Pasquale Bruno: "Vlahović és Chiesa nem bajnokok"

pasquale-bruno-1.jpgA Juventus egykori védője, az olasz rekordbajnok mellett többek között a Torino, valamint a Fiorentina kötelékében is megforduló, az utóbbi években pedig Bianconeri-ellenes megnyilvánulásairól ismertté váló Pasquale Bruno a napokban hosszabb interjút adott az itáliai médiának, melynek keretein belül több ponton is kritizálta az Öreg Hölgy vezetőségét, mentalitását, valamint egyes labdarúgóit, kijelentve, hogy a klub legnagyobb nevei sosem voltak bajnokok, s fényt derített az együttessel kapcsolatos ellenérzéseinek gyökerére is. Az alábbiakban ezen nyilatkozat idevágó részeiből szemezgetünk. 

"Három esztendeig, körülbelül hetven összecsapáson futballoztam a Juventus kötelékében, s ezen időszak alatt alkalmam nyílt megismerkedni a valódi Bianconerivel, Gianni Agnellivel, vagyis az Ügyvéd Úrral, vagy akár Giampiero Bonipertivel. Mikor 1990-ben megnyertük a Coppa Italiát, felmentem Boniperti irodájába, s megkértem, hogy maradjon a klub élén, aktuális mesterünk, Dino Zoff pedig hadd folytassa a szakmai munkát az együttessel, azonban ő kijelentette, hogy az elnökséget Vittorio Chiusanóra akarja hagyni, a sportigazgatói teendőket Luca Montezemolóra kívánja bízni, a kispadra pedig Luigi Maifredi érkezik majd" – fogalmazott a Corriere dello Sport kérdésére. 

"Ezzel együtt azt is elárulta nekem, hogy a következő vezetőedző nem számol velem és Rui Barrosszal, ezért pedig távoznunk kell a csapattól, azonban megígérte, hogy annak a klubnak fog eladni bennünket, ahol folytatni szeretnénk pályafutásunkat. Bár eleinte könyörögtem neki, hogy gondolkodjon el a dolgon, s próbáljon hatni Maifredire, mikor legközelebb találkozunk, közöltem vele, hogy a Torinóhoz szeretnék igazolni, mivel a városban egyébként is mindenki a Granatának drukkolt, ekképp a barátaim is állandóan a Bikákról áradoztak nekem, én pedig őszintén szólva két-három nap alatt beleszerettem a Toróba...

Ezt követően nem kellett sok ahhoz, hogy megutáljam a Juventust, hiszen a Torinót követően a Fiorentina alakulatába szerződtem, Firenzében pedig még erősebben gyűlölik a Bianconerit, mint Piemont másik felén. Mindemellett természetesen az is közrejátszott az érzés kialakulásában, hogy Boniperti távozásával az Öreg Hölgy elvesztette valódi szellemiségét. Rendkívül árulkodó volt, hogy Maifredi regnálásának évében Gianni Agnelli ellátogatott a Torino egyik hazai meccsére, hogy megtekintse az Emiliano Mondonico vezette Bikák egyik találkozóját, s mikor az újságírók a mérkőzés után megkérdezték tőle, hogy mégis mire véljék ezt az árulást, az Ügyvéd Úr csak annyit felelt, hogy a Granata játéka szórakoztatja őt, ellentétben a Juventusszal.

A Serie A jelenlegi helyzete meglehetősen siralmas. Hogy az olyan futballisták, mint Dušan Vlahović, Federico Chiesa, Paulo Dybala, Romelu Lukaku, vagy Nicolò Zaniolo bajnokok lennének? Kérem, ne nevettessenek meg ilyen kijelentésekkel. Ezzel együtt rendkívül kevés szó esik a mai védők hihetetlenül színvonaltalan játékáról, pedig esküszöm, egyszer életemben megnézném, hogy a teljesen amatőr Leo Bonucci mire menne egy párharc során Diego Maradonával, Marco van Bastennel, Carecával, vagy Carlos Aguilerával. Az igazi védőjelenségek, mint amilyenek Pietro Vierchowod, Claudio Gentile, Giovanni Francini, Ciro Ferrara, vagy éppen Enrico Annoni voltak, teljesen kivesztek a modern olasz labdarúgásból" – összegzett a korábbi futballista.