A Juventus élő legendája, a tegnapi, Sassuolo elleni összecsapáson negyvenhárom esztendős kora ellenére is csapata egyik legjobbjának számító, többek között büntetőt is védő veterán hálóőr, Gianluigi Buffon a Neroverdi elleni megmérettetést követően igen terjedelmes interjút adott az olasz sportsajtó két ismert képviselőjének, jelesül a Sky Sport Italiának, illetve a DAZN-nak, mely nyilatkozatokban egyebek mellett szót ejtett a távozásáról szóló döntés meghozatalának körülményeiről, Andrea Pirlo nehézségeiről, valamint a folytatás lehetséges forgatókönyveiről is. Az ikonikus kapus szavait teljes terjedelemben, kísérőszöveg nélkül közöljük. 

"A statisztikák azt mondják, hogy én vagyok az egyetlen Juventus-játékos, aki még nem szenvedett vereséget a pályán a jelenlegi idényben, ugyanakkor tisztában vagyok vele, hogy az élet által biztosított javak nagy része a puszta szerencsének, illetve a sors kezének köszönhető, így természetesen e két tényező is nagy mértékben közrejátszik abban, hogy ezt elmondhatom magamról. Ennek ellenére magától értetődően rendkívül büszke vagyok rá, hogy együttesem a mai nap folyamán is a megfelelő teljesítményt nyújtotta, s olyan alakulatként futballozott, mely tetszetős futballt játszott, nagy munkabírású labdarúgók, valamint minden előzetes képzeletet felülíró sikeréhség mellett" – jelentette ki a Sky-nak. 

"A jelenlegi idény számos nehézséget tartogatott számunkra. Mesterünk igen szerencsétlen körülmények mellett kényszerült belevágni edzői pályafutásába, ugyanis többek között nem állt rendelkezésére a jól megszokott előszezon sem, mely pedig minden egyes évad előtt döntő fontossággal bírhat, kiváltképp, ha egy csapatnál alapvető szemléletváltást akarnak keresztülvinni. Ezen felül meglátásom szerint keretünkből hiányzott az érzelmi intenzitás, vagyis a megfelelő mentalitás is, melynek megléte talán lehetővé tette volna, hogy ne dobjunk el öt pontot a Benevento, vagy a Fiorentina ellen, s biztosította volna, hogy a végsőkig versenyben legyünk a történelmi, tizedik Scudetto elhódításáért. 

Hogy miért jelentettem ki távozásomról szóló, előrehozott búcsúposztomban, hogy magam mögött hagyom a gondjaimat? Ennek semmi különösebb oka nincsen, hacsak az engem mindig is jellemző, mérhetetlenül nagy öniróniát nem sorolom ezek közé. Mióta az eszemet tudom, szeretek gondolkodás nélkül, mondhatni diáknyelvhez hasonló módon fogalmazni, azaz bohókásan, szertelenül kifejezni önmagam. A fent említett szóösszetétel leginkább azt jelentette olvasatomban, hogy húsz évnyi fekete-fehér mezben való szereplést követően itt az ideje végleg lezárnom a Juventusszal való közös történetemet, s semmiképpen sem célozgattam valós problémákra. Őszintén sajnálom, ha valaki félreértette szándékaimat. 

Sosem voltak titkaim, ennek folytán most, ennyi év távlatából is büszkén vállalom: húsz esztendővel ezelőtt rendkívül fiatalon, lélekben még gyermekként érkeztem az Öreg Hölgyhöz, egy olyan emberként, akinek az élet minden területén iránymutatásra volt szüksége, most pedig értelmi és érzelmi szempontból is felnőttként, boldog emberként intek búcsút véglegesen a Bianconerinek. Ez a lehető legnagyobb ajándék, melyet az élettől kaphattam, s mérhetetlenül hálás vagyok, hogy a Juve mindezt biztosította számomra. Az utóbbi időben kaptam néhány érdekes ajánlatot, többek között a Flamengo alakulatától is, azonban jelen pillanatban szeretném átgondolni helyzetemet, ugyanakkor ennyire biztos nem szeretnék távol kerülni Torinótól. Húsz-huszonöt napon belül meghozom a végleges döntést karrieremet illetően, ezen időszak alatt pedig mindenekelőtt azt szeretném górcső alá venni, hogy a továbbiakra nézve is rendelkezem-e a kellő eltökéltséggel és motivációval, s hogy van-e még erőm főszereplőnek, s mindenekelőtt Gianluigi Buffonnak lenni az elkövetkezendőkben is. Ha úgy érzem, hogy minderre már képtelen lennék, vissza fogok vonulni, ám ha arra jutok, hogy képes lehetek még egy utolsó nagy tettre hosszúra nyúló pályafutásom alatt, élni fogok az eséllyel. 

Tavaly januárban közöltem a klubbal, hogy a távozáson gondolkodom, mivel úgy véltem, hogy immár terhet jelentek a Juventus számára, ugyanakkor a vezetőség a nyár folyamán meggyőzőzött a hosszabbításról, s nem titok, hogy e folyamatban Andrea Pirlo várható érkezésének is nagy szerepe volt. Sajnálatos módon a jelenlegi idényben nem tudtuk megvalósítani célkitűzéseinket, s mind a Serie A-ban, mind pedig a Bajnokok Ligájában kudarcot vallottunk, ugyanakkor nem szabad elfelejtenünk, hogy ezt megelőzően sorozatban kilenc Scudettót emelhettünk a magasba, ezért pedig minden egyes játékostársamnak, valamint az elnök úrnak, s a klub összes dolgozójának is szeretném kifejezni legmélyebb hálámat és köszönetemet. Minden bizonnyal az eddigiekben én magam is képes lettem volna többet adni együttesemnek, ennek következtében pedig magamat sem vonnám ki a kollektív felelősség alól. Ha többet szerepelhettem volna a szezon során, valószínűleg mindent megtettem volna annak érdekében, hogy segítsem Andreát útjának kezdetében, mivel a pályán kívül Pirlo olyan számomra, mintha a testvérem lenne, iránta táplált mély érzéseim miatt pedig nagyon csalódott vagyok, hogy első trénerként eltöltött szezonjában ehhez hasonló akadályokba kellett ütköznie."

"Továbbra is éles szeretnék maradni, ebből kifolyólag minden egyes találkozóra úgy készülök, mintha az pályafutásom első megmérettetése lenne. Ha felületesen állnék hozzá egy mérkőzéshez, többé nem lennék képes futballozni, ekképp muszáj állandóan nyomás alá helyeznem magam, hogy fenntarthassam a megfelelő koncentrációszintet. Valamit kénytelen voltam kitalálni, hogy közel 700 profi találkozót követően is a kellő hozzáállással futhassak ki a gyepre, e tekintetben pedig az tűnt a legjobb megoldásnak, ha újra annak a tizenhét esztendős srácnak képzelem magam, aki annak idején a Parma színeiben debütált egy világverő AC Milan ellen" – fogalmazott a DAZN-nak. 

"Hogy hiányérzetem lesz-e amiatt, hogy szurkolók nélkül kell végleg elhagynom a Juventust? Nem, egyáltalán nem, hiszen 2018-ban nagyon szép búcsúztatást kaptam az együttes rajongóitól, s azt tartom helyesnek, hogy ezen a gyönyörű emléken már nem is illik változtatni. Erőltetettnek hatna, ha ismét nagy ovációval mondanánk végső adjistent egymásnak, s sokkal természetesebb, ha egyfajta rájátszásként tekintünk az elmúlt két esztendőre, mely kizárólag elválaszthatatlanságunk, s szeretetünk miatt valósulhatott meg ebben a formában. Húsz esztendőn keresztül szolgáltam az Öreg Hölgyet, ideértve a klubot, a csapattársaimat, valamint az együttes szerelmeseit is, s alkalmanként úgy érzem, mintha én lennék a Juve nagy korszakának egyik utolsó képviselője, mondhatni, az autó utolsó épen maradt kereke. Sokan úgy gondolhatják, hogy ennyi esztendőt követően hatalmas fájdalommal tölt el a távozás, ami valamilyen szinten igaz is, ugyanakkor inkább óriási büszkeséget érzek azért, hogy én lehettem és lehetek Gigi Buffon, aki minden tőle telhetőt megadott a Bianconerinek, s még ennél is többek kapott vissza a fekete-fehérektől. Hálás vagyok, hogy szerethettem, s hogy továbbra is szerethetem a Juventust, és köszönök mindent, amit ez a kivételes klub tanított nekem az elmúlt két évtizedben. 

Hogy miért voltam dühös a gólt követően? Miután kivédtem a tizenegyest, majd Obiang lövését, mindenképpen szerettem volna kapott találat nélkül lehozni az összecsapást, így eléggé frusztrált lettem, mikor rádöbbentem, hogy ez nem valósulhat meg. Először a bírónak igyekeztem szólni, mert szinte elkeseredetten próbáltam találni egy szabálytalanságot, ami érvénytelenítette volna a gólt, azonban sajnálatos módon minden annak rendje és módja szerint történt a Sassuolo akciója során, s nyoma sem volt bárminemű vétség elkövetésének. 

Az elmúlt két idény rengeteg mindenre megtanított. Segített önismeretem fejlesztésében, mivel mikor a Juventus 2019 nyarán megkeresett a visszatéréssel kapcsolatban, egy olyan szerepet kellett elfogadnom, melyhez egyáltalán nem voltam hozzászokva, e tekintetben pedig férfiként és emberként is nagy változáson mentem keresztül. Nagy kihívás elé állítottam magamat, ugyanakkor úgy vélem, hogy ezen időszak alatt is minden tőlem telhetőt megtettem a közös sikerekért, emellett pedig ha egyszer edző leszek, bátran mondhatom majd a játékosaimnak, hogy maradjanak csak nyugodtan a kispadon, mivel immár tisztában vagyok vele, hogy milyen érzés második számú opciónak lenni. Alkalmanként egyébként meglehetősen megnyugtató" – összegzett mosolyogva.