Giuntoli: "Egyetlen szív erejével akarom egyesíteni a Juvét"

giuntoli_first.pngA Bianconeri frissen kinevezett új sportigazgatója, Cristiano Giuntoli hivatalos bejelentését követően máris adott egy rövidebb interjút a klub saját csatornájának számító Juventus TV-nek, melyben többek között kijelentette, hogy a torinóiakhoz való csatlakozás hatalmas büszkeséggel tölti el, valamint szót ejtett az együttessel való személyes kapcsolatáról, s arról is, hogy milyen ambíciókkal érkezett az olasz rekordbajnokhoz. 

"Jelen pillanatban hihetetlen, sőt, már-már leírhatatlan érzések vannak bennem, mivel egy olyan ember számára, mint én, aki gyermekkorában nyolc órát utazott busszal Paróból Torinóba azért, hogy láthassa a Juventus csapatát, a mostani kinevezés hatalmas megelégedést jelent. Elképesztő érzelmek dúlnak a lelkemben" – jelentette ki a szakember. 

"Most mindenekelőtt édesapámra gondolok, aki hatalmas Juve-drukker volt, s kiskoromtól fogva igyekezett megtanítani arra, hogy mit jelent ennek a klubnak szurkolni, s hogy milyen szellemiség mentén dolgozik és futballozik az Öreg Hölgy klubja, valamint együttese. Ezt itt és most is szeretném még egyszer megköszönni neki, bár természetesen mikor róla beszélek, bennem van egy csipetnyi melankólia is, ami valószínűleg mindörökké így lesz. 

Ha csak két szóval kellene jellemeznem az Öreg Hölgyet, azt mondanám, hogy ez a klub lenyűgöző és ambiciózus. Saját magamról már jóval nehezebben tudnék beszélni, mivel mindig is úgy gondoltam, hogy ahhoz, hogy igazán jó és sikeres legyek, állandóan keményebben kell dolgoznom, mint másoknak. Ha sikerül tartanom magam ehhez, az idő és az utókor könnyebben meg tudja majd ítélni, hogy milyen ember és sportigazgató voltam, ám annyi bizonyos, hogy a szorgalomból és az eltökéltségből sosem volt, s nem is lesz hiány nálam. 

Úgy vélem, hogy a Juventusnál mindenkinek hasonló mentalitással kell dolgoznia, vagyis minden egyes játékosnak, szakembernek, s vezetőségi tagnak félre kell tennie a személyes célokat és az egót, s alá kell rendelnie magát a kollektív értékeknek azért, hogy a Bianconeri továbbra is sikeres maradhasson. Személyes célkitűzésem az, hogy a klubnál jelen lévő számtalan fejet, vagyis labdarúgót és stábtagot egyetlen, közösen dobogó szív erejével egyesítsem, hiszen a közösség ereje mindig nagyobb, mint az egyéné" – zárta bemutatkozó interjúját Giuntoli.