Allegri: "Önbizalmunk egyre csak növekszik"

max_allegri_post_samp_juve.jpgA Serie A 29. fordulójában a Juventus alakulata az egykori sikeredzőjét, Marco Giampaolót nemrég visszaszerző, ám ezzel együtt is csak a kiesés elöl menekülő Sampdoria alakulatának otthonába látogatott, mely meccsen a Bajnokok Ligája-helyek eléréséért folyó, továbbra is rendkívül kiélezett küzdelem miatt a szokott módon ezúttal is csak a győzelem lehetett a célja a Zebráknak. Mint ahogy azt mostanra mindenki tudja, az olasz rekordbajnok Maya Yoshida öngóljának, valamint Álvaro Morata duplájának köszönhetően 1-3-as győzelmet aratott a genovai ellenféllel szemben, mellyel tovább halad legalapvetőbb céljának elérése felé, bizakodva a közvetlen riválisok további bukdácsolásában is. 

A megmérettetés lefújását követően természetesen a csapat mestere, Massimiliano Allegri is megtette ilyenkor megszokott nyilatkozatát az olasz sportsajtó kamerái előtt, melynek keretein belül értékelte a fiaitól látott futballt, mérlegre vonta az Öreg Hölgy céljait, illetve kitért  Paulo Dybala szerződéshosszabbítására is. 

"Technikai szempontból igencsak jó meccset játszottunk, azonban továbbra is lehetőségünk van némi fejlődésre bizonyos területeken, például a játék irányítását illetően. Egyes helyzeteknél nagyobb határozottságot kellett volna képviselnünk, s be kellett volna fejeznünk az addig tökéletesen felépített akciókat, azonban összességében véve elégedett lehetek a csapat teljesítményével, mivel a Marassi gyepén sosem könnyű jó produkciót nyújtani a szurkolók szenvedélyes drukkolása miatt" – fogalmazott a szakember a DAZN kérdésére. 

"A továbbiakban elsősorban a játék tempójának csökkentésén kell majd dolgoznunk, emellett pedig hatékonyabban kell megtartanunk a labdát is, nagyobb dominanciát kialakítva az ellenfél térfelén. A futballistáink közötti kémia szintén hagy némi kivetnivalót maga után, azonban a cserék ma este is elégedettségre adtak okot, mivel példának okáért Dušan Vlahović is jól szállt be a mérkőzésbe, még ha nem is feltétlenül kellene mindig egyenesen a kapusra vezetnie a játékszert. 

"Kean ma este nagyszerűen futballozott, egyebek mellett kiharcolt egy büntetőt is, ám amikor lehetőséget kap, szinte minden esetben hatékonyan teljesít, így ez nem jelent nagy újdonságot. Moise rendkívül fontos labdarúgó a Juventus számára, hiszen mikor szert tesz a neki kellő sebességre, pusztító hatásúvá válik, mely igen nagy eredménynek tekinthető annak fényében, hogy egy 2000-es születésű, tehát nagyon fiatal támadóról beszélünk. 

Álvaro Morata technikai szempontból Európa egyik legjobb centere, aki a pálya közepén, a kapu előterében általában számos nehézséggel kénytelen szembesülni, azonban a szélen szerepelve nagy robbanékonysággal rendelkezik, melynek révén megfelelően kamatoztathatja értékeit is, emellett pedig immár jóval nagyobb higgadtsággal végzi el a büntetőket, mint a korábbiakban. 

Szerdán a szezon eddigi legfontosabb összecsapása vár ránk, ezt követően pedig még a Salernitana gárdájával is szembe kell néznünk az előttünk álló válogatott szünetet megelőzően. Nagyon reméljük, hogy a Villarreal ellen már több játékos állhat majd rendelkezésünkre, többek között Paulo Dybala is, hiszen az argentin visszaszerzése az általa jelentett minőségből kifolyólag minden téren kulcsfontosságú lenne számunkra, ám La Joya elmondása szerint fizikailag sokkal jobban van, mentálisan pedig rendkívül frissnek érzi magát, ami mindenképpen bizakodásra ad okot. 

A srácok ma este igen jól játszottak, egyes esetekben pedig akár tőlük eltérő szerepkörben is, hiszen Alex Sandrónak például középpályásként kellett helytállnia pályára lépését követően. Luca Pellegrini és Daniele Rugani megbízhatóan futballoztak, mely megállapítás igaz Danilóra és Arthurra is, ami egyértelműen azt mutatja, hogy a Juventus önbizalma egyre csak növekszik, ám emellett pontosan tudjuk, hogy milyen téren kell javulást elérnünk, ami szintén a klubot jellemző minőség egyik fokmérőjének számít. 

A védelem nagyszerűen funkcionált, melyben igen nagy szerepe volt a hátsó alakzat jobb szélén futballozó Danilónak, aki ösztönösen érzi, hogy mikor kell fellépnie a támadásokhoz, s mikor kell kisegítenie középen álló társait, ami már önmagában véve is félsikernek tekinthető. A brazil nem véletlenül játszott 100 meccset a Juve szerelésében, mivel vezéregyéniségéből fakadóan Giorgio Chiellini és Leonardo Bonucci hiányában különösen nagy feladata van a védvonal irányításában, ugyanakkor véleményem szerint idővel még jobbá válhat, mivel egyértelműen készen áll arra, hogy meglépje a következő szintet karrierjében. 

Adrien Rabiot igen jó szezont fut, s képességei alapján továbbra is azt az érzést kelti bennem, hogy akár tíz gólt is tudna szerezni egy idényen belül, mely mellett remek tempóval és ütemérzékkel bír, s jó a lövések, valamint a beadások szempontjából is. Ezzel együtt mindenképpen meg kell állapítanom, hogy középpályásunk valamiért nem tud, vagy nem akar kvalitásaihoz mérten játszani, hiszen annak ellenére, hogy védekezésben minden további nélkül kész feláldozni magát, s számos labdát megkaparintva robotolni a mezőnyben, támadásban nem igazán mutat hajlandóságot a fejlődésre. 

Hogy melyik esemény bekövetkeztének van nagyobb valószínűsége a Scudetto megszerzése, illetve Paulo Dybala szerződéshosszabbítása közül? Őszintén szólva nem tudom, azonban Paulo ugyanúgy viszonyul hozzánk, valamint a klubhoz, mint minden más játékosunk, most pedig az a legfontosabb, hogy szerdán rendelkezésünkre álljon, mivel ha soraink között tudhatnánk őt a Villarreal ellen, minden bizonnyal megnövekednének továbbjutási esélyeink is, attól függetlenül, hogy 90, vagy 120 perc alatt sikerülne-e kiharcolnunk a negyeddöntőbe való kvalifikációt" – összegzett a tréner. 

A mérkőzés összefoglalója: