Allegri az Atalanta elleni mérkőzést követően: "Jó mérkőzést játszottunk, és Iling velünk marad"

allegri_roma.JPGNem adta könnyen a bőrét az Atalanta hazai környezetben, rengeteg helyzetet kialakítva, azonban a bergamói egyesület csupán kapufákig jutott a Juventus ellen. A vendégek kevesebb helyzet kialakításával, de lényegesen jobb helyzet kihasználással 0-2-es győzelmet arattak a fekete-kék egyesület felett, ezzel fellépve a tabella 2. helyére, közelebb jutva a jövő évi BL-induláshoz. A vezető találatot Samuel Iling-Junior szerezte meg egy látványos labdaszerzést, valamint egy Rabiot-tal történő kényszerítőt követően, míg a hajrában a végeredményt Dušan Vlahović állította be egy kontrából, ahol a gólpasszt Federico Chiesa szolgáltatta. A mérkőzést követően természetesen a vendégek mestere, Massimilano Allegri is megtette ilyenkor szokásos nyilatkozatát a Sky Sport Italia munkatársai előtt, az elhangzottak magyarra fordítását a következőkben olvashatjátok:

Kezdjük Iling-Juniorral, aki gólt lőtt, és beszéljünk ennek a győzelemnek a fontosságáról is.

"Nem lehet a dolgokat mindig feketének, fehérnek, vagy sárgának beállítani, vannak olyan szerencsétlen események, melyekkel nem tudunk mit kezdeni, mert azok sohasem jók, azonban meg kell birkóznunk velük, és továbbra is küzdenünk kell ellenük, de nem szükséges akkora hangsúlyt fektetni rájuk. Ma a fiúk jól teljesítettek, jól alkalmazkodtak a körülményekhez a pályán, mivel nem pazarolták feleslegesen az energiájukat, és ezen kell tovább dolgoznunk. Egy igencsak nehéz, és fontos mérkőzést sikerült ma megnyernünk. Március 19-e óta nem diadalmaskodtunk idegenben, és ez főleg azért is kiemelendő, mert ezt most az Atalanta ellen sikerült megtörnünk, akik egy rendkívül erős csapat."

Mit lehet mondani nekünk Ilingről?

"A húsz éven aluliaknak megrendezésre kerülő világbajnokság alatt Iling velünk marad. Ami a játékot illeti, technikás és érett játékot mutatott be, hihetetlen sebessége mellett. Mint minden fiatalnak, neki is vannak hullámvölgyei. Volt egy pillanat a sérülése után, amikor kicsit küszködött, és úgy nézett ki, mint a távoli unokatestvére. Aztán újra azzá vált, akit korábban ismertünk, megvan benne a minőség és a technika, és mindenekelőtt nagyon jól megjátszható a mezőnyben."

Pogbára és Vlahovićra haragudott a labdakezelés miatt

"Paulnak azokkal a tulajdonságokkal, amikkel rendelkezik, nem szabadna, és nem is veszíthet el ilyen labdákat. Ilyenkor dühös leszek, ő pedig azt mondja: 'Uram, nyugodj meg.' De ezekben a pillanatokban nem igazán lehet nyugodtnak maradni, meg kell tartani ezeket a labdákat. Vlahovic nagyon jól csinálta. Őt is kissé nehéz számonkérni, azonban ez az ő esetében csak jót tehet."

A második félidőben nagyot nőtt az aktivitás, főként a bal szélen.

"A bal oldalon volt egy plusz emberünk, így jól tudtuk váltogatni a játékot a két oldal között. A második félidőt jól kezdtük, aztán elkezdtük lelassítani a játékot, emellett azonban túl sokszor vágtuk előre a labdát, és három-négy alkalommal sikerült is így elvesztenünk a játékszert, az Atalanta pedig felbátorodott. Meg kellett nyugodjunk, és ide-oda kellett járatnunk a labdát. A második félidőben Iling és Alex Sandro magasabbra került, Rabiot pedig számbeli fölényt alakított ki, így nagyon jók voltunk."

Hiba volt a gól után Vlahović sárgalapos figyelmeztetése?

"Az ilyen dolgokról az illetékesek gondoskodnak majd. Csak annyit mondhatok, hogy Dušan jól szállt be, és ezek a rasszista skandálások nem történhetnek meg, és nyugodtnak kell maradnunk, meg kell próbálnunk figyelmen kívül hagyni ezeket, de azért ez nem könnyű, mégis meg kell csinálni."

Hogyan készül a csapat a Sevilla elleni mérkőzésre?

"A mai meccs az első lépés volt e tekintetben, és nem volt könnyű, különösképpen az első félidőt tekintve. A második félidőben volt egy kisebb visszaesés az ellenfélnél, nekünk pedig még több helyünk lett. Ami Chiesát illeti, ma bejött és nagyon jól teljesített, és mindenekelőtt kiemelendő, hogy Dušan és Federico is jól dolgozott a labda nélküli helyzetekben azzal, hogy visszaléptek, előkészítve ezzel a kontratámadásokat. Federico rendkívüli játékos a technika, a megállások és a passzok tekintetében, és ma ezen a poszton játszva is látszott rajta a fejlődés, azonban taktikai szempontból mindenképpen dolgoznia és fejlődnie kell a továbbiakban is. A Sevilla egy erős és tapasztalt csapat, akik hozzászoktak már az ilyen elődöntőkhöz, hiszen nagyon sok Európa Liga-győzelmet is arattak már a sorozatban. Szóval jól fel kell készülni, mindannyiunknak a maximumot kell majd nyújtania. Ruganinak rendkívüli meccse volt, Zapata pedig egyszer sem tudott kapura lőni mellette. Védekezésben, amikor Daniele a számára meghatározott területen belül van, alig engedi lőni az ellenfeleket. A fiaimnak köszönhetően nagyon boldog vagyok, hiszen nem volt könnyű ez a mérkőzés sem, mivel nagyon sok mérkőzést játszottak az elmúlt időszakban."

Ha már egyszer az eredmény boncolgatjuk, képes a csapat több gólt szerezni?

"A filozófiám szerint többre vagyunk képesek. Ma 0-2 lett a meccs vége, de hamarabb is gólt szerezhettünk volna, ha kicsit koncentráltabbak vagyunk, szóval ezen még javítanunk kell. A Leccével a végéig meccsben voltunk, mivel túl sok hibát követtünk el. Federico példának okáért ma jó volt, viszont a minap a Lecce ellen a 4 a 2 elleni helyzetnél elrontotta a dolgokat, ettől mindneképpen tisztábban kellett volna játszanunk. Mert ebben az időszakban nehezebbek az ellentámadások, melegebb az idő, ezáltal csökken az energia, emiatt ilyen helyzetekben a technikának kell érvényesülnie." -zárta szavait a Zebrák vezetőedzője.