Luis Alberto: "A Juvét nem lehet leírni"

luis_alberto.jpgA Lazio középpályása, Luis Alberto egy friss kijelentésében arról beszélt, hogy az Öreg Hölgy együttesét a Bianconeri idei, az elmúlt évekhez képest nehézkes szereplése ellenére nem lehet leírni, s nem szabad kicsinyíteni végső győzelemre való esélyeiket, mivel a torinói alakulat számtalanszor megmutatta már erejét, ráadásul ebben a jelenlegi idényben is sor került már.

A Biancocelesti egyik legfontosabb futballistája a Juventus megítélése mellett több témáról is szót ejtett, kezdetnek pedig néhány héttel ezelőtti műtétjéről, valamint az ezt követő lábadozás utáni visszatéréséről kérdezték.

"A műtétet követően volt lehetőségem némi pihenésre, így jelenleg kipihentnek érzem magam, nem vagyok fáradt. Egyébként szinte sosem tapasztaltam magamon kimerültséget, mivel a mérkőzéseim után is otthon töltöm az időt, ilyenkor pedig nem csak hajnal négy-öt óráig aludhatok. Ezen alkalmakkor elvégzem a regenerálódáshoz szükséges gyakorlatokat, edzek kicsit a Formellóban, majd ismét hazatérek" – kezdte mondanivalóját a Gli Autogol Twitch-csatornáján.

A spanyol labdarúgó elárulta, hogy gyermekkorában kiket tartott példaképeinek, elmondása szerint pedig e játékosok között volt az olasz rekordbajnok legnagyobb legendája, Alessandro Del Piero, valamint a fekete-fehérek jelenlegi mestere, Andrea Pirlo is.

"Juan Carlos Valerón, illetve Juan Román Riquelme volt a két legnagyobb idolom, Olaszország tekintetében pedig Alessandro Del Piero és Andrea Pirlo jelentettek referenciapontot számomra. Nem tudnám egyértelműen megnevezni azt a játékost, aki a legnagyobb hatást gyakorolta rám, de ha mégis muszáj lenne, akkor talán Zlatan Ibrahimović-ot mondanám.

Pályafutásom során igen sok kiváló labdarúgóval játszhattam együtt, például Steven Gerrarddal, Philippe Coutinhóval, vagy Raheem Sterlinggel, azonban mindegyikük közül Luis Suárez volt a legerősebb, aki szinte őrült volt a maga nemében.

A legnagyobb futballista, aki ellen pályára léptem, minden bizonnyal Lionel Messi volt, ezt könnyű lenne eldönteni. Mindig is jobban tiszteltem őt, mint Cristiano Ronaldót, ennek ellenére természetesen a portugál is lenyűgöző játékos. Korábban senki sem vitt véghez olyan tetteket, mint ők ketten."

Luis Alberto mondanivalójának végéhez közeledve kifejtette véleményét az olasz első osztály idei kiírásáról is, megnevezve az általa favoritnak tartott alakulatot, egyúttal szólva a rómaiak öltözői mindennapjairól is.

"A jelenlegi bajnoksággal kapcsolatban nincsenek kétségeim. Annak ellenére, hogy mindenki arról beszél, hogy a Juve haldoklik, netán már meg is halt, véleményem szerint a Bianconeri továbbra is a Serie A legnagyobb esélyese, s nem lehet a szezon ezen szakaszában leírnunk őket. Mellettük az Atalanta is lenyűgöző alakulat, akik továbbra is rendkívül erősek, s éppen ezért örülök, hogy sikerült megvernünk őket.

Hogy milyen a Lazio öltözője belülről? Danilo Cataldi például mindig ideges. Nem gyaláz, vagy alacsonyít le senkit, de állandóan felpörögve kommunikál velünk, ugyanakkor igen jó humora van. A csapaton belül rendkívül sokat beszélünk, esetleg heccelünk a másikkal, én leginkább Ștefan Raduval. A legrosszabb zenéket egyértelműen Joaquín Correa, valamint Patric hallgatják. Ezekből a számokból szinte semmit sem lehet érteni, mivel igen furcsák, szemben az én kedvenc dalaimmal, melyek általában spanyol szerzemények" – zárta szavait a középpályás.