A Juventus szerződéshosszabbítás előtt álló argentin klasszisa és csapatkapitány-helyettese, Paulo Dybala a tegnapi nap folyamán a klub székházában tartott találkozót az Öreg Hölgy legfiatalabb szurkolóival, melynek keretein belül számos, gyermekek által feltett kérdésre igyekezett felelni, saját múltjával, jelenével, magánéletével, valamint Bianconerihez fűződő történetével kapcsolatban. 

"Életem egyik legjobb érzését akkor éltem át, mikor a Juventus képviselői felvették velem a kapcsolatot leigazolásom ügyében. Annak ellenére, hogy Palermóban nyújtott jó teljesítményem miatt számos klub érdeklődött irántam, mikor ügynököm beszámolt a Bianconeri hívásáról, azonnal arra kértem, hogy e pillanattól fogva ne foglalkozzanak más együttes megkereséseivel. Bevallom, e tekintetben érzelmeim vezényeltek, melyek azonban meglehetősen erősnek bizonyultak. 

Kiskoromban anyám azt szerette volna, hogy a tanulást válasszam, én azonban kitartottam álmaim mellett, s mindenképpen labdarúgó akartam lenni, melyet végül édesanyám is elfogadott testvéreim nyomásának köszönhetően. Úgy vélem, hogy a relatíve kései kezdés semmit nem nyomott a latba, mivel sok jelenlegi profi is tizenhárom-tizennégy esztendős kora körül kezdett el futballozni. 

Amikor megérkezem a stadionokba, vagy kifutok a gyepre, mindig megpróbálok laza és nyugodt maradni, ami egyáltalán nem könnyű, elvégre olykor hallatlanul erős ellenfelekkel kell szembenéznem, ami természetesen nem változtat a tényen, miszerint a labdarúgás végső soron mégis csak egy játék marad. Amikor fiatalabb futballistákkal beszélek, mindig azt mondom nekik, hogy a legfontosabb az, hogy jól érezzék magukat a pályán, ugyanis sportágunk hihetetlen érzelmeket képes kiváltani az emberekből, nekik pedig élniük kell az ebből adódó lehetőségekkel. 

Ha arról kérdeznek, hogy miként lehet profivá válni, általában mindig ugyanazon tanácsokat adom az engem erről faggatóknak, ugyanakkor minden egyes ember másképp fejlődik, így pedig egyetlen javaslat sem lehet kizárólagos. Én magam egy argentin kisvárosban láttam napvilágot, családom és én pedig rengeteg áldozatot hoztunk azért, hogy eljussak hazám másodosztályáig, s egy olyan együttesig, mely meg sem tudja közelíteni azt a szintet, melyet a Juve képvisel. Akkor el sem mertem képzelni, hogy egy napon majd itt szerepelhetek, ám ha azt nézem, hogy honnan jöttem, s hová jutottam, egyértelmű elégedettséggel tekintek vissza eddigi karrieremre. 

Az utóbbi időben több büntetőt van lehetőségem elvégezni, mint szabadrúgást, azonban utóbbit jobban kedvelem, s meglehetősen sokat is gyakorlom őket, ugyanis véleményem szerint jobb szabadrúgásból gólt szerezni, mint tizenegyesből, annak ellenére, hogy mindkét rögzített szituáció igen nehéznek számít. Hogy mit kérnék idén a Mikulástól? Ez a lista természetesen minden évben rendkívül hosszú, s számos elemet tartalmaz, ám futballcélok szempontjából kérdés nélkül Bajnokok Ligája-győzelmet kívánnék a Juvénak, valamint világbajnoki címet az argentin válogatottnak. Az álmokért sosem kellett fizetni. 

Argentínában az emberek labdarúgásra nevelik gyermekeiket, ekképp én is cumis koromban találkoztam először a sportággal és a játékszerrel, hiszen édesapám életének egyik legfontosabb részét jelentette a futball. Mindig is arról álmodoztam, hogy egy napon pályára léphetek majd az argentin nemzeti együttes szerelésében, mivel úgy gondolom, hogy egy játékos nem kaphat szebb ajándékot az élettől annál, mint hogy hazáját képviselje egy világeseményen, vagy egy kontinensviadalon. 

Azt hiszem, hogy első alkalommal a sanghaji Supercoppa Italiana-döntőben viselhettem a Juve szerelését, ahol azonnal megértettem, hogy mekkora jelentőséggel bír, ha valaki magára húzhatja ezt a mezt. Az adott időben elképesztő csapattársak oldalán futballozhattam, akik abból kifolyólag, hogy igen nagy tapasztalattal rendelkező, profi hozzáállást tanúsító szakemberek voltak, az első pillanattól fogva segítettek nekem a beilleszkedésben.

Magától értetődő, hogy az Öreg Hölgy mezének viselése nem jelent könnyű feladatot, elsősorban az előttem itt szereplő bajnokok, valamint a klub történelme miatt, ugyanakkor a nagy nyomás ellenére az általam megtapasztalt érzések minden szempontból egyedülállónak számítanak. Debütálásom pedig nem is sikerülhetett volna jobban, hiszen együttesünk végül megnyerte a trófeát. 

Magam sem tudom, hogy végül is miért lettem labdarúgó, ezt a kérdést pedig én is sokszor felteszem magamnak, anélkül, hogy választ találtam volna rá. Gyermekként a futball töltötte ki mindennapjaim java részét, idővel azonban az élet más területeivel is megismerkedtem, példának okáért a sportfogadásokkal, ugyanis apámnak volt egy fogadóirodája, ahol igen sok időt töltöttem. Szerencsésnek éreztem magam azért, hogy lehetőségem van focizni, ez az érzés pedig e pillanatban is jelen van bennem. 

Mikor a Palermo kötelékébe szerződtem, elképesztő környezetváltozáson mentem keresztül, ugyanis Olaszország előtt az argentin Serie B-ben futballoztam, ám meglehetősen sokat segített, hogy Szicíliában mindenki tárt karokkal fogadott, dél-amerikai csapattársaim által pedig hamar megtanultam a nyelvet. A Palermo vezetősége, valamint a klub körül tevékenykedő személyek minden pillanatban és helyzetben éreztették velem, hogy itt otthon érezhetem magam, így pedig úgy gondolom, hogy végső soron ők tettek férfivá, s nekik köszönhetem, hogy ma ezen a szinten tartok. 

A tízes mez nagy múlttal, ennek révén pedig hatalmas súllyal bír a Juventusnál, ha pedig téged ér a megtiszteltetés, hogy magadon hordhatod, egyre többet és többet kell tenned azért, hogy méltó módon vihesd véghez ezt. Tisztában vagyok vele, hogy a Zebrák történelmében hány nagyszerű labdarúgó viselhette az e jelöléssel ellátott szerelést, s azzal is, hogy e játékosok közül többen Aranylabdásnak, vagy más fontos trófeák elhódítóinak mondhatták magukat.

Mikor megkaptam a tízes mezt, egyedülálló elismerésként és megtiszteltetésként tekintettem e döntésre, annak ellenére, hogy korábban a 21-es szerelést is lehetőségem volt viselni, ami szintén legendás számnak bizonyul a fekete-fehéreknél. Bevallom, mikor a klub felajánlotta nekem a tízest, rendkívül sokat gondolkodtam, mielőtt elfogadtam volna, mindazonáltal mostanra egyértelműen magaménak érzem a jelölést, s bízom benne, hogy képes leszek valami fontosat és látványosat adni benne a szurkolóknak. 

Egész életemben azt vallottam, hogy a legszebb gól mindig az általad szerzett következő lesz, ugyanakkor ha ki kellene választanom pályafutásom legemlékezetesebb találatát, minden bizonnyal az Inter ellen szerzett gólomat mondanám, melyet a koronavírus miatt elrendelt kényszerleállás előtt lőttem a Nerazzurrival szemben, igaz, sajnos már szurkolóink hiányában. Úgy gondolom, hogy a szóban forgó találat a meccs kimenetele, az akció, illetve az ellenfél jelentősége miatt is kivételesnek számított. 

A védjegyemmé váló Dybala-maszk története Dohában kezdődött, mikor az AC Milan elleni Supercoppa-találkozón kihagytam a sorsdöntő büntetőt, mellyel csapatom elvesztette a trófeát. Ezt követően három napos pihenőt kaptunk, mely életem legrosszabb vakációja volt, ekkor azonban eszembe jutottak a gyermekkori példaképeimnek számító gladiátorok, akik maszkot viselve fedték el sérelmeiket, s vértezték fel magukat különleges bátorsággal. Ekkor született meg a Dybala-maszk, mely kézmozdulat rengeteget adott nekem karrierem ideje alatt, ugyanis tudom, hogy jelzésem saját magam, valamint társaim számára is ösztönző hatással bír a nehéz helyzetekben, elősegítve ezzel a győzelmet. 

Karrierem legnagyobb ellenfelei minden bizonnyal Leo Messi, valamint Cristiano Ronaldo voltak, mivel ők egyedül is képesek voltak különbséget jelenteni a futballpályán, mellettük azonban Kylan Mbappé, valamint Neymar is generációjuk kiemelkedő játékosainak számítanak. Legfőbb példaképeimként gyermekkoromban elsősorban Ronaldinhót, illetve Riquelmét tartottam számon, akik nagyszerűségük mellett örök mosolyukkal, s profi hozzáállásukkal is referenciapontot jelentettek és jelentenek számomra" – összegzett Dybala.