FRISSÍTVE 12:35-kor – Mercato-hírek (július 7.)

Bármilyen állásponton is vagyunk szeretett együttesünk aktuális helyzetével, a vezetőség döntéseivel, játékosainak minőségével kapcsolatban, abban mindannyian egyetértünk, hogy a hiteles tájékoztatás elengedhetetlen ahhoz, hogy tisztán láthassuk a Juventus körüli eseményeket, történéseket. Folyamatosan frissülő, napi hírösszefoglalónk ebben kíván segítséget nyújtani a csapat szerelmeseinek, mely az augusztus végéig tartó nyári átigazolási időszak alatt is igyekszik mindig naprakész információkat közölni az Öreg Hölgy transzferjeivel, valamint az ezt illető pletykákkal és hírekkel kapcsolatban, mint mindig, most is a megbízhatóságot tartva szem előtt. Következzenek tehát 2023. július 7-ének legfontosabb hírei.

00:40

  • Gianluca Di Marzio: Fabiano Parisi megszerzésén jelenleg legfőképpen a Fiorentina munkálkodik, akik előnybe akarnak kerülni a versenytársakhoz képest, azonban a Juventus és a Lazio is figyeli a balhátvédet. 
  • Alfredo Pedullà: A Juve nemrég felajánlotta Arthurt a Monzának. A torinóiak a brazil bérének 75%-át is átvállalták volna, azonban a piros-fehér mezes klub visszautasította a lehetőséget. 
  • Alfredo Pedullà: Az Öreg Hölgy továbbra is 25 millió eurót kérne Denis Zakariáért, míg a West Ham legutóbbi ajánlata a 20 millió euróhoz közelített. A tárgyalások folyamatban vannak, a Bianconeri pedig mindenképpen szeretne vásárlási kötelezettséget tenni a transzferbe. 
  • Alfredo Pedullà: A Sampdoria érdeklődik Gianluca Frabotta iránt, akit a genovaiak mestere, Andrea Pirlo igazolna le új klubjához. Az elmúlt órákban megtörtént az első kapcsolatfelvétel a felek között, a játékos pedig egy kölcsön + vételi opciós művelet révén távozhat a Zebráktól. 
  • Romeo Agresti: A West Ham fel akarja gyorsítani Zakaria átigazolását, s belátható időn belül megszerezni a középpályást. Az angol klub nagyjából 20 millió eurót kínált fel a futballistáért, ha pedig a Juventusnak sikerül egy ennél kissé magasabb összegért cserébe eladnia a labdarúgót, nem zárható ki egy új futballista szerződtetése a csapatrészbe. A szurkolók legnagyobb álma változatlanul Sergej Milinković-Savić lenne, akinek szerződése 2024-ben jár le a Laziónál. 
  • Sky Sport Italia: Claudio Lotito továbbra is 40 millió eurót kérne SMS-ért, annak ellenére, hogy a szerb kontraktusa jövőre lejár. 
  • The Guardian: A West Ham a Manchester United skót játékosát, Scott McTominay-t is figyeli, ami miatt nem garantált, hogy a Kalapácsosok leigazolják majd Zakariát. 
  • Giovanni Albanese: Matías Soulé iránt több klub is érdeklődik, a Juve pedig nagyjából 20 millió euróért cserébe már elengedné őt. 
  • Nicolò Schira: Leonardo Bonucci az elmúlt napokban két szaúd-arábiai klubtól is konkrét megkeresést kapott, ám a védő visszautasította ezeket, mivel még mindig a Juventusnál szeretne maradni. 
  • Nicolò Schira: Milinković-Savićot nemrég ugyancsak megkeresték a szaúdiak, akik egy igen gazdag, évi 20 millió eurós szerződéssel csábították őt, ám a szerb szeretne Európában maradni, ahonnan leginkább a Juve érdeklődik iránta. 
  • Daniele Longo: Milinković-Savićot szívesen leigazolná az Al-Hilal, ám a játékos továbbra is a Juventusra vár, akik Zakaria eladását követőn végre lépéseket tehetnek érte. 

12:35

  • Sky Sport Italia: A Juve nagyon kedveli Aymeric Laporte-ot, akiért 30 millió eurót kérne a Manchester City. Az angolok nyitottak a védő eladására, az ár pedig alkuképesnek tűnik, ennek nyomán pedig van lehetőség arra, hogy az Öreg Hölgy végül a fenti összegnél kevesebb transzferdíjért szerződtetheti majd a spanyolt. 
  • Graeme Bailey: Dušan Vlahović valószínűleg el fogja hagyni a Juventust. Max Allegri nem gördítene akadályokat a szerb távozása elé, a Bianconeri pedig Rasmus Højlunddal, vagy Jonathan Daviddel pótolná a támadót. 
  • Nicolò Schira: Arthur továbbra sem szerepel a Juve tervei között, a Wolverhampton Wanderers pedig nemrég információt kért a brazilról. 
  • Nicolò Schira: Zakaria szívesen folytatná karrierjét a West Hamnél, az üzlet egyre közelebb a lezáráshoz. 
  • Nicolò Schira: Cristiano Giuntoli ma aláírhatja szerződését az Öreg Hölgynél. 
  • Giovanni Albanese: A Juve ma hivatalosan is bejelentheti Giuntoli érkezését. 

 

 

 

 

A hírforrások esetében használt színkódok az információ megbízhatóságát jelölik, az ehhez tartozó, nemrég több ponton is frissülő táblázat az Adatbázisban található.

LEGUTÓBB FRISSÍTVE: 2023. július 7-én, 12:35-kor.