Új sorozatunkban, mely az 1920-as évektől a modern korig kalauzolja el olvasóinkat, számba vesszük a Juventus gólkirályait, és egy kicsit jobban megismerkedünk történetükkel, valamint fekete-fehér mezben töltött pályafutásukkal. 

A Serie A történetében eddig tizenhárom alkalommal adta Piemont büszkesége a gólkirályt, továbbá egyszer a másodosztályban is a Zebrák játékosa hódította el a címet. Ezeket az eredményeket mindösszesen tízen érték el. A következő pár hétben őket vesszük górcső alá. 

Sorozatunk harmadik részében következzen az a klublegenda, aki játékosként, majd később a csapat vezetőjeként is a csúcsra segítette a Juventust, egy olyan korszakban, amikor is a városi rivális Grande Torino árnyékából kellett kilépni.  Sajnálatos, de nem elhanyagolható epizódja a történetnek a Superga tragédia, ahol a Bikák szinte teljes csapata életét vesztette.

Giampiero Boniperti 1928. július 4-én született az észak-olasz kisvárosban, Barengóban. Állattenyésztő szülei életét maga mögött hagyva eleinte a helyi együttesben, majd később a környékbeli Momo csapatában bontogatta szárnyait, ösztönös zseniét azonban nem lehetett sokáig titokban tartani. A tartományi gigász 600 ezer lírát fizetett a tiniért, ezen az áron fele-fele arányban osztozott az előbbi két egyesület. 1947 márciusában debütált a Zebráknál, a nagy rivális Milan ellen, és bár az idényben csak hat mérkőzésen jutott szóhoz, ezeken öt góllal tette le a névjegyét, első találatát a Sampdoria ellen szerezte.

A következő szezonban robbant be a köztudatba, 27 góljával elnyerte a gólkirályi címet, a kor egyik legnagyobb ászát, Valentino Mazzolát is megelőzve. Bár eredeti posztja a klasszikus középcsatár volt, de secunda punta és szélső pozícióban is kiválóan játszott. Negyedik idényében a régóta áhított bajnoki címéhez is hozzásegítette csapatát, Agnelli elnök innentől köré építette fel a későbbi évek sikercsapatát. Boniperti szellemi nagysága már itt is megmutatkozott, külön alkut kötött a presidentével, hogy az idényben minden gólja után kapjon egy tehenet, mellyel szülei gazdaságát volt hivatott gyarapítani. Agnelli talán álmában sem gondolta, hogy egy szezon alatt ez 24 állatot fog jelenteni.

Az olasz bajnokság legnagyobb sztárjaként természetesen a riválisok megpróbálták a saját oldalukra állítani, de a Marisa becenevű játékos (ez göndör hajút jelent) pályafutása végéig kitartott az Öreg Hölgy mellett. Az 1950-es évek második felében a mágikus triónak nevezett John Charles-Omar Sívori-Boniperti csatársor tagjaként, négy év leforgása alatt három bajnoki címet, illetve két olasz kupa győzelmet zsebelhetett be. Nem csupán a gólszerzés terén alkotott maradandót, hanem társai kiszolgálásában is jelentős szerepet vállalt.

1961-ben ötödik bajnoki címének megszerzése után hagyott fel az aktív játékkal. Összesen lejátszott tizennégy és fél  szezonja alatt 444 mérkőzésen lépett pályára, ezeken pedig 178 gólt szerzett. Ezeket a klubcsúcsait éppen az a fiatalember döntötte meg akit ő fedezett fel a klub számára, a legendás tízest: Alessandro Del Pierót. A nemzeti csapatba 38 alkalommal kapott meghívót, ezeken a mérkőzéseken 8 találatot jegyzett.

1971-ben foglalta el a klub elnöki székét. Az üzleti és sportéleti tapasztalatait kiválóan ötvözve, mindig a megfelelő lépéseket tette meg ahhoz, hogy szeretett csapata újra a legnagyobbak közé kerüljön. Briliáns vezetése alatt a csapat kilenc bajnoki címet, két olasz kupát, valamint az addig csak áhított BEK-serleget is begyűjtötte. 92 évesen még mindig köztünk van a Bianconeri történetének egyik legismertebb, és legnagyobb alakja.