Elkann látogatásának mélyebb okairól

elkann-agnelli_lnem8zb0px5n1weqlvsaveaz3.jpgMint ismert, az Exor feje, John Elkann a napokban, egészen pontosan szerda reggel az évi négy-öt ehhez hasonló alkalom egyikeként látogatást tett a Juventus edzőközpontjának számító Continassán, mely az időzítést illetően sok futballszurkolóból és újságíróból váltott ki nagyfokú érdeklődést, ugyanis a magunk mögött hagyott hetekben a Bianconeri elnöke, Andrea Agnelli a gyorsan magalakuló, majd ugyanekkora sebességgel összeomló Európai Szuperliga egyik vezetője lett, a versenysorozat bukása pedig természetszerűleg az Öreg Hölgyre is igen negatív hatást gyakorolt, legfőképpen gazdasági értelemben. 

Az általában megbízható hírekkel szolgáló olasz újságíró, Guido Vaciago a tegnap délelőtt folyamán meglehetősen érdekes részletekkel igyekezett szolgálni a vizittel kapcsolatban, írásában pedig elsősorban kijelentette, hogy a holdingvállalat első embere mindenekelőtt a klub részvényeinek zuhanórepülése, valamint a vezetőséggel való tárgyalások okán utazott Piemont tartomány székhelyére, s nem a sportszakmai helyzetből kifolyólag, amit Romeo Agresti korábbi hírei is alátámasztanak, melynek értelmében Elkann nem folytatott megbeszéléseket sem a csapat vezetőedzőjével, Andrea Pirlóval, sem pedig a Zebrák futballistáival, ugyanakkor a jelek szerint látogatása igen erős hatást gyakorolhatott a Juventus körüli személyekre, ezen emberek szerepkörétől függetlenül. 

Elkann látogatásának hátterében leginkább a koronavírus-járvány által előidézett gazdasági helyzet jelenlegi hatásainak felmérése állt, melynek keretein belül hosszabb egyeztetésen vett részt unokatestvérével, Agnellivel is, mely tárgyaláson mindenekelőtt a pandémia révén jelentősen csökkenő bevételek (ez alatt legfőképp a stadionok jegybevételeiből, vagy a televíziós közvetítésekből befolyó összegek kiesése értendő) pótlási lehetőségeiről esett szó. 

Vaciago értesüléseinek alapján a felek mindemellett kitértek a hónap végén, azaz május 27-én megrendezendő részvényesi kongresszusra is, ahol Elkann várhatóan részletes beszámolót tart majd a Juventus aktuális helyzetéről is, tájékoztatva a klub képviselőit a Bianconeri kilátásairól, ennek keretein belül pedig nagy valószínűséggel Agnelli jövőjének is kiemelt figyelmet fog majd szentelni, akinek az újságíró szerint a pletykák ellenére továbbra is nagyobb esélye van a maradásra, mint az esetleges távozásra. 

Az előző pénzügyi félév kimutatásai szerint a Juve 113,7 millió eurós veszteséggel zárta a szezon első felét, nagyrészt a fent említett két tényező erős befolyásoló hatása miatt, ami miden bizonnyal az idény második szakaszában nem csökkenést, hanem nagy valószínűséggel további emelkedést mutat majd, hiszen a Lega Serie A továbbra sem adott ki hivatalos közleményt azt illetően, hogy a stadionok mikor nyithatják meg újra kapuikat az együttes szurkolói előtt a bajnoki mérkőzéseken (ezt illetően bizakodásra adhat okot, hogy a Coppa Italia május 19-i fináléját már ismételten nézők előtt rendezhetik meg). 

A klub mindennek fényében azt kockáztatja, hogy súlyos gazdasági krízis fennállása mellett zárja a 2020/2021-es évadot, ezt pedig értelemszerűen a Juventus részvényeseinek sem állna érdekében, ekképp könnyen elképzelhető, hogy a kongresszuson az üzleti élet jelentős szereplői megpróbálnak majd egy nagyobb horderejű tőkeinjekció bevetésével javítani a fennálló helyzeten (hasonló, akkor 300 millió eurós értékű lépésre került sor 2020 januárjában is, ám ezt az összeget a Zebrák elnökének nyilatkozata szerint a járványhelyzet felemésztette), mely lehetőség Vaciago tudomása szerint hipotézis szintjén Elkann és Agnelli találkozóján is felmerült.