Chiesa: "Nem is mehetett volna jobban."

chiesa_juventus_mezben.jpgFederico Chiesa úgy érzi, hogy a Bajnokok Ligája szereplése nem is sikerülhetett volna jobban. Ezt a Dinamo Kijev elleni összecsapás után mondta a Sky Sport Italia munkatársának. A Fiorentinából szerződtetett szélsőnek ez volt az első fellépése a legrangosabb sorozatban, és mindösszesen a második mérkőzése volt Juve-mezben a szombati Crotone elleni meccset követően, amelyen piros lapot kapott.

"Az edző rendelkezésére álltam, és megtettem amit kért tőlem, miszerint igyekezzek a vonal mentén maradni, ezáltal szélesíteni a játékot, és elvinni az emberem mikor nálam van a labda."

"Fantasztikus volt bemutatkozni a Bajnokok Ligájában, főleg úgy, hogy nyertünk. Nem is mehetett volna jobban. Nagyon akartuk ezt a győzelmet, erősen akartunk kezdeni , és mindent kiadtunk magunkból hogy 3 ponttal távozzunk erről a nehéz helyszínről."

"Sok kritikát kaptunk a Crotone elleni meccset követően ami természetes, hiszen itt nagyon magasak az elvárások. Ha a Juventus pályára lép, akkor ott csak a győzelem az elfogadható."

Chiesa a bal oldalon, míg Cuadrado a jobb oldalon kapott helyet, ami jól mutatja a taktikai sokszínűségét is.

"Bárhol játszok ahol az edzőm mondja, biztos lehet benne, hogy én készen állok a feladatra. A Maestro azt kérte, hogy változtassuk meg a játékot, használjuk a széleket, és húzzuk szét az ellenfelet. Mindkét meccsen azaz a Crotone  illetve a mai mérkőzésen is sikerült túljutnunk a holtponton, amelyek problémákat okozhattak volna."