FRISSÍTVE 13:00-kor – Mercato-hírek (január 26.)
Bármilyen állásponton is vagyunk szeretett együttesünk aktuális helyzetével, a vezetőség döntéseivel, játékosainak minőségével kapcsolatban, abban mindannyian egyetértünk, hogy a hiteles tájékoztatás elengedhetetlen ahhoz, hogy tisztán láthassuk a Juventus körüli eseményeket, történéseket. Folyamatosan frissülő, napi hírösszefoglalónk ebben kíván segítséget nyújtani a csapat szerelmeseinek, mely a január végéig tartó téli átigazolási időszak alatt is igyekszik mindig naprakész információkat közölni az Öreg Hölgy transzferjeivel, valamint az ezt illető pletykákkal és hírekkel kapcsolatban, mint mindig, most is a megbízhatóságot tartva szem előtt. Következzenek tehát 2024. január 26-ának legfontosabb hírei.
13:00
- Fabrizio Romano: Az Al-Ittihad szóbeli ajánlatot küldött a Juventusnak Matías Soulé ügyében, akiért nagyjából 30 millió eurót fizetnének. A felek között a múlt héten sor került egy találkozóra Dubajban, azonban a játékos nem igazán akarja elhagyni a Frosinone csapatát, s főleg nem tervez Szaúd-Arábiába igazolni.
- Fabrizio Romano: Az Atlético Madrid még nem tudott véglegesen zöld lámpát adni Moise Keannek, mivel továbbra sem született egyezség Ángel Correa távozásáról. Az olasz támadó kölcsönvétele 500 ezer euróba kerülne, a végső döntés pedig hamarosan megszületik a helyzet kapcsán.
- Fabrizio Romano: Az Öreg Hölgy hamarosan leigazolja a Boca Juniors 15 esztendős reménységét, Francisco Baridót. A felek közötti tárgyalások az utolsó szakaszban tartanak, a középpályás pedig kisvártatva csatlakozni fog a torinóiakhoz.
- Gianluca Di Marzio: Az utóbbi időben kétségek merültek fel a Kean-ügylet sikerességével kapcsolatban, azonban a Juve és az Atléti közötti legutóbbi kapcsolatfelvétel pozitív hangulatú volt. A két klub és a labdarúgó ügynöke a transzfer nyélbe ütésén dolgozik, viszonyuk pedig változatlanul kiváló.
- Gianluca Di Marzio: Az Al-Ittihad 30 millió eurót kínált fel Soulé leigazolásáért cserébe, melyre a Juventus egyelőre nem válaszolt, maga a játékos azonban visszautasította a megkeresést.
- Gianluca Di Marzio: A Juventus a következő szezonban a Rabiot-Locatelli-Koopmeiners középpályát szeretné látni. A Zebrák nagyjából 45 millió eurót ajánlanának az Atalanának a holland futballistáért, míg a bergamóiak 50 millió eurót szeretnének kapni érte. A Bianconeri a lehető leghamarabb le akarja zárni a megállapodást.
- Romeo Agresti: Az Al-Ittihad ajánlata meghaladta a 30 millió eurót, a szaúdiak pedig még emelni is hajlandóak lennének az összegen, ugyanakkor Soulé nem szeretne ilyen fiatalon a közel-keleti bajnokságba igazolni.
A hírforrások esetében használt színkódok az információ megbízhatóságát jelölik, az ehhez tartozó táblázat az Adatbázisban található.
LEGUTÓBB FRISSÍTVE: 2024. január 26-án, 13:00-kor.