2018. augusztus 3. Közel negyven év után a liga újfent engedélyezte a labdarúgó klubok számára, hogy a tartalék csapataikat professzionális keretek között versenyeztethessék a Serie C sorozatában. A döntés fogadtatása korántsem volt pozitív, Giuseppe Leonardo (az SS Leonzio 1909 elnöke) kudarcba fulladó kísérletnek nevezte, ami nem vezet sehová. A Pisa szurkolói egyenesen odáig mentek, hogy sértőnek nevezték a többi Serie C alakulattal szemben a B csapatokat. A Padova szurkolói pedig a Szuperliga-projektként tekintettek erre és tiltakozásuk jeleként bojkottálták szeretet klubjuk ezen csapatokkal vívott mérkőzéseinek látogatását. Ez azonban egy fikarcnyit nem zavarta Andrea Agnellit, aki a már fent is említett napon megalapította az akkor még Juventus U23 névre hallgató csapatot. Most, majd hat évvel később a már Next Gen néven futó együttes jelenleg a Serie C tabellájának 14. helyét foglalja el, és sokan arra keresik a válaszokat, mi lehet a gond a csapat körül. A cikk írásának idejében még a január 28-i, SPAL elleni meccs eredménye ismeretlen, így a 22. forduló végén elfoglalt pozíciót veszi figyelembe.

Nem szeretek úgy kezdni kezdeni egyetlen érvelést sem, hogy a hibát és azok okait az edző személyében keresem, mert ez általában nem ennyire egyszerű. De most, jelen esetben mindenképp beszélni kell erről, mert ez is része a történetnek. Az edző Massimo Brambilla. Aki számára nem lenne ismerős, röviden bemutatom a pályafutását. Futballistaként úgy igazán egyetlen klubnál sem tudott huzamosabb ideig megragadni, pedig szerepelt a Monza, a Parma, a Bologna, a Torino, a Siena, a Cagliari, a Reggiana és a Mantova együtteseinél is, a teljesség igénye nélkül. Játékos-pályafutását 2010 júliusának elején befejezte, hogy öt évvel később az Atalanta korosztályos csapatánál, az U17-es együttesnél vállaljon munkát, még két évvel ezt követően pedig már az U19-es csapat edzéseit vezényelhette.

Mind az U17-es, mind az U19-es csapattal nyert Primavera-bajnokságot és Szuperkupát is, és olyan játékosok pályafutását egyengethette, mint Alessandro Bastoni, Giorgio Scalvini, Dejan Kulusevski, Andrea Colpani vagy Marco Carnesecchi – hogy csak a legismertebb neveket említsem. Így alapvetően nem volt ördögtől való ötlet, hogy a Next Gen 2022. június 28-án kinevezze a csapat vezetőedzőjének.

Akkor mégis mi lehet a probléma? Nos, Brambilla edzői pályafutása során a Juventus előtt soha nem dolgozott olyan csapatnál, ami nem a saját korosztályában megrendezett utánpótlás bajnokságban indult. A Next Gen volt az első csapata, mely bár ifjúsági alakulat, de mégis a felnőtt együttesekkel versengett. Ez mindenképp újdonság volt számára is, és egyelőre úgy néz ki, hogy a kialakult helyzettel, pont emiatt, nem fog tudni megbirkózni. A szerződése egyébként is le fog járni a szezon végén, egyelőre nem igazán hallani olyan híreket, hogy az esetleg meghosszabbításra kerülhetne, így a helyzete alapvetően sem kellemes. A csapatával ebben a szezonban az eddig lejátszott 22 bajnoki mérkőzésen 6 győzelem, 6 döntetlen és 10 vereség a mérlege, ami egy kifejezetten szerény, 1,09-es meccsenkénti pontátlagot jelent – csak hogy kontextusba tudjuk helyezni, az AS Roma csapatától nemrégiben elbocsájtott José Mourinho 1,45-ös meccsenkénti pontátlagot hozott a Serie A-ban. Abban megegyezhetünk, hogy ez Brambilla részéről nem egy büszkeségre okot adó statisztika, akkor sem, ha a játék képével olykor egyáltalán nincs gond.

Azonban nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy milyen keret áll az edző rendelkezésére, mert itt is akadnak minőségi gondok. Vagy talán jobb megfogalmazás lenne az, hogy tapasztalatbeli hiányosságok. Mert az erős költői túlzás lenne, ha azt állítanánk, hogy nincsenek tehetséges fiataljaink. Sokkal nagyobb probléma, hogy a jelenlegi, 31 fős keretbe a nyár folyamán 15-en érkeztek, mint "új" igazolás, közülük pedig 9 labdarúgó is lényegében klubon belüli mozgás keretein belül csatlakozott, de a 34 éves Simone Guerrát leszámítva gyakorlatilag az összes érkező eddig leginkább a saját korosztályában megrendezésre kerülő bajnokságokban szerepelt, nem pedig felnőttek között. Ebben a listában nincsenek benne sem a nyári, sem a szezon közben promotált/visszahozott játékosok. Arról nem beszélve, hogy ha csak a legutóbbi, Rimini elleni haza meccs kezdőjét megnézzük, a védőket és a kapust leszámítva, lényegében mindenki új érkezőnek számít.

Ha nem lenne elég, hogy nagyjából már a nyáron is a roppant bő keret fele kicserélődött, lévén emiatt nincs meg még közöttük az összhang, a többség számára az is újdonságot jelent, hogy kis túlzással élve, egyik nap még a saját korosztályában szereplők ellen lépett pályára, a rá következő nap pedig már lényegében felnőttek között volt kénytelen megmérettetni magát. Ez pedig sajnos egy olyan probléma, amire a klubnak nincs egyértelmű megoldása. Egy edzőt, ha nem teljesít jól, el lehet küldeni, de a rutint, a tapasztalatot, vagy az összhangot nem lehet ilyen egyszerűen megteremteni, ehhez idő kell és lévén roppant fiatalokról beszélünk, akik alapvetően is hajlamosak korukból fakadóan hibázni, ez szerény meglátásom szerint egy edző számára a legnehezebb feladat.

Következőnek érdemes szót ejteni a klub helyzetéről. A Juventus a koronavírus-járvány és számos rosszul megválasztott befektetés révén olyan pocsék anyagi helyzetbe került, hogy az együttes történelmének során talán még soha nem látott mértékben kénytelen támaszkodni az utánpótlásnevelésére. Ennek köszönhetően számos olyan fiatal játékos mutatkozhatott be, és kora ellenére érhetett el olyan mérföldköveket, amik korábban szinte elképzelhetetlenek lettek volna – például Fabio Miretti 20 évesen már 50 Serie A meccsnél jár. Kétség se férjen hozzá, ha a klub a Cristiano Ronaldo előtti gazdasági helyzetben lenne, még Nicolò Fagioli is csupán egyik kölcsönből a másikba járna, míg végül potom összegért eladnák, mert már sehol nem lenne helye.

De a sors érdekes fintora lévén ezek a játékosok most hétről hétre bizonyíthatnak az első csapatban, és ők élnek is a lehetőséggel. Azonban ez nagyon komoly kihatással van a Next Genre is. Ha a klub a normális mederben működne, mint a Covid előtt, akkor az olyan játékosok, mint Fagioli, Miretti, Hans Nicolussi Caviglia, Samuel Iling-Junior, Kenan Yıldız és még Moise Kean is korukból fakadóan az U23-as együttesben, egy-két esetben pedig akár egy szinttel lentebb is szerepelnének. Ekkor pedig még a jelenleg kölcsönben lévő Enzo Barrenecheát, Matías Soulét, Kaio Jorgét, Dean Huijsent meg sem említettem. Nem állítom, hogy minden fiatal játékosunk, aki valamilyen úton-módon kapcsolódott a klub utánpótlásneveléséhez, ha meg is ragadt volna benne is hasonlóan teljesítene, de csak játsszunk el a gondolattal, hogy a fentebb említett, majd egy kezdőnyi játékos még mindig a Next Genben szerepelne. Biztosak lehetünk benne, hogy ha nem is a Serie B feljutásért küzdenének, de nem is a tabella második felében, olykor a kieső zónában tanyáznának.

Végül, de nem utolsó sorban pedig még említésre méltó dolog a stadion is. Ebben a szezonban láthattuk, hogy az első csapatnak is mennyit számít az, hogy a klub rendezte a viszonyát a szurkolókkal és a stadion újra megtelik, hétről hétre, zengenek a dalok, valamint űzik, hajtják a játékosokat a győzelembe. Hogy ez mennyire fontos, vessük össze az előző szezonnal, máris beláthatjuk, hogy ők adják a 12. embert a pályán lényegében. Nos, ezzel szemben a Next Gennek nincs otthona.

Nincs saját stadionja, a hazai mérkőzéseit a Stadio Giuseppe Moccagatta gyepén rendezik meg, osztozva az Alessandria csapatával és az egyezség értelmében a Juventus szurkolói csupán a vendégszektorban foglalhatnak helyet. Egy kicsi létesítményről beszélünk, mindössze 5827 férőhelyes, de egy apró érdekesség és máris érthető, ezt a hiányosságot miért tekinthetjük problémának. A Next Gen 2022. november 27-én kivételesen a felnőtt csapat létesítményében, az Allianz Stadiumban fogadta a Mantova együttesét és bár az összecsapásra a jegyek ingyen megszerezhetőek voltak, 28572 szurkoló látogatott ki a 2-2-es döntetlennel végződő mérkőzésre. Volt még egy eset, mikor a Next Gen ebben a stadionban lépett pályára tétmeccsen, ez pedig a 2022/23-as szezon Serie C Coppa Italia döntőjének első felvonása volt a Vicenza ellen, melyet bár 2-1 arányban elvesztettek, de ekkor is 21572 néző látogatott ki és buzdította őket.

Nem állítom, hogy minden hazai mérkőzésre meg tudnának tölteni egy 20000 férőhelyes stadiont, de az ebből a két számból is tisztán látszik, hogy érdeklődők akadnak bőven, akik a helyszínen buzdítanák a csapatot, és ha lenne saját stadionjuk, ahol nem csupán a vendégszektorban foglalhatnának helyet, abban szinte biztos vagyok, hogy ki tudnának szurkolni jobb eredményeket. Nem egy olyan mérkőzése volt a Next Gennek ebben a szezonban is, ami szoros döntetlen volt, és ez a szurkolás adhatta volna meg azt a kicsinyke előnyt, amiből egy helyett három pont születhetett volna. És a pletykák szerint a klubvezetők is hasonlóan gondolkoznak, mert van szó arról, hogy a Next Gen kap saját otthont.

Így a végére érve mindenki láthatja, hogy a probléma összetett és nem csupán az edző tehet róla, még akkor is, ha alapvetően úgy tűnik, nem ő lesz a megfelelő választás a csapat felvirágoztatására, mert a körülmények egyáltalán nem segítik a munkáját. Ettől függetlenül egyébként a 2018/19-es szezontól nézve, a Next Gen nemigen szerepelt kiugróan jobban, mint eleddig. Mauro Zironelli vezetésével 42 ponttal a 12. helyen végeztek, majd Fabio Pecchia irányításával 51 megszerzett egységgel 10. helyen futottak be végül. Ekkor következett a Lamberto Zauli-éra – őt az U19-től emelték fel ebbe a pozícióba –, és előbb 52 ponttal 10. helyen; majd 54 ponttal a 8. helyen zárt a csapat. Ez volt eddig a legjobb bajnoki helyezésük. Massimo Brambilla első szezonjában 49 ponttal a 13. helyre kormányozta az együttest, a jelenleg futó szezont pedig még ne vegyük bele a számításba. Tehát látható, hogy úgy igazából visszaesésről nem nagyon beszélhetünk. Egy biztos, hogy aki csak egy kicsit is a szívén viseli a klub utánpótlásának és ezen belül is a Next Gen sorsát, annak azt tudom tanácsolni, mint amit az első csapat tavalyi viszontagságai során is mondhattunk: türelem, lesz ez jobb!