FRISSÍTVE 14:32-kor – Mercato-hírek (július 15.)

Bármilyen állásponton is vagyunk szeretett együttesünk aktuális helyzetével, a vezetőség döntéseivel, játékosainak minőségével kapcsolatban, abban mindannyian egyetértünk, hogy a hiteles tájékoztatás elengedhetetlen ahhoz, hogy tisztán láthassuk a Juventus körüli eseményeket, történéseket. Folyamatosan frissülő, napi hírösszefoglalónk ebben kíván segítséget nyújtani a csapat szerelmeseinek, mely az augusztus végéig tartó nyári átigazolási időszak alatt is igyekszik mindig naprakész információkat közölni az Öreg Hölgy transzferjeivel, valamint az ezt illető pletykákkal és hírekkel kapcsolatban, mint mindig, most is a megbízhatóságot tartva szem előtt. Következzenek tehát 2023. július 15-ének legfontosabb hírei.

14:32

  • Fabrizio Romano: A Chelsea nem érdeklődik Dušan Vlahović iránt, akiért nem is folytat tárgyalásokat. Az egyetlen klub, mely aktívan dolgozik a szerb leigazolásán, a PSG, ám még ők sem tettek hivatalos ajánlatot a labdarúgóért. 
  • Fabrizio Romano: Az Inter utolsó ajánlata Romelu Lukakuért 35 millió eurót + 5 millió eurónyi bónuszokat tesz ki. A belga még nem adott végső választ a Nerazzurrinak, miközben a Juventus a háttérben 37 millió eurót + 2,5 millió eurót kitevő bónuszokat ajánlott érte a Chelsea-nek, mely azonban csak és kizárólag akkor lenne érvényes, ha Vlahović távozna az Öreg Hölgytől. Lukaku maga már beszélt a Zebrákkal, aminek az Inter vezetősége nagyon nem örült. 
  • Fabrizio Romano: A Fiorentina közel áll Arthur leigazolásához, akiért előrehaladott tárgyalásokat folytat a Bianconerivel. A Violák egy kölcsön + vételi opciós konstrukcióval igazolnák le a brazilt, a középpályás fizetésének egy részét pedig a Juve állná. 
  • Fabrizio Romano: Franck Kessié továbbra is a Juventus egyik kiemelt célpontja. A klub a következő napokban fel fogja mérni, hogy a játékos nyitott lenne-e a transzferre, ám a középpályás alapvetően a Barcelonánál szeretne maradni, s ha ez lehetetlenné válik, legszívesebben a Premier League felé venné az irányt. A Zebrák várhatóan megpróbálják majd meggyőzni a futballistát. 
  • Fabrizio Romano: Az AC Milan, a Lazio, valamint a Juve érdeklődést mutat Noah Okafor iránt. A három klub egyelőre a támadó megszerzésére vonatkozó lehetőségeket vizsgálja. 
  • Gianluca Di Marzio: Cristiano Giuntoli a minap Londonban volt, hogy találkozzon a Chelsea képviselőivel, akikkel Lukaku kapcsán tárgyalt. Az Inter nagyon dühös lett amiatt, hogy a belga felvette a kapcsolatot a torinóiakkal, ami miatt végül úgy döntöttek, hogy kiszállnak az érte folyó versenyből, amiről a londoni Kékeket is tájékoztatták. A belga nem válaszolt a Nerazzurri játékosainak és vezetőségi tagjainak üzeneteire, s erős nyíltságot mutat arra, hogy a Juventus labdarúgója legyen. Ennek feltétele az, hogy Vlahović augusztus 4-ig elhagyja a Zebrákat. 
  • Gianluca Di Marzio: Folytatódtak a Denis Zakariáért folyó tárgyalások a Juve és a West Ham United között. A játékos még szeretne egy kis gondolkodási időt kérni, mielőtt rábólintana az angolok megkeresésére, ám az biztosnak tűnik, hogy a Kalapácsosoknak még javítaniuk kell legutóbbi ajánlatukon. 
  • Gianluca Di Marzio: A Fiorentina az elmúlt órákban ismét egyeztetett Arthurral, akinek ügyében lényegében megállapodásra jutott a Bianconerivel. A torinóiaknak valószínűleg jelentős részt kell majd vállalniuk a brazil béréből. 
  • Matteo Moretto: Giuntoli nagyon szeretné leigazolni Kessiét, akit megpróbál majd visszahozni a Serie A-ba. A Barcelona 25 millió eurót kérne az elenfántcsontparti játékosért, aki azonban jelen állás szerint nem akar csatlakozni az Öreg Hölgyhöz, sem más itáliai csapathoz, mivel nem szeretne ismét Olaszországban futballozni. 
  • Kerry Hau: Benjamin Pavard iránt három klub is érdeklődik: a Manchester United, a Manchester City, valamint a Juventus egyaránt figyelik a jobbhátvédet, akinek a jövő héten kell döntenie a folytatásról. A jelek szerint a City egyelőre vezeti az érte folyó versenyt, míg a Bayern München legalább 30 millió eurót szeretne kapni a franciáért. 

 

 

 

 

 

 

A hírforrások esetében használt színkódok az információ megbízhatóságát jelölik, az ehhez tartozó, nemrég több ponton is frissülő táblázat az Adatbázisban található.

LEGUTÓBB FRISSÍTVE: 2023. július 15-én, 14:32-kor.