Rabiot és Szczęsny a Fior elleni meccsről
A Juve tegnapi, Fiorentina ellen aratott 1-0-ás sikerét követően az Öreg Hölgy két játékosa, a meccs egyetlen találatát szerző Adrien Rabiot, illetve a kapuban ismét biztos kézzel védő Wojciech Szczęsny is értékelték a csapat produkcióját, számot vetve az elmúlt hetek történéseiről, valamint foglalkozva a jövő fontosabb kérdéseivel is.
DAZN: Ma este sikerült nyernetek, de csak nagy szenvedések árán.
Adrien Rabiot: "Már Salernóban is jól mentünk előre és csapatként játszottunk. Ma szenvedtünk, de együtt védekeztünk és támadtunk, és egy gól is elég volt a győzelemhez."
DAZN: Hol találtátok ezt az új, jó értelemben vett piszkos stílust?
AR: "Annyi sérülés után minden játékosnak megtaláltunk a megfelelő posztot. A nápolyi meccs után beszéltünk egymással, együtt jöttünk ki abból a gödörből, most pedig ismét jól dolgozunk, ami látszik is. Jól akarunk szerepelni az Olasz Kupában, Európában, és sok kihívás van még az idényben."
DAZN: Hogyan láttad a támadóhármast?
AR: "A labdakezelést nézve játszhattunk volna jobban is. Sok erős játékosunk van, tudunk változni, ehhez pedig csak annyit kell tennünk, hogy ebben a szellemben dolgozunk tovább."
DAZN: Mit gondolsz a jövődről?
AR: "Jelenleg jól érzem magam, de nem tudom, mi fog történni. Az a fontos, hogy 100%-ot adjak, aztán beszélek a klubbal, de most fontosabb dolgokkal kell foglalkoznunk – összegzett Rabiot.
DAZN: Mit jelentett számodra ez a győzelem? Láttuk, hogy a meccs végén nagyon örültél.
Wojciech Szczęsny: "Igen, mert izgalmas, amikor az ember egy 90. percben érvénytelenített góllal nyeri meg a meccset 1-0-ra. Fontos, hogy helyzetünkből adódóan mindig alapvető a három pont megszerzése, nagyon örültünk, hogy itthon tartottuk."
DAZN: Van valami észrevételed a meg nem adott találattal kapcsolatban?
WSz: "Őszintén szólva számomra szabálytalanságnak tűnt, aztán a játékvezető úgy döntött, hogy érvényteleníti, mert Ranieri átívelésénél les volt... Nem igazán voltam tudatában ennek. A győzelem persze így is szép, főleg azért, mert nem nagyon szokott előfordulni, hogy a 90. percben vesznek el egy ellenünk szerzett gólt, sőt, a meccs ezen szakaszában általában a mi találatainkat érvénytelenítik. Ma este ki kell élveznünk ezt a győzelmet, még ha ilyen, kissé szerencsés körülmények között esett is."
DAZN: A meccsen látszottak a Salernitana elleni hibák, hiszen mintha kissé leeresztettetek volna, és úgy tűnt, hogy fizikai szinten hátrányban vagytok az ellenfélhez képest.
WSz: "Nem, fizikális szempontból nem éreztem ezt, jól zártuk az első félidőt, több gólt is lőhettünk volna. Nyilvánvaló, hogy a második félidőben szenvedtünk, amikor az utolsó 20 percben a Fiorentina az összes támadóját bevetette ellenünk. A játékosaik nyomtak a pályán, tömörülnünk kellett, és muszáj volt alázatosan védekeznünk. Ezt ma este talán kissé kaotikusan csináltuk, de megőriztük az eredményt, és csak ez számít."
DAZN: Hogyan reagáltál a csapatot sújtó büntetésre?
WSz: "Ezt a dolgot mindenkinek magában kell elrendeznie, ugyanis az egyes játékosoknak más erre a reakciója. Néhány napig ideges voltam, aztán minden nap felkeltem, és rápillantottam a tabellára. A jelenleg elérhető pozíciókért folyó küzdelem sokkal kevésbé ösztönöz, mint az élmezőnyben való szereplés, ezért pedig megnéztem a táblázatot, s erőt merítettem abból, hogy korábban hány pontot szereztünk meg a pályán, melyek közül sokat elvettek tőlünk egy döntés miatt."
DAZN: Az Atalanta elleni hiba során hatással volt rád az akkor nyilvánosságra hozott ítélet?
WSz: "Nem akarom kifogásként használni a körülményeket, mert súlyos hibát követtem el az Atalanta meccsen, aminek semmi köze a helyzetünkhöz. De igyekszem megtalálni az egyensúlyt, hogy a meccseken csúcsformában védjek. Lehet, hogy azt a hibát csak azért követtem el, mert túl kevés voltam ahhoz kapusként, hogy kivédjem a szóban forgó lövést, ezt a szempontot semmiképpen sem szabad elvetnem" – zárta szavait a lengyel hálóőr.