Helyzetjelentés a válogatott játékosokról

chiellini_bonucci.jpgVégre vége van a válogatott szünetnek, ami nem maradhatott el sérülés és vírusfertőzés nélkül, de első sorban lássuk azt, hogy a Juve futballistái milyen teljesítményt is nyújtottak a nemzeti együttesnél, milyen formában és milyen állapotban térnek vissza Torinóba.

Szczęsny: A lengyel válogatott szövetségi kapitánya olyan szerencsés helyzetben van, hogy amellett, hogy a világ egyik legjobb kapusa mellett még rendelkezésre áll a West Ham portása, Łukasz Fabiański, aki legalább annyi lehetőséget kap, mint a Juve első számú hálóőre, és ne feledkezzünk meg a Fiorentina rendkívüli tehetségéről, Bartłomiej Drągowskiról se, aki szintén helyet követel a kapuban. Ennek fényében Tek csak az egyik összecsapáson lépett pályára, méghozzá a Bosznia és Hercegovina elleni találkozón, ami 3-0-ra végződött, és Woja hálója maradt érintetlen. Az igazat megvallva nem is dolgoztatták meg a bosnyákok, mindössze kétszer kellett hárítania, de így is kiérdemelte a 7.5-ös osztályzatot a Sofascore-tól.

Danilo: Mind a két mérkőzésen, a Bolívia elleni 5-0-ás és a Peru elleni 4-2-ez győztes találkozón is részt vett, mindkettőn kezdőként. Különösen az első összecsapáson alakított maradandót, azért a teljesítményért 7.6-ot kapott, míg az utóbbi meccsen már lényegesen gyengébben muzsikált, de még így is ő lett a brazil védelem legjobbja.

Cuadrado: Róla ugyanaz elmondható, mint brazil honfitársáról, hogy az első mérkőzésen jobban teljesített, mint a másodikon. Ugyanis a Venezuela elleni 3-0 alkalmával 7.2-es értékelést kapott úgy, hogy a középpályán jutott lehetőséghez, és még így is ő lett a legjobb középpályás, egy gólpasszt is kiosztott, ráadásul mindezt 59 perc alatt. Chile ellen csak egy 2-2-es döntetetlen ért el a Los Cafeteros, és ezúttal Juan pontosan ellenkezőjét nyújtotta, mint négy nappal ezen meccs előtt, ugyanis ekkora a középpálya leggyengébbje volt 6.8-as osztályzatával, de mégis végig a pályán lehetett.

Bonucci: Az olasz válogatott kihagyhatatlan alappillérének számít, akár csak a klubjánál, és kifejezetten jó játékkal rukkolt elő mind a lengyelek (0-0) és mind a hollandok (1-1) ellen. A Białe Orły ellen is megállta a helyét (7.2), de igazából az Oranje ellen játszott igazán remekül, a statisztika szerint a védelem legjobbja volt 7.7-es osztályzatával.

Chiellini: Az ő esetében attól kellett tartani, hogy komolyabban megsérült, ugyanis akadtak problémái a térdével, de szerencsére nem volt komoly a baj, így Hollandia ellen pályára léphetett, és nagyszerűen futballozott (7.1) , az egész meccsen pályán tartotta Mancini mester.

Demiral: Ha a Juventusnál lehetőséghez jut, általában nem szokott csalódást okozni, ez hazája válogatottjánál pedig hatványozottan igaz. Ahogy az Azzurri, úgy Törökország is csak egyesével gyűjtötte a pontokat (Oroszország ellen 1-1, míg Szerbia ellen 2-2 lett a végeredmény). Az oroszok ellen 7.2-es értékelést kapott, amivel holtversenyben az Ay-Yıldızlılar második legjobbja volt, de ez elmondható az Orlovi ellen is, ahol 7.7-es osztályzatot kapott.

Frabotta: Az olasz U21-es együttest eléggé komolyan sújtotta a koronavírus, annyi futballista megfertőződött, hogy Írország ellen csak az U20-asokkal keverve tudtak kiállni. Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy a Juventus üdvöskéje is lehetőséghez jutott, méghozzá kezdőként gólpasszt osztott ki, és végigjátszotta a mérkőzést. 7.2-es értékelésével Riccardo Sottil után a második legjobb azzurro-labdarúgó lett, és még csapata is nyert 2-0-ra. Reménykedjünk benne, hogy Gianluca nem kapta el társaitól a vírust.

Ramsey: Ő csak az Írország elleni 0-0 alkalmával léphetett pályára, ugyanis megsérült, és idő előtt vissza kellett térnie Torinóba, de szerencsére szó sincs izomsérülésről. Az írek ellen egyébként végig bírt játszani kilencven percet, a pályán mutatottakért pedig 7.1-es értékelést kapott a Sofascore-tól.

Bentancur: Azon kevesek közé tartozik, aki nem igazán tudott meggyőző lenni a hazája válogatottjában, ezzel ismételten azt bizonyítva, hogy őt szigorúan is csak jobb oldali középpályásként lehet használni, mert bal oldalt már nem tud ugyanolyan teljesítményt nyújtani. A Chile elleni 2-1-es győzelem alkalmával 6.9-es osztályzatot érdemelt ki 76 perc játék után, míg az Ecuador elleni 4-2-es meccsen 77 percet futballozott, de sokkal rosszabb értékelést kapott (6.3).

Rabiot: Sokáig kegyvesztettnek számított a ma születésnapos Didier Deschamps-nál, ám amióta ismét lehetőséget kap a Le Blues-nál, azóta nem okoz csalódást. A Franciaország-Portugália összecsapás 0-0-ára végződött, de Adrien a középpálya legjobbja volt 7.3-as értékelésével, pedig társai nem kisebb nevek voltak, mint N'Golo Kanté, vagy Paul Pogba. Horvátország ellen már sikerült a győzelem (2-1), és Rabiot ismételten a középpálya legjobbja volt (7.0) 74 perc játék után, ám ezúttal csak Coretin Tolissót és Steven N'Zonzit kellett felülmúlnia.

Portanova: Frabottához hasonlóan ő is most debütálhatott az U21-esek között, ő viszont csak csereként léphetett pályára, 48 percig bizonyíthatta tudását, a Sofascore 6.6-ra értékeli a teljesítményét.

Chiesa: Lengyelország ellen 70 percet játszott, és 7.2-es osztályzatával egyértelműen a jobbak közé sorolandó. Hollandia ellen ez már kevésbé mondható el róla (6.6), de mindössze 55 percet töltött pályán. Ő jobb szélsőként kapott lehetőséget mind a két meccsen.

Kuluševski: Ha valaki, akkor ő nagyon örülhet annak, hogy vége a válogatott szünetnek, ugyanis mind a két meccsen valami borzasztóan szerepelt, ahogy válogatottja is. Horvátországtól 2-1-es vereséget szenvedtek, amin Dejan a 6.3-as osztályzatával majdnem a meccs legrosszabbja volt, de ez igaz a Portugália elleni (3-0) mutatványára is, ahol mindössze 6.1-es osztályzatot érdemelt ki 88 perc futball után. Fontos megemlíteni, hogy a középpálya jobb szélén kapott lehetőséget, amely poszt kevésbé passzol neki.

Dybala: Egyetlen mérkőzésen sem játszhatott hasi problémái miatt.

Ronaldo: Számára volt a legborzasztóbb ez a pár hét. Nem elég, hogy a franciák ellen messze a legrosszabb volt (6.3), de még a koronavírust is elkapta, így neki is idő előtt kellett hazautaznia.