FRISSÍTVE 14:40-kor – Mercato-hírek (augusztus 01.)

Bármilyen állásponton is vagyunk szeretett együttesünk aktuális helyzetével, a vezetőség döntéseivel, játékosainak minőségével kapcsolatban, abban mindannyian egyetértünk, hogy a hiteles tájékoztatás elengedhetetlen ahhoz, hogy tisztán láthassuk a Juventus körüli eseményeket, történéseket. Folyamatosan frissülő, napi hírösszefoglalónk ebben kíván segítséget nyújtani a csapat szerelmeseinek, mely az augusztus végéig tartó nyári átigazolási

  • Matteo Moretto: Ma újra felveszik a kapcsolatot a felek annak érdekében, hogy Arthur a Valenciába igazoljon. A játékos menni akar, ennek okán igent mondott, a távozás számára a prioritás. Gattuso részéről is a brazil az első számú kiszemelt, a Valencia pedig úgy gondolja, hogy a nyélbe tudja ütni az üzletet, azonban jelenleg nincs szabad hely a középpályás számára.

  • Alfredo Pedullà: Az Empoli elnöke, Corsi érdeklődik Daniele Rugani iránt. A játékos sem zárkózik el az esetleges váltástól, továbbá a Verona is érdeklődést mutatott a védő iránt.
  • A Sassuolo vezérigazgatója, Giovanni Carnevali: "Raspadori számára lehetőséget jelent a Napoli, továbbá a Juventus is. Nyilvánvaló tény, hogy az átigazolási szezon még javában tart, és ezalatt bármi megtörténhet."

 

 

 

 

 

 

A hírforrások esetében használt színkódok az információ megbízhatóságát jelölik, az ehhez tartozó táblázat az Adatbázisban található.

LEGUTÓBB FRISSÍTVE: 2022. augusztus 01-én, 14:40-kor.