy gondolom, hogy nem feltétlen a taktika volt az, ami tetszett a tegnapi meccsben, hanem az  alap mentalitás. Nem az egész találkozón, mert volt olyan periódus, mikor ez volt a legnagyobb probléma, viszont azt is lehetett látni, hogy nem cél Ronaldo megjátszása. Nem az volt a feladat, hogy minden helyzetet végig ki kell játszani, hanem ösztönösen döntsenek a játékosok, és, ha úgy érzik, hogy lőni kell, akkor vállalják el bátran.

A mérkőzést is jól kezdte az Öreg Hölgy, nem rontott neki az ellenfélnek, azonban mégis látszódott, hogy támadóan lép fel a csapat. Ez igaz is volt a büntetőig, ami után összezavarodott az egész gárda, és szenvedés vette kezdetét, egészen a félidő végéig. A portugálok még ekkor is megtehették, hogy támadásokat vezettek, leginkább a széleket bontották meg (általában sikeresen), viszont középre játszani csak nagyon ritkán sikerült jól a játékszert. Szerencsére veszélyes helyzeteket nem tudtak kialakítani, általában szélről érkező kemény lövésekkel próbálkoztak, de az általában Wojának csemege volt. A félidő kétségtelenül jól jött az olaszoknak, sikerült összeszedniük magukat, és tudatosult bennük, hogy mindent egy lapra kell feltenni, és támadni. Lám, ennek meg is lett az eredménye, Chiesa sorra került helyzetbe, majd értékesítette többségében ezeket. A Bianconeri sorsa azonban pont a második gól után pecsételődött meg. A csapat a biztonságot választotta, visszavett a támadások intenzitásából, mivel Pirlo és együttese attól tartott, hogy az ellenfél kihasználja, hogy a Juventus erőteljesen támad, így a csapat lekontrázhatóvá válik. Mi másban bízhatott volna az olasz rekordbajnok, minthogy van még nagyjából fél óra, ráadásul emberelőny mellett, ha pedig sikerült kettőt szerezni rövid időn belül, meglesz a harmadik is. Ezt erősíti az a tény is, hogy a Maestro ismételten csak annyit csinált, hogy a nem teljesen egészséges húzóembereket becserélgette (abból az egyik egy középső védő), és semmit nem tett azért, hogy ne hosszabbítás legyen a vége. Természetesen a portóiak, Pepével az élen, 10 emberrel is hősiesen védekeztek úgy, hogy az egyetlen pályán maradt csatár, Moussa Marega jobb oldali középső középpályást játszott a 6-3-as felállásban.

Azt hinnénk, hogy ezen nem lehet rontani, de mégis sikerült, a hosszabbítás első félidejében annyira levette a fordulatszámot a Juventus, hogy a kaput se találta el, és szögletből is csak egyet végzett. A cserék megint nem feltétlen a meccsnek szóltak, lejött Arthur, aki nem volt 100%-os állapotban, és távozott a túlpörgő, s hullafáradt Chiesa is. Ezzel nem történt formációváltás, ugyanis McKennie lépett vissza a brazil helyére, a csatárok mögé Kuluševski érkezett, míg Federico druszája helyére lépett. A második játékrészben már ismét elkezdett nyomást gyakorolni a torinói gárda, ám végül mégis Porto-gól lett a vége az erőlködésnek. Nevetséges és egyben siralmas, ahogy a sorfal szétnyílt, Morata már akkor ugrott, mikor Sérgio Oliviera lövésre emelte a lábát, Ronaldo, aki meccsenként háromszor bünteti a sorfalat és a szurkolókat szabadrúgásaival, a sorfal részeként ugyanúgy terpeszkedik és forgolódik, míg Rabiot még az ugrással is elkésett, így szinte pont el bírt menni a lába alatt/mellett a labda. Lehet mondani, hogy elmaradt a befekvő ember (az emberelőnynek köszönhetően lett is volna rá játékos), de ennél a szögnél és távolságnál nagyon ritkán lövik el laposan a labdát, ráadásul nem is tűnt valami elképesztően jó és technikás futballistának a szabadrúgást elvégző portugál, aztán mégis be merte vállalni a lövést, s be is talált. Az viszont megengedhetetlen, hogy a sorfal így szétnyíljon, ennek révén mindenképp a benne szereplőket nevezhetjük hibásnak.

Egyéni teljesítmények:

• Szczęsny: Úgy tűnhet, hogy a második gólban benne volt, de véleményem szerint szinte bravúr már az is, hogy bele tudott ütni. A bal lábán volt még a súly akkor, mikor a középpályás ellőtte a labdát, ugyanis erre a megoldásra egyáltalán nem számított, a sorfalat pedig azért állította oda, hogy azon ne jusson át a labda, nem azért, hogy szétrepüljenek, mint a vadlibák, és ezzel még takarjanak is neki. Összességében jól védett, jó érzékkel hagyta el a kapuját, mikor erre volt szükség. Ötször hárított, kétszer a kapuját elhagyva avatkozott közbe, egy labdát lehúzott, három indítása pontos volt, és összességében 82% pontossággal passzolt.
• Demiral: Nem éreztem, hogy szabálytalan lett volna a büntetőnél, ellenben szinte minden más megmozdulásánál, ami megmaradt az emlékezetemben, az volt. Feljegyezhet két tisztázást, egy közbeavatkozást, öt megnyert párharcot és 94% pontossággal passzolt.
• Bonucci: Jól játszott, hosszú átadásai sok esetben pazarak voltak, hasznos tagja volt a csapatnak, támadásban mindenképp. Egyszer blokkolt, egyszer szerelt, megnyert két párharcot, volt kilenc hosszú átadása és 88% pontossággal passzolt.
• Alex Sandro: Ismételten olyan hamis szélső védőként szerepelt, ő mindig máshogy helyezkedik, mint a többi szélső védőnk, de legalább ezúttal támadásban is tudott segíteni a csapaton belső védőként, még ha ennek nem is nagyon volt meg az eredménye. Nevéhez fűződik egy tisztázás, két közbeavatkozás, öt megnyert párharc, három kulcspassz, egy beadás, két hosszú átadás, egy sikeres csel és 83%-os passzpontosság.
• Cuadrado: Ha létezik megosztó játékos, akkor ezen a meccsen ő az volt. Megmozdulásai csak a két végletbe kategorizálható, azaz vagy zseniálisak, vagy borzasztóak. A beadásai elképesztőek voltak, egy gólpasszt is kiosztott, lőtt ballal egy hatalmas kapufát, támadásban valami hihetetlen volt, viszont védekezésben folyamatosan megverték, a rövid oldalpasszai pedig legtöbb esetben az ellenfélnél kötött ki. Mivel ezen a meccsen támadni kellett, a hibáiból pedig nem kapott a csapat gólt, ezért összességében a jók közé sorolom. A statisztikái valami hihetetlenek, bátran állíthatom, hogy ilyet még életemben nem láttam: hat szerelés, tizenkét kulcspassz, tizenöt pontos beadás, öt hosszú indítás, három kialakított gólhelyzet, hat sikeres csel, tizenhat megnyert párharc, 159 labdaérintés, 85% passzpontosság, viszont háromszor kicselezték.
• Rabiot: Talán ő lepett meg leginkább, ugyanis nagyszerűen futballozott, mindenből kivette a részét, bátran lőtt (általában nem is annyira rosszul), voltak jó hosszú átadásai, védekezésben szokás szerint jó volt, gólt is lőtt, csak az a fránya ugrálás a sorfalban...Kiosztott két kulcspasszt (mindkettőből gólhelyzet lett), volt egy beadása, négy hosszú átadása, ötször lőtt kapura, megnyert hét párharcot, kétszer tisztázott, kétszer közbeavatkozott, egyszer szerelt és 88% pontossággal továbbította a játékszert.
• Arthur: Ő is jól játszott, kilépett a komfortzónájából és ügyesen osztotta ki a labdát oldalra, és passzolt előre felé is, sőt, még volt rá eset, hogy lőtt is. Ritka, hogy mind a két középpályás jól játszik a Juventusnál, most ez elmondható. Kiosztott egy kulcspasszt, volt tíz pontos hosszú átadása (a tizenegyből), egyszer lőtt, megnyert öt párharcot, háromszor szerelt és 96% pontossággal passzolt.
• Chiesa: Hát, kellenek egyáltalán szavak, vagy számok ahhoz, hogy Chiesa tegnapi játékát elemezzem? Hihetetlen az ember, mindenkire rácáfolt, aki hitt is benne, az sem számíthatott arra, hogy ez a srác, aki kétségtelenül tehetséges volt, de a fejlődésben megakadt a kiesés elől menekülő Fiorentinában, aztán Torinóba érkezik, olyan mentalitással futballozik, mintha a Juventusért élne és halna, nem zavarja, hogy milyen világsztárok szaladgálnak mellette, ő akkor is úgy csinálja, ahogy neki jól esik, folyamatosan hátán hordja a csapatát, játszhat bármely poszton, a BL kiesés szakaszában, ahol sose szerepelt még, képes volt három gólt lőni egy párharc alatt, ezzel árnyékába szorítani az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldót. Ebben a srácban olyan mentalitás van, mint semelyik másik támadónkban, vagy középpályásunkban. Ezen a meccsen két gólt szerzett, megcsinált három cselt, lőtt egy kapufát, négyszer tüzelt, megnyert négy párharcot, egyszer szerelt, volt egy hosszú átadása és 75% pontossággal passzolt. Ront ugyan a képen, hogy kihagyott két ziccert, ebből egyik az az üres kapu volt, ami ott van mindegyikünk emlékezetében, de mégis elvitathatatlanul a meccs embere. Nagyon úgy tűnik, hogy egy csillag születése történik az orrunk előtt.
• Ramsey: Egyetlen egy jó megoldását nem tudnám visszaidézni, sőt, csak arra a szituációra tudok visszagondolni, mikor tisztán állt, és a kapus kezébe fejelte a labdát. Kiosztott egy kulcspasszt, volt egy beadása, háromszor lőtt, megnyert két párharcot, kétszer tisztázott és 83% pontossággal passzolt.
• Morata: Nehéz bármit is mondani a teljesítményére. Odavarázsolják a fejére a játékszert, majd mint oly sokszor, pont középre fejeli, mikor bárhová bólinthatna, minden lehető ziccert kihagy, lő egy óriási luftot, ehhez pedig hozzáadhatjuk a sorfalas sztorit. Sajnos komoly részt vállalt abban, hogy ne jöjjön össze a továbbjutás. Négyszer lőtt kapura, kihagyott két ziccert, megcsinált két cselt, kiosztott egy kulcspasszt, megnyert három párharcot, egyszer közbeavatkozott és 72% pontossággal passzolt.
• Ronaldo: Úgy játszott, ahogy arra senki sem számított, azaz borzasztó rosszul. A labdák elpattogtak tőle, mikor lőni kellett volna, passzolt, mikor passzolni lett volna jó, akkor pedig lőtt, a szabadrúgásnál pedig ahogy elfordult, az valami vérlázító. Talán azaz egy gólpassz menti meg attól, hogy a meccs legrosszabbja legyen, ugyanis ezen felül csak öt lövést, egy kulcspasszt, két hosszú átadást, öt megnyert párharcot, egy közbeavatkozást és 81%-os passzpontosságot tud felmutatni.

• de Ligt: Minden tőle telhetőt megtett, rá nem lehetett panasz. Egyszer tisztázott, egyszer blokkolt, egyszer közbeavatkozott, megnyerte mind a három párharcát, kiosztott egy kulcspasszt, mind a két hosszú átadása pontos volt és 84% pontossággal passzolt.
• McKennie: Egyszerűen egy jó megoldása sem volt, a kényszerítői mind rosszak voltak, nagyon rosszul szállt be a meccsbe. Háromszor lőtt kapura, megnyert öt párharcot, kétszer tisztázott és 87% pontossággal passzolt.
• Bernardeschi: Ha mezőnyben olyan rengeteget nem is tett hozzá, pályára lépésével végre érkezett a csapatba egy olyan ember, aki el tud végezni egy normális szögletet. Volt egy gólpassza, három kulcspassza, négy pontos beadása, egy sikeres csele, két lövése, két megnyert párharca és 80% pontossággal továbbította a játékszert.
• Kuluševski: Borzasztó nehéz nem csak a tegnapi, hanem az egész éves teljesítményére is bármit mondani, ugyanis olyan szinten a várt alatt futballozik, hogy elképesztő. Most is egy jobb megmozdulásra jutott kettő nagyon rossz. Kiosztott két kulcspasszt, volt egy beadása, megcsinált két cselt, megnyert három párharcot, egyszer szerelt és 89% pontossággal passzolt.

Meccs embere: Federico Chiesa

Ezzel a kieséssel gyakorlatilag két projekt is meghiúsult. Az egyik, és a szinte biztosan kijelenthető, az a CR-bizniszt szakmai szempontból bukásként lehet elkönyvelni, ugyanis a Juventus BL-szezonjának vége, a portugál pedig elméletileg éppen e trófea megszerzéséért érkezett Torinóba, így akár már most "ítéletet" hozhatunk e témában. Harmadik szezonja ez Torinóban, mindegyik alkalmával csúnyán, egy alacsonyabban jegyzett csapat ellen esett ki az olasz rekordbajnok. Ez nem egyedül az ő hibája, mert a lehetőségei szerint megtett mindent, és az idei szezonig azt is mondhatjuk, hogy a Bajnokok Ligája kieséses szakaszában jól is szerepelt, de azzal, hogy eddig rá épített Allegri és Sarri is, a csapat játéka még inkább kiszámíthatóbbá vált, a játékosok csak őt keresték, az önbizalmuk pedig holtponton volt. Idén ez annyiban változott, hogy az első mérkőzésen ezt próbálta volna megint a Juve, de még csak helyzetbe se tudta hozni a portugál gólvágót, a tegnapi összecsapáson meg végre nem rá építettek, viszont olyan gyengén szerepelt, hogy ezzel az együttesét nem segítette, sőt, már-már hátráltatta. Több gólt vele a Bianconeri nem szerez, mivel hiába hoz 30+ találattal szezonokat, a BL-csoportkörben átlagos, vagy az alatti számokat produkál, a bajnokságban pedig vele durván leesett a lőtt gólok száma. Előtte 86 találatot számolhatott össze a Juve, érkeztével ez a szám lecsökkent 70-re, majd 76-ra, ha pedig ugyanilyen átlagban termeli a csapat a gólokat (meccsenként 2.04 gól), akkor a szezon végére 77,52 találatnál fog járni Juventus, ami jóakarattal 77 egység, de még így is messze van a Ronaldo előtti éra 86 találatától. A koronavírus-járvány miatt nagy valószínűséggel pénzügyileg sem hoz annyit a konyhára, mint amennyit elterveztek a leigazolásakor, így lehet, hogy még egy kis haszonnal ki is lehetne belőle szállni, mert a bruttó 54.3 millió euró tovább ront a Juve pénzügyi helyzetén, a teljesítménye pedig nem arányos a fizetésével. Az Öreg Hölgy nem volt felkészülve megfelelően Ronaldóra, így a csapat nemhogy szintet lépett volna, hanem rosszabbul teljesít érkezése óta és ő is csak olyan teljesítményt tud nyújtani, mint egy szimplán klasszis futballista, nem pedig úgy, mint a világ legjobbja, ami azelőtt jellemző volt rá. Mindkét fél számára a legjobb döntés a távozás, ezt pedig a nyáron meg kell lépni.

A másik bukottnak tűnő projekt Pirlóé, ami már eleve halott ötlet volt, de most már elkönyvelhető akár valóban is buktának, és immáron jogosan követelhetik a fejét. Nem is ezen az összecsapáson hibázott óriásit, bár a visszaállással tett azért, hogy ne legyen meg a továbbjutás, mégis az első mérkőzés katasztrofális játéka miatt esett ki együttese a legrangosabb európai kupasorozatból. Azt hiszem, hogy nem is kell hosszasan definiálnom, hogy miért tűnik úgy, hogy ennek a projektnek befellegzett, mert az eredmények mindent elárulnak, ehhez pedig hozzácsaphatjuk azt is, hogy a tavalyihoz képest a csapat minden téren visszafejlődött. Jelenleg semmi ok nincs arra, ami miatt azt mondhatnánk, hogy a Maestrónak bizalmat kellene szavazni, mert egyszerűen nincs jel arra, hogy lenne bármi terv, ami a jövőben működhet. Természetesen a szezon végét meg kell várni, és akkor értékelni, de valami olyasmi csoda kellene a pozitív mérleghez, ami jelenleg elképzelhetetlen. Egy biztos, hogy az ő kirúgása a legegyszerűbb, mivel még egy évig fizetni kellene csak a nem túl magas bérét, ha addig le nem csap rá valaki. Nála jobb edzőt pedig nem lenne nehéz találni, elég csak az ellenfél padjáig kell elmenni, ugyanis Sérgio Conceição egy tőle jobb, és viszonylag olcsó opció, akinek a szezon végén lejár a szerződése. Természetesen ez csak egy példa kapásból, a vezetőség a szezon végéig bátran mérlegelheti a lehetőségeket, és látva, hogy milyenek az eredmények, illetve a mutatott játék, van-e előremutató jel. Míg Ronaldo esetében egészen biztos vagyok abban, hogy a szezon végén el kell köszönni tőle, Pirlo esetében az idény végeztével mondanék végső döntést, de inkább a váltás felé hajlok, ugyanis az lenne az igazságos döntés, hogyha Sarri ettől jobb eredményekért egy év után repült, akkor az utódjának is így kell járnia.

Most térjünk gyorsan rá azokra, akik ezeket a projekteket kitervelték, mert a fentebb említett két ember úgy csöppent ebbe bele, és szerintem mondhatom azt, hogy minden tőlük telhetőt megtesznek. A vezetőség, legfőképp Agnelli a kitervelője annak, hogy egy komoly kiszolgáló-gépezet nélküli együttesbe elhozza Ronaldót, két edzőt is kirúg úgy, hogy mindkettejük zsebében egy Scudetto lapul, majd végül egy olyan embert ültet le a kispadra, aki életében nem volt még vezetőedző. Emellett a Juventus lesüllyedt egy amatőr klub szintjére, ahol az elnök a volt edzőt és legendát szidja, a sportigazgató és az alelnök minden meccsen a bírót kritizálja durván, előbbi képes más szakemberekkel úgy összeveszni, hogy annak majdnem tettlegesség a vége, míg utóbbi a reklámtáblát rugdossa. Kitérhetünk még arra is, hogy a vezetőedző folyamatosan a kifogásokat keresi, és a játékvezetőt kritizálja, a Suárez-ügyről szót sem ejtve. A Juventus vezetősége jelenleg a klub hagyományaihoz méltatlan viselkedése mellett szakmaiatlan döntéseket hoz, amivel a klub jövőjét veszélybe sodorta, és az eddig szépen felépített építményt tégláról-téglára bontja vissza. Mindenképp szükség lesz változtatásokat eszközölni fenn, ha lehetséges, drasztikus lépéseket kell meghozni, mert ez így nem mehet tovább, és ez esetben tényleg igaz, hogy a fejétől bűzlik a hal.