A napokban megtörtént az a váltás a kispadon, aminek a Juventinók többsége inkább örül, mint búslakodik, ugyanis Andrea Pirlót egy kudarcos szezon után a Juventus történelmének egyik legsikeresebb trénere, Massimiliano Allegri váltotta. Ebben a cikkben összegezzük Pirlo munkásságát, és természetesen kitérünk arra, hogy mennyire is volt jó döntés ismételten Allegrit kinevezni.

Azt kell mondjam, hogy a Maestro regnálása nem igazán indult jól a Juve kispadján, ugyanis egyből szembe is tűntek az érdemi változások, melyek alapján kijelenthető volt, hogy a Maestro egyáltalán nem akar építeni sem Allegri, sem pedig Sarri örökségére, hanem csak is a saját elképzelése szerint szeretné formálni csapatát. Ez már akkor is egy meglehetősen merész, és rossz ötletnek tűnt, ami sajnos be is igazolódott. Olyan forradalmi dolgokkal próbálkozott, hogy Cuadradót bal szélre tette, a belső középpályásokat össze-vissza cserélgette, a jobb lábasokat tette bal oldalra, a bal lábasokat pedig jobbra, de például Gianluca Frabotta és Manolo Portanova hirtelen vízbedobása is igencsak bátor emberre vall. Ezen hibák belátására hol több, hol pedig kevesebb idő kellett, de ez épp elég volt arra, hogy a Bianconeri nagyon fontos pontokat bukjon kisebb együttesek ellen. Körvonalazódni látszott, hogy a 3-4-1-2 az lényegesen működőképesebb lehet, mint a 4-4-2, de igazából ekkor még nagyon kereste a Maestro a leginkább működő felállást, olyan is történt, hogy egy meccsen legalább háromszor váltott formációt. Az idő előrehaladtával egyre inkább kezdett körvonalazódni a kisebb-nagyobb pofonoknak hála, hogy az Öreg Hölgynek idén köze nem lesz a bajnoki címhez, de mintha valami elképzelés mégis lenne, ami nem működik, ugyanis a Crotone-szintű csapatok simán dominálhattak az olasz rekordbajnok ellen.

Az egész ősz szinte arról szólt, hogy Pirlo mindenképp saját elképzeléseit próbálta megvalósítani, ám a Fiorentina, majd az Inter ellen elszenvedett súlyos vereség rendet tett a fejekben. A Napoli elleni Supercoppa-finálén sikerült talán a legjobban megvalósítani a mester elképzeléseit, azon az összecsapáson a letámadástól kezdve a labdatartásig szinte minden működött, aminek kellett. Ezt követően ebben a stílusban el is kezdte gyűjtögetni a győzelmeket a Juve, majd jött a Roma elleni meccs, amin újraélhettük az Allegri-korszakot. Ekkor dobta sutba Pirlo az egyre csiszoltabban működő felfogását, hogy két meccs erejéig nagyot alkosson vele, majd a Napoli ellen óriási bukjon, ugyanis azon az összecsapáson az égvilágon semmit nem indokolta a bunkerfocit. Még egy lapáttal erre rá is tett a Porto elleni csúfos vereség, ezzel elkezdődött az eredménykényszer és egyre inkább megjelent a görcsösség. A Lazio elleni összecsapás egy kisebb üde színfolt volt, amin egy teljesen új felállás, a 4-2-3-1 debütált Ronaldo nélkül, majd ez azonnal el is tűnt, hiába aratott nagy sikert. Ezt követte az, hogy a Sárkányok ellen nem sikerült kiharcolni a továbbjutás, és az ezt követő időszakban majdnem megpecsételte a Juventus a sorsát.

Előkerült az a 4-4-2, ami már ősszel is felütötte a fejét, és a legrosszabb futballt ebben játszotta a csapat. A Cagliari elleni meccstől kezdve szinte a végéig az eredménykényszer miatt csak ebben játszott a Juventus, valami vállalhatatlan módon. Pirlo eredeti elképzeléséből talán csak a labdatartás maradt meg, de még ahhoz sem ragaszkodott valami nagyon a Juventus. A szezon végét már csak az újra megjelenő spirito és a szerencse mentette meg. Az utolsó összecsapáson ismételten 4-2-3-1-ben, Ronaldo nélkül láthattuk brillírozni a csapatot, és az fordulhatott meg a fejünkben, hogy lehet mégis egy CR nélküli csapattal eredményesebb lenne a Maestro, és lenne értelme kitartani mellette. Majd az 58.-ik percben becserélte McKennie-t bal szélsőnek...

Foglaljuk is össze, hogy mennyi minden is változott a Juventusnál az irányítása alatt. A labdakihozatal talán soha nem látott mélységben, olyan labdaeladásokat láthattunk, amit imádott csapatunknál nem szokhattunk meg. A labdatartás természetesen ezzel párhuzamosan szintén nagyon gyenge szintet képviselt, míg a letámadás talán még ezektől is kártékonyabb volt, ugyanis labdát nem sikerült szerezni, viszont a védelmet meggyengítette elég erősen. Jelezném, ez a három fázis lett volna az, amelyek Pirlo szakdolgozatában különösképp ki voltak emelve fontosságukat tekintve. A támadások építése az előbbi évekhez hasonló volt, ahogy a védelem is inkább a Sarri-időszakot idézte. Összevisszaság a pályán, a játékosok azt se tudják hol a helyük, ami nem is lehetett csoda, mikor Bernardeschi, Kulusevski, Danilo és McKennie szinte, hogy csak kapus nem volt, a kispad felől pedig szinte semmilyen instrukciót nem kapnak.

Mondanom sem kell, hatalmas mellényúlás volt Pirlo kinevezése, akárcsak Allegri menesztése két évvel ezelőtt, ugyanis előzőt kirúgták, míg utóbbit ismételten visszahívták, és megadták neki azt, amit annak idején nem, a beleszólást az igazolásokba. Ezzel el lett ismerve, hogy mindkét esetben óriási, a klub jövőjét komolyan befolyásoló hibákat vétett a vezetőség, amit személyesen beismerni egyikük sem fog, és ezen hibák miatt sem éri őket bármiféle következmény. Most nem Paraticire gondolok, aki ugyan ki lett penderítve, de még neki kevesebb "bűne" volt, ugyanis csak Allegri elküldése és Ronaldo megvétele mellett kardoskodott, míg Andrea Agnelli annak idején engedett Nedvědék nyomásának Max elküldésénél, és az ő fejéből pattant ki, hogy Sarrit el kell küldeni és Pirlót ki kell nevezni. A cseh legenda pedig az utóbbi két lépéshez pedig szépen asszisztált is.

Még egy kicsit térjünk vissza a Maestróra. Amellett, hogy lehet, hogy ezzel a lépéssel az egész edzői karrierjét gallyra vágta ahelyett, hogy türelmesen építgette volna azt, és annak megkoronázásaként vállalta volna el ezt a pozíciót, rengeteg Juventinót magára haragított arrogáns, beképzelt viselkedésével, és sikeresen rombolta le szobrát többek szemében. Azt gondolná az ember, hogy ez a bukás talán visszarántja földre, ám búcsújából is inkább úgy tűnik, hogy a hibáiból való tanulás továbbra sem az erőssége.

A szezon legfontosabb történeseit 20 darab elemzés formájában visszaolvashatjátok itt.

Értékelése:

• Eredmények: hármas, a kötelezők meglettek.
• Csapatra gyakorolt hatása: egyes, a sorozatban kilencszeres bajnokcsapat becsületét csak a Hellas Verona mentette meg, játékosok sokaságának a teljesítménye esett csúnyán vissza, semmi olyat nem hagyott utódjának, amire építeni lehetne. Elképzelései csak a szakdolgozatban élnek tovább.
• Az öltöző kezelése: hármas, fejlődést a spirito terén nem igazán tapasztalhattunk, azt mondjuk meg kell hagyni, hogy mikor nagyon kellett, akkor valóban kapartak a srácok, de nem gondolnám, hogy a hallgatag Maestro tudta volna feltüzelni őket. Gondolhatták páran, hogy akárcsak Zidane esetében, a játékoskarrierje iránt való tisztelet miatt jobban küzdenek majd a futballisták, ám a teória sem jött be.
• Taktikai képzettség: kettes, Danilo belső védőként való játszatása például egy remek elképzelés volt, de egy jó döntésre megannyi rossz érkezett.
• Felkészültség: hármas, a meccsekre kidolgozott taktika szinte mindig jobban sikerült, mint mikor belenyúlt abba. Nagyon ritka volt, hogy egy-egy változtatással jobbá vált volna a csapat, mint azt eredetileg eltervezte a stábjával.
• Improvizáció: kettes, valami borzasztó rosszul cserél, ha az ellenfél előnyt szerzett, a hátrányból való fordítás csak négy esetben sikerült. (Udinese, Parma, Lazio, Torino), míg 10 esetben nem sikerült (Roma, Crotone, Hellas, Fiorentina, Inter, Napoli, Benevento, Atalanta, Fiorentina, Milan).
• Rugalmasság: kettes, fiatal edző létére nagyon makacs, és nehezen tanul a hibáiból.
• Várakozásokhoz való teljesítmény: hármas, egy 0 tapasztalattal rendelkező edzőtől nagyjából eredmények terén ezt lehet várni, ahogy a hibák is benne vannak bőven, de a fejlődés legkisebb csíráját sem láthattuk, miközben elvileg azért érkezett, hogy egy új Juventust építsen. E téren többet vártam, míg trófeák terén nem vártam ennyit.
• Összesen: 2,37, azaz kettes

Ne csak a múlton rágódjunk, hanem tekintsünk kicsit a jövőbe, és ejtsünk pár szót régi-új edzőnkről, Max Allegriről. Mindenképp hatalmas előrelépés lesz az, hogy ismét egy elit edző ül a kispadon, az pedig számomra külön öröm, hogy az nem Zidane lesz. Kisebb fejtörést viszont az fog okozni, hogy mennyire fog menni neki egy fiatalokra épülő együttes megépítése. Azt már bizonyította, hogy rutinosabb, taktikailag fegyelmezett játékosokból ütős gárdát tud összepakolni, viszont a fiatalok beépítésével mindig akadtak problémái. Megdöbbentő, de Paulo Dybalán kívül egyetlen 23 év alatti játékost sem épített be, sőt a szóban forgó játékos is a kezei alatt az esetek 40%-ban a kispadon foglalt helyet.

A 23 és a 26 év közöttiek első szezonban egy fél éves beépítési időre számíthatnak, a Serie A-ban már játszottak előnyben vannak valamelyest, de a bajnokságban nagyjából 20 meccs körül léphetnek pályára.

Jelenleg ez azért is okozna problémát, mert a Juventusnak megújulásra van szüksége, a fiatalok mihamarabbi beépítésére. Reménykedjünk, hogy Max tudott ebben fejlődni, és bizalommal tud majd lenni a kevésbé tapasztalt futballisták felé is, és ennek fényében szól bele az igazolásokba, és például nem Ramsey maradása mellett kardoskodik.

Bízzunk benne, hogy két év alatt kellően kipihente magát, és sok Juve-meccset látott, hogy már úgy érkezzen, hogy a hibák egy részére már sejti, hogy mi a megoldás. Ha egy megújult Allegrit kapunk, aki nem annyira feszült, és csökönyös, mint az utolsó évében, akkor azzal csak nyerhetünk. Jó munkát, Mister!