Paratici: "Agnelli ura a helyzetnek"

paratucsok.jpgA Juventus sportigazgatója, Fabio Paratici az Öreg Hölgy tegnapi, Sassuolo ellen aratott győzelmét megelőzően a szokott módon megtette ilyenkor közzétett értékelését a hét legfontosabb eseményeivel kapcsolatban, melynek keretein belül egyebek mellett szót ejtett a tegnap büntetőt védő, s a szezon végén immár biztosan távozó Gianluigi Buffonról, valamint Manuel Locatelli helyzetéről is. 

A szakember mindenekelőtt a Neroverdi ifjú középpályásáról beszélt, akiről kijelentette, hogy ugyan nagyszerű futballistának számít, egyelőre jelenlegi alakulatában szerepel, amit a Bianconerinek maximálisan tiszteletben kell tartania. 

"Locatelli kiváló játékos, ugyanakkor nem a mi színeinkben futballozik, mivel egyelőre a Sassuolo csapatának kötelékében szerepel, ekképp pedig nem is kívánok különösebben szót ejteni helyzetéről. Az átigazolási piac egyelőre még nem nyitott meg, ekképp nem lenne helyénvaló már most a nyár eseményeivel foglalkoznunk, hiszen a hangsúlyt jelen pillanatban nem az elkövetkezendő hónapok történéseire, hanem a pályán zajló eseményekre kell fektetnünk" – szögezte le a DAZN kamerái előtt. 

Az elmúlt napok során a FIGC elnöke, Gabriele Gravina az utóbbi hetekhez képest némiképp békülékenyebb hangnemet ütött meg a Zebrákkal szemben, ugyanakkor a fekete-fehérek továbbra sem hajlandóak kihátrálni az Európai Szuperliga tervezete mögül, ami sokak szerint igen súlyos szankciókat vonhat maga után.

"Gravina elnök úr minden bizonnyal a józan ész pártáján áll, akárcsak a Juventus első embere, Andrea Agnelli, ennek révén pedig egyértelmű, hogy a felek között hamarosan megkezdődik majd az érvek mentén folytatott, kedvező kimenetelhez vezető párbeszéd. A Bianconeri feje rendkívül jól kezeli a fennálló helyzetet, s mivel napi szintű kapcsolatban állok vele, elmondhatom, hogy meglátásom szerint keresztül is viszi majd elképzeléseit az aggályoskodó szervezetek munkatársainak ötleteivel szemben."

A klub történelmének egyik legnagyobb legendája, Gianluigi Buffon két nappal ezelőtt bejelentette, hogy az idény végén ismételten, s ezúttal véglegesen is búcsút int a torinóiaknak, azonban adja magát a kérdés, hogy a kapus közleményének időzítését a klubbal közösen találták-e ki, vagy a hálóőr maga döntött a folytatást illető hírek publikálásának dátumáról.

"Természetesen együtt határoztunk a bejelentés közzétételének időpontjáról. Miután néhány hónappal ezelőtt Gigivel közösen eldöntöttük, hogy a jövőben külön utakon folytatjuk, a nyilvánosság előtt is ki kellett hirdetnünk a szóban forgó határozatot, ám a közlemény publikálását egyedül a futballista saját belátására bíztuk. 

Azon túl, hogy köszönetet kell mondanunk Buffonnak a klubért tett erőfeszítéseiért, melyeket labdarúgóként és magánemberként egyaránt kifejtett a Juventus sikereinek érdekében az elmúlt húsz esztendőben, személyesen is ki kell fejeznem iránta érzett mélységes hálámat. Úgy vélem, hogy a Bianconerinél töltött tizenegy esztendőm során egy különleges játékos mellett egy páratlan emberrel is megismerkedhettem, s személyében egy olyan barátra leltem, aki egész további életemben elkísér majd utamon. 

Buffon rengeteget tanított nekem egymás oldalán töltött esztendőink során, s eltökéltségével, illetve küzdeni akarásával igazi példát mutatott számomra. Mi, menedzserek és sportigazgatók nem sokszor nyilvánítjuk ki ilyen mélységben érzéseinket klubunk labdarúgói felé, ugyanakkor Gigi nem pusztán egy kapus, hanem egy valódi mentor, akit minden tekintetben csak tisztelni lehet. A hozzá hasonló személyekre nem pusztán követendő példaként kell tekintetni, hanem meg kell próbálni minél többet magunkba szívni személyiségükből, melyet én legjobb tudomásom szerint igyekeztem kivitelezni a hátam mögött lévő évtizedben. 

Buffon nem csak a Juventus, hanem az egyetemes olasz futball legnagyobb legendái közé tartozik, s bátran mondhatom, hogy neve nemzetünk sporttörténetének legkiemelkedőbb alakjainak listáján szerepel, attól függetlenül, hogy éppen milyen területeket veszünk górcső alá. Olyan jelentőséggel bír, mint például Valentino Rossi, vagy mint Gregorio Paltrinieri, akinek ezúton fejezném ki őszinte elismerésemet a tegnap szerzett újabb aranyérme miatt. Meggyőződésem, hogy az említett személyek egytől-egyig olyan sportemberek, akikre mindannyian felnézhetünk, s akik kivétel nélkül öregbítették Olaszország hírnevét, valamint gyarapították dicsőséglistáját" – zárta mondanivalóját Paratici.