FRISSÍTVE 20:12-kor – Mercato-hírek (július 10.)

Bármilyen állásponton is vagyunk szeretett együttesünk aktuális helyzetével, a vezetőség döntéseivel, játékosainak minőségével kapcsolatban, abban mindannyian egyetértünk, hogy a hiteles tájékoztatás elengedhetetlen ahhoz, hogy tisztán láthassuk a Juventus körüli eseményeket, történéseket. Folyamatosan frissülő, napi hírösszefoglalónk ebben kíván segítséget nyújtani a csapat szerelmeseinek, mely az augusztus végéig tartó nyári átigazolási időszak alatt is igyekszik mindig naprakész információkat közölni az Öreg Hölgy transzferjeivel, valamint az ezt illető pletykákkal és hírekkel kapcsolatban, mint mindig, most is a megbízhatóságot tartva szem előtt. Következzenek tehát 2022. július 10-ének legfontosabb hírei. 

00:00

  • HIVATALOS: Koni De Winter kölcsönben az Empoli játékosa lett. 
  • Gianluca Di Marzio: Nicolò Zaniolo nem azért hagyta ki a Roma tegnapi barátságos meccsét, mert már valóban nagyon közel áll a Juventushoz. A futballista egy kisebb sérülés miatt hiányzott együttese keretéből. 

  • Romeo Agresti: Paul Pogba sikeresen befejezte az orvosi vizsgálatokat, majd aláírta szerződését az Öreg Hölggyel, azonban a hivatalos bejelentés előreláthatólag csak hétfőn fog megérkezni a klubtól. 
  • Romeo Agresti: Matthijs de Ligtért újabb hivatalos ajánlatok érkezhetnek a jövő hét elején. 
  • Claudio Fenucci, a Bologna általános igazgatója: "Marko Arnautović személyében tavaly nyáron egy rendkívül fontos játékos csatlakozott klubunkhoz, s biztosak vagyunk benne, hogy ahogy tavaly, úgy a következő években is segítségünkre lesz csapatunk céljainak elérésében. Ennek fényében szeretném még egy alkalommal leszögezni, hogy csatárunk nem eladó."

20:12

  • Alfredo Pedullà: A Juventus egyértelműen Leandro Paredest szemelte ki a csapat következő védekező középpályásának, annak ellenére, hogy a napokban Lucas Torreira ügynöke felajánlotta az uruguayit a Bianconerinek. A klub nem sieti el a dolgot, mivel a prioritás de Ligt értékesítése, a holland helyettesének megtalálása, illetve Zaniolo megszerzése. 
  • Sky Sport Italia: Koulibaly a jövő hét elején találkozik majd Aurelio De Laurentiisszel, hogy a Napoli friss ajánlatának fényében megvitassák a szenegáli jövőjével kapcsolatos kérdéseket. A megbeszélés kimenetele döntő fontossággal bírhat a folytatásra nézve. 
  • Sky Sport Italia: Az AS Roma kedden Portugáliában utazik, hogy ott folytassa a nyári felkészülést. Ha Nicolò Zaniolo nem tart majd a csapattal, az erős jele lehet annak, hogy valóban a Zebráknál folytatja karrierjét.

 

 

 

 

A hírforrások esetében használt színkódok az információ megbízhatóságát jelölik, az ehhez tartozó táblázat az Adatbázisban található.

LEGUTÓBB FRISSÍTVE: 2022. július 10-én, 20:12-kor.