Allegri: "Igen fontos hónap előtt állunk"

allegri_udinese_press.pngMint ismert, a Juventus a Serie A holnap kezdődő harmadik fordulójában egy igazi rangadón futhat majd ki a gyepre, ugyanis a Bianconeri nem kisebb ellenféllel méri majd össze erejét, mint a Napoli együttese, mely alakulat további előnyként ráadásul hazai pályán fogadhatja majd a számos alapemberét nélkülözni kényszerülő olasz rekordbajnokot. 

Az összecsapást megelőzően a szokott módon a fekete-fehérek mestere, Massimiliano Allegri is megtette mérkőzéssel kapcsolatos nyilatkozatát az olasz sportsajtó különböző képviselőinek kamerái előtt, melynek keretein belül a labdarúgók állapota mellett szót ejtett az együttes taktikai lehetőségeiről, valamint Cristiano Ronaldo néhány hete végbemenő távozásáról is. 

"Egészen biztos vagyok benne, hogy a holnapi nap folyamán egy minden tekintetben nagyszerűnek ígérkező összecsapáson léphetünk majd pályára, ugyanis egy kiváló technikai képzettséggel, s nagy minőséget képviselő futballistákkal rendelkező alakulat ellen futhatunk ki a gyepre, akik igen jó formának örvendenek, melyről az is tanúskodik, hogy a szezon első két összecsapásán egyaránt képesek voltak győzelmet aratni" – szögezte le a tréner mondanivalójának kezdeteként. 

"Ahogy azt az eddigiekben is tudhattuk, nagyszerű hónap áll előttünk, ugyanis a Napoli elleni találkozót követően a Bajnokok Ligájában is pályára fogunk lépni, ezt követően pedig nyolc, egymást követő mérkőzésen bizonyíthatunk szurkolóinknak, köztük a Milan elleni megmérettetéssel, míg az újabb válogatott szünetet megelőzően az Inter alakulatával is szembe kell néznünk. 

Tisztában vagyunk vele, hogy milyen téttel és múlttal bíró összecsapás áll előttünk, éppen ezért pedig komoly elvárásokat támasztottunk magunk elé azzal kapcsolatban, hogy milyen módon szeretnének futballozni a Partenopei otthonában. A meccsen alkalmazandó felállás kiválasztása ezúttal rendkívül könnyű feladatot jelent majd számomra a bevethető futballisták listájának szűkös mivolta okán, ám kijelenthetem, hogy egyáltalán nem aggódom az ebből fakadó esetleges nehézségek miatt, mivel számos kimagasló játékost tudhatok magaménak, akik egytől-egyig készen állnak a feladatra. 

Nem hinném, hogy a hiányzók névsora ellenére vészhelyzetről kellene beszélnünk, mivel pontosan tudom, hogy mely formáció jelenti majd az ideális felállást a holnap este tekintetében. A védelem összeállítását illetően szintén szilárd elképzeléseim vannak, ahogy a hátsó alakzat jobb szélével kapcsolatban is, ugyanis Mattia De Sciglio és Luca Pellegrini egyaránt játékra jelentkeztek az utóbbi napokban, nekem pedig ezáltal már csak azt kell eldöntenem, hogy melyiküket fogom játszatni Danilo és Juan Cuadrado hiányában. 

Alapvetően nyugodtnak érzem magam, azonban a meccs jelentősége miatt természetesen némi izgalom is található szívemben. Mikor egy csapat ilyen jellegű nehézségekkel szembesül, hozzáállásában és szellemiségében kell az ellenfél fölé magasodnia, s úgy hiszem, hogy alakulatunk a jelenlegi szituáció ellenére is képes lehet nagyszerű produkciót nyújtani holnap este. 

A szezon első két találkozóján mutatott teljesítményünk a végeredményektől függetlenül szinte teljesen megegyezett egymással, ugyanis mindkét mérkőzésen ugyanazon hibákat követtük el, s ugyanolyan téren mutattunk hiányosságokat, melyeket ebből fakadóan, magától értetődő módon továbbra is ki kell javítanunk. Az Empoli ellen eszeveszett módon, őrültekként futballoztunk, túl nagy bizalmat fektetve saját, helyenként igen borzalmas elképzeléseinkbe, ez pedig kibillentett bennünket egyensúlyunkból, melynek megléte minden egyes mérkőzésen alapvetőnek számít a győzelem kieszközöléséhez. 

Hogy egyes vélemények szerint az udinei, valamint a torinói meccsek bíró ellenünk fújtak volna a szóban forgó mérkőzéseken? Úgy gondolom, hogy az efféle kritikáknak semmiféle létjogosultsága nincsen, ugyanis az adott találkozónkat saját hibáinknak köszönhetően veszítettük el, emiatt pedig egyáltalán nem okolhatunk bizonyos külső tényezőket. 

Az elkövetkezendő hetek során legfőbb feladatunknak egyensúlyunk visszaszerzése fog számítani, mivel el kell hinnünk, hogy erős csapattal rendelkezünk, ebből kifolyólag pedig fel kell vérteznünk magunkat a kellő önbizalommal is, mely jelen pillanatban némiképp talán hiányzik együttesünkből. Meg kell tanulnunk kezeli a váratlan, előre megjósolhatatlan szituációkat, az e téren elért eredményeket pedig klubunk minden egyes játékosának és alkalmazottjának át kell adnunk, hiszen ha a Juventusnál szerepet vállaló emberek közül valaki nem képes feltétlenül hinni értékrendünkben, az csak hátráltatja mindennapos tevékenységünket, s kihatással van a mérkőzéseken látottakra is. 

Leszögezném, hogy továbbra is azon célkitűzések lebegnek szemünk előtt, melyeket a szezonra való felkészülés során megfogalmaztunk magunknak. Nem kapkodunk, sőt, éppen ellenkezőleg, eltökélten és nyugodtan végezzük dolgunkat. Tisztában vagyok vele, hogy az idény első két összecsapásán elvesztegetett öt pont nem fest kifejezetten jól, ugyanakkor a bajnokságból változatlanul rengeteg találkozó van hátra, s hiszek benne, hogy idővel sikerül majd összeraknunk játékunkat, valamint ezáltal meglelni formánkat is. Egyelőre csak és kizárólag a holnapra gondolunk, a Napoli elleni meccs után pedig lesz időnk gondolkodni az ezt követő eseményeken is. 

Alapvető feladatunknak változatlanul azt tekintjük, hogy márciusban minden olyan versenysorozatban talpon álljunk, melyben az évad folyamán érintetteknek számítunk. Meggyőződésem, hogy erős keretet tudhatunk magunkénak, s mint mondtam, ha sikerül kijavítanunk a jelenleg még fennálló hibákat, mindez az eredményeken is meg fog látszani. Ha elkezdünk diadalokat aratni, az javítani fogja önbecsülésünket is, azonban az első két összecsapás eredményeiről függetlenül most is csak arra szabad koncentrálnunk, hogy sikeresen teljesítsünk a holnapi megmérettetésen. 

Hogy mit gondolok a dél-amerikai labdarúgókat illető helyzettel kapcsolatban? Úgy vélem, hogy azon futballisták, akik csak tegnap hajnali fél háromkor fejezték be a válogatottnál való szereplésüket, s csupán holnap délelőtt tizenegykor térnek haza Olaszországba, jobb, ha otthon maradnak, mivel a Bajnokok Ligájában ránk váró feladatok miatt bölcsebb döntésnek bizonyul nem kockáztatni fizikai állapotukat. Megítélésem alapján hosszabb távon mindenképpen kifizetődik majd, hogy e pillanatban meg kellett hoznunk e döntést, ugyanis a játékosoknak is jót teszünk azzal, ha egy újabb mérkőzés lejátszatása helyett hagyunk nekik némi pihenési és regenerálódási időt a keddi találkozót megelőzően. 

A kezdőt illetően nem szolgálhatok nagy meglepetésekkel, ugyanis kapunkat változatlanul Wojciech Szczęsny őrzi majd, aki Mattia Perin stabil teljesítményének és megbízhatóságának ellenére változatlanul első számú hálóőrünknek tekinthető. Bár Tek az Udinese második találatát megelőzően kissé rosszul mérte fel az adott helyzetet, az Empoli ellen, valamint a lengyel válogatott szerelésében nagyszerűen futballozott, ennek nyomán pedig nem is lehet kérdés, hogy vele kell kezdődnie a csapat összeállításának. 

Moise Kean egy kiváló tulajdonságokkal bíró fiatal támadó, aki a PSG-nél töltött időszaka alatt jó teljesítménye mellett számos gólt is szerzett, ezáltal egyértelműen bizonyítva valós értékét. Visszatérésemet követően szinte azonnal kifejtettem a vezetőségnek, hogy szeretném, ha velem együtt Kean is hazatérne a Juventushoz, ilyen formán pedig kijelenthetem, hogy Moise Cristiano Ronaldo helyzetétől függetlenül is magára öltötte volna a Bianconeri szerelését. 

Dejan Kulusevski szintén egy fontos jellemvonásokkal rendelkező reménység, akinek – a hozzá hasonló, fiatal labdarúgókkal egyetemben – még igen sokat kell fejlődnie ahhoz, hogy elérje pályafutása csúcsát. Mindig is úgy gondoltam, hogy a legnagyobb tehetségek között emlegetett játékosoknak rengeteg munkára van szükségük ahhoz, megugorjanak egy bizonyos szintet, e tekintetben pedig nem számít, hogy az őket megvásárló alakulatok 40, 50, 70, 90, vagy éppen 300 millió eurót fizettek-e értük. 

Mikor egy ifjú futballista egy igazán jelentős klub keretének tagjává válik, igen gyakran szembesül olyan feladatokkal, melyeket egész egyszerűen képtelen végrehajtani az adott helyzetben, hiszen ennek megtételéhez mind szellemi, mind pedig fizikai téren fejlődnie kell, miközben számos pozitív és negatív tapasztalatot szükséges szereznie. Amennyiben egy fiatalban nem található meg a technikai, ám mindenekelőtt a mentális egyensúly, nem lesz képes megfelelően teljesíteni, ebből fakadóan pedig nem fogja kellő érettséggel kezelni az egyes találkozók kulcsmomentumait sem, mely ugyanakkor alapvető fontossággal bír a profi labdarúgás világában. 

Teljesen normális, hogy egy huszonkét esztendős játékos nem rendelkezhet akkora rutinnal, mint huszonnyolc-harminc éves társai, mivel a köztük lévő hat esztendő mellett az idősebbik labdarúgó háta mögött hatszor harmincnyolc bajnoki megmérettetés, összességében pedig több mint 180 profi mérkőzés áll, mely egy ideig mindenképpen behozhatatlan hátrányt jelent majd a fiatalabbak számára. 

Hogy miként távozott Ronaldo? Cristiano egy napon kijelentette számomra, valamint a Juve illetékeseinek színe előtt, hogy a továbbiakban nem szeretne az alakulat szerelésében futballozni, mikor pedig a Manchester United személyében megtalálta a neki tetsző célállomást, szabadon eligazolhatott új együtteséhez. Bár a mindenki számára ismert történések most mentek végbe, Cristianónak mindenféleképpen ez lett volna utolsó esztendeje az Öreg Hölgynél, ahogy azt Federico Cherubini sportigazgató a korábbiakban maga is kijelentette Önöknek. 

Úgy vélem, hogy CR7 itt töltött három esztendejének csodálatos mivoltából kifolyólag egyedül a legjobbakat kívánhatjuk neki a jövőre nézve, nekünk pedig tovább kell lépnünk, s meg kell írnunk történelmünk további fejezeteit. Meglátásom szerint a Juventus elsősorban mindig is csapatként számított erősnek, s mikor jelentős győzelmeket arattunk, az együttes erővel, nem pedig egyéni képességekre támaszkodva tettük. A Bianconeri DNS-e alapvetően a kollektívára épül, ekképp pedig a jövő Öreg Hölgyeinek ugyanakkora szüksége lesz az egymásért való áldozathozatalra, illetve szenvedésre, mint a múlt, vagy a jelen alakulatainak. 

Aaron Ramsey holnap bevethető lesz majd, mellette pedig hamarosan Kaio Jorge is vissza fog térni az alakulathoz, s reményeink szerint a hónap végére Arthur is edzésbe fog állni a Continassán, miután felépült műtétjéből. A holnapi összecsapás igen jó lehetőséget tartogat Luca Pellegrini számára is, akinek huszonkét esztendős korában éppen ideje lenne megragadnia az előtte kínálkozó esélyeket, mivel igen nagy potenciállal rendelkezik, ezt pedig mindenképpen ki kellene használnia ahhoz, hogy megtalálhassa helyét a futballban. 

Az elmúlt napokban több alkalommal is beszéltem Federico Chiesával, aki ezen alkalmakkor rendre leszögezte, hogy nem igazán érzi jól magát, ha pedig valóban sérüléssel bajlódik, akkor ezen probléma nagyságától és súlyosságától függetlenül valóban nem éri meg kockáztatni a labdarúgó holnapi játékát, hiszen félő, hogy erőltetés esetén sokkal jelentősebb komplikációk alakulnak ki a futballista testében, melyek hosszabb felépülési időt is igényelnének a jelenleginél. 

Kiesőinket a holnapi nap folyamán három fiatallal, Koni De Winterrel, Matías Souléval, valamint Fabio Mirettivel igyekszünk pótolni, akik csereként pályára lépve esélyt is kaphatnak majd a bemutatkozásra. Azt hiszem, hogy a szóban forgó játékosok készen állnak az előttük álló kihívásra, azonban más ifjú tehetségek, például Ranocchia vagy Fagioli esetében jobbak láttuk a kölcsönjáték lehetőségnek biztosítását, hogy a kérdéses futballisták számára egészen biztosan megadasson a nekik kellő bizalom és mérkőzésszám. 

Hogy holnap három védővel futballozunk-e? Meglátjuk. Annyi biztos, hogy nem állíthatunk magunkkal szemben kifogásokat, hiszen remek játékosokkal bírunk, akik mindenképpen tevékeny szerepet kívánnak vállalni sikereinkből. Weston McKennie ügyében nem tartozom az illetékesek közé, emiatt pedig egyelőre csak annyit tudok mondani, hogy az amerikai jól dolgozott az utóbbi napokban, emiatt pedig egészen biztosan a kezdőben kap majd lehetőséget, egyelőre pedig csupán azzal nem vagyunk tisztában, hogy ez mely szerepkört fogja jelenteni esetében" – zárta szavait Max Allegri.