Michel Platini a minap egy igencsak tartalmas interjút adott, mely a Corriere della Sera hasábjain olvasható. A legendás játékos többek között emberi kapcsolatokról, a Heysel-tragédiáról, az 1983-as bajnokságról, valamint természetesen a Juventusról is ejtett néhány szót. Az elhangzottakról alább részletesen olvashattok.   

"Biztosan nem volt barátom, nem olyan volt, aki vállon veregetett, sokkal idősebb volt nálam, és a tekintélye megkérdőjelezhetetlen volt. Én azt mondanám: büszkévé tettem Az Ügyvéd Urat, és ő volt az, aki engem akart. Úgy hiszem, azt gondolta magában, hogy ő volt az, aki engem választott, nem pedig Giampiero Boniperti vagy valaki más, és amit elértem, az megerősítette azon tudatában, hogy ért a futballhoz, és ezért senki nem vádolhatja hozzá nem értéssel. Teljes szabadságot adott nekem a pályán és a azon kívül is. Igen, azt hiszem, büszke volt rám, és ez boldoggá tesz engem" – kezdte mondanivalóját Gianni Agnelliről Platini.

Arról, hogy Paolo Rossi halálakor egy rendkívüli találkozót szervezett korábbi csapattársakkal, így beszélt az aranylabda birtokos csatár: "Ez igaz, felhívtam Marcót, Antonio Cabrinit, Zibi Bonieket. Nem sokkal korábban láttam Paolót Forte dei Marmi-ban, és nem gondoltam, hogy beteg. Szörnyű meglepetés volt, igazi sokk. Paolo nagyon jó, és egy rendkívül kedves ember volt. Nem csak a futballért volt oda, vele bármiről lehetett beszélgetni. Régebben elloptam a cigarettáját, emiatt nagyon dühös lett. Különleges évek voltak azok, nagyon jól éreztük magunkat, és sokat nyertünk. Nemcsak nagyszerű focistákkal játszottam, hanem különleges emberekkel, akik közül sokan a barátaim maradtak a későbbiekben is. És azon a reggelen újra együtt voltunk, hogy elmélkedjünk Paolo halálának abszurditásáról."

"Csúnya, nagyon csúnya. Nagyon rossz emlék. A mérkőzés utáni pillanatok szörnyűek voltak. Két nappal később Gaetano Scireával elmentünk meglátogatni a sérülteket a brüsszeli kórházban. Nagyon rossz dolog volt. Ha belegondolsz, hogy az emberek eljöttek ilyen messzire, hogy lássanak téged, és soha nem mentek haza, a családjukhoz... Alig beszéltem arról a napról, nem szeretek mások fájdalmáról beszélni, de tényleg szörnyű volt. Édesanyám, aki nagyon katolikus volt, mindig a végzetről beszélt nekem, mint az ember létének bírájáról, és számomra ez mindig így is volt. A halál az élet része, ezt tudom, és tudom, hogy mindig fel kell állni és újra kell kezdeni. Ezeket tanították nekem, ezeket a dolgokat a fejembe véstem. Ezt tettem, még azokban a szörnyű napokban is, amelyeket örökre magamban hordozok" – mondta el az 1985. május 29-én történt balesetről, mely a brüsszeli Heysel Stadionban a Liverpool és a Juventus mérkőzésén következett be, ahol is egy támfal ledőlése miatt harminckilenc, többségében olasz szurkoló vesztette életét.

Az 1983-ban megrendezése kerülő Európa-Kupa-döntőt a német Hamburger SV nyerte meg a Juventussal szemben, 1-0 arányban. Erre így emlékezett a korábbi francia válogatott játékos: "Boniek mindig azt mondja nekem, hogy ha megnyertük volna azt a meccset, akkor négy egymást követő évben lett volna a miénk a Európa-Kupa, és maximálisan igaza van ebben. Ez egy döntő volt, egy egyszeri, nagyon nehéz mérkőzés, ahol a bolygók együttállása nem nekünk kedvezett, ebből kifolyólag ez sajnálatos módon így alakult, ugyanakkor ez is a futball szépsége. Akkoriban mindenki nyerhetett, és mindenki veszíthetett. Ma már nem, ma mindig három-négy csapat nyeri a bajnokságot és a kupát, mert nekik több a pénzük, és ezért jobb játékosaik, jobb lehetőségeik vannak."

"Jó kérdés ez. Ugyanazt mondanám neki, amit a szüleim mondtak nekem: »Érezd jól magad! Érezd jól magad a fociban, mert a foci jó móka!« Azért sikerült eljutnom oda, ahol vagyok, mert így éltem meg a futballt. Mindig azt mondom a gyerekeknek: érezzétek jól magatokat, és ha jók vagytok, ha tehetségesek vagytok, akkor majd jönnek a lehetőségek. Ehelyett ma először profi labdarúgók akarnak lenni, és csak utána érnek a labdához. Franciaországban, az én időmben még azt sem tudtuk, hogy létezik profi futball. Ezt mondanám gyermekkori önmagamnak: »Jó szórakozást, és ha egy nap jön Boniperti, írj alá a Juvéhoz«" – ezt már a gyermekkori énjének tanácsolná Platini, ha lenne erre lehetőség.

Élő legendaként akár vállalhatna is valamilyen tisztséget a futball berkein belül, ám az egykori, háromszoros aranylabdás klasszis erről a témáról teljesen másképp vélekedik:

"Egyelőre nem, már mindent megtettem. Voltam már futballista, edző, menedzser. Szóval kellene egy érdekes, új, furcsa, igazán forradalmi projekt. Ma 68 éves vagyok, negyven év folyamatos nyomás kísérte az életem. Több ajánlatot is tettek nekem, de én mindet visszautasítottam, most élvezem az életemet."

Arra a kérdésre, hogy lenne-e például a Juventus elnöke, egyszerű választ adott:

"Soha senki nem kért meg rá..."

"Tokió egy olyan játékosgeneráció csúcspontja volt, amellyel csodálatos éveket töltöttünk együtt. Mindent megnyertünk, és már csak a klubvilágbajnokságon kellett diadalt aratnunk. Edoardo, Az Ügyvéd Úr fia is Tokióban volt aznap. Ez egy döntő mérkőzés volt, ahol jött egy bíró és érvénytelenítette azt a híres találatot. Az a gól: a labda átment a védő feje felett és a sarokban kötött ki. Meg tudtam volna ölni, de bármi durva gesztus a kétségbeesés jele lett volna. Mit tegyek: menjek rá, csapjak rá kétszer, öljem meg, fojtogassam? Kiállíttatom magam, és tíz embert cserben hagyva távozom a csapatból? De hogyan, egy ilyen gólt törölni a klubvilágbajnokság döntőjében? Mint Van Basten gólja az 1988-as Európa-bajnokság döntő mérkőzésén. Ezek olyan gólok, amelyek bejárják a világot, amelyek megmaradnak a történelemben. Egy olyan nap, amikor egy ilyen gyönyörű találatot lövök, és te törlöd azt egy szingapúri vonalbíró által jelzett les miatt? Azért, hogy nehogy  megöljem, lefeküdtem a földre, az egyik könyökömre támaszkodtam, és ránéztem. Ez az erőszakmentes tiltakozás gesztusa volt, és nem a televíziónak szólt, ez csupán egy színtiszta kétségbeesés volt részemről" – zárta gondolatait az egykori UEFA elnök az 1985-ös klubvilágbajnokság döntőjéről.