A Juve braziljai a Porto elleni meccsről

img_20210215_193332.pngA Juventus szerdán folytatja útját a Bajnokok Ligájában is, ahol az európai topcsapatok számára megkezdődik a kontinens legrangosabb kupasorozatának egyenes kieséses szakasza, az Öreg Hölgy pedig ennek keretein belül a regnáló portugál bajnok FC Porto otthonába látogat, hogy ott próbáljon előnyt kovácsolni a márciusi, torinói visszavágóra.

A találkozót megelőzően az olasz rekordbajnok két brazil futballistáját, a kék-fehér alakulatban is megforduló Danilót és Alex Sandrót faggatták az esélyekről, s többek között felsorolták egykori együttesük erősségeit, valamint szót ejtettek jelenlegi klubjuk várható felfogásáról is.

"Úgy vélem, hogy mindketten a Porto együttesénél nőttünk föl, mind futballistaként, mind pedig emberként" – kezdte az UEFA.com-nak adott páros interjút Danilo, aki nyugodtan beszélhetett mindkettejük nevében, hiszen a két labdarúgó egyaránt 2012 és 2015 között szerepelt a Dragões szerelésében, mielőtt egyikük a Real Madrid, másikuk pedig a torinóiak kötelékébe szerződött.

"Ezen időszak kezdetén jelentős változásokon mentünk keresztül a magánéletünkben is, hiszen egy másik országba igazoltunk, ami személyes tekintetben is sok addigi dolgot módosított körülöttünk. Sandróval sok délutánt és estét töltöttünk együtt a mérkőzéseket, illetve az edzéseket követően, a vicces pedig az, hogy a beszélgetéseink során ma is éppen ugyanazon témákról folyik a szó, mint annak idején" – tette hozzá.

A jelenlegi idényben élete egyik legjobb szezonját futó, huszonkilenc esztendős védő elmondta, hogy az egykori csapatával szembeni megmérettetés számos veszélyt tartogathat Andrea Pirlo alakulatára nézve, mivel az ellenfél valószínűleg mindent megtesz majd a győzelem érdekében.

"Úgy vélem, hogy az általuk képviselt értékek, valamint a klub hagyományai miatt a Porto mindig igen nehéz ellenfélnek számít az ilyen jellegű összecsapásokon. Az ott töltött éveimből pontosan emlékszem rá, hogy a csapattársaimmal mindig borzongva készültünk az ehhez hasonló mérkőzésekre, s égtünk a vágytól, hogy megmutassuk tudásunk legjavát.

Már akkor is igen egyedülálló módon készülődtünk ezekre a találkozókra, s ez minden bizonnyal most sincs másképp. Emiatt rendkívül nehéz párharcra számítok, s biztos vagyok benne, hogy Sérgio Conceição mindent megtesz majd annak érdekében, hogy felkészítse együttesét a győzelem, illetve a továbbjutás elérésére."

A saját nemzeti bajnokságában jelenleg a második helyen álló portugál alakulat egyik legnagyobb fegyvere a mexikói válogatott Jesús Corona, így a kérdező fél róla is szót ejtett az interjúban.

"Corona abszolút magas szinten álló futballista, egy klasszis játékos" – vette át a szót barátjától Alex Sandro.

"Ahogy Danilo is említette, az ehhez hasonlóan nagy téttel bíró mérkőzéseken alapjaiban változik meg a Porto mentalitása. Amikor ott szerepeltünk, a legnagyobb várakozás pontosan ezeket a találkozókat övezte, kiváltképp a Bajnokok Ligájában, ahol a világ legjobb együtteseivel mérhettük össze tudásunkat.

A Porto általában jól teljesít az Estádio do Dragão-ban, főleg ezen csapatokkal szemben. A Juventus ugyanakkor jól ismeri a portugálokat, ekképp biztos vagyok benne, hogy a várható nehézségek ellenére az elvárt módon fogunk szerepelni, hiszen készen állunk rá, hogy a tőlünk telhető legjobb produkciót nyújtsuk ellenük.

Úgy vélem, hogy az elmúlt időszakban igen sokat fejlődtünk az önbizalom terén, s az önértékelésünk is jobbá vált, ahogy a szurkolóink is ehhez hasonlóan látják a dolgainkat. Mindannyian sokat fejlődünk a szezon kezdete óta, mely egyrészt a változásnak, másrészt pedig az időközönként fellépő negatív eredmények jótékony hatásainak tudható be" – tette hozzá a balhátvéd.

"Minden minket érő kritika ellenére úgy gondolom, hogy pozitív érzésekkel kell tekintenünk az idény eddig eltelt részére, és optimizmussal kell várnunk az előttünk álló eseményeket" – folytatta ismét Danilo.

"Továbbra is azon munkálkodunk, hogy az összes sorozatban, melyben szereplünk, győzelmet arassunk a kiírások végeztével. A Bajnokok Ligájában az első helyen végeztünk a csoportkörben, ráadásul a Barcelonát is magunk mögé utasítottuk, mindezt pedig úgy tettük, hogy 0-3-as sikert mértünk rájuk a saját stadionjukban, ami nem kis teljesítmény" – szögezte le az utóbbi időben középhátvédként futballozó játékos, aki e visszatekintéssel egyúttal az UEFA interjúját is lezárta.