Forbes: A Juve a világ 11. legértékesebb klubja
A tegnap délután folyamán a világ egyik legrangosabb gazdasággal, illetve üzleti tendenciákkal foglalkozó lapjának tartott Forbes közzétette szokásos évi listáját, melyben a világ húsz legértékesebb futballklubjait veszi sorra, megállapítva ezen szervezetek, valamint együttesek piaci értékét, köztük a Serie A-ban szereplő alakulatok ezen jellemzőit, melynek alapján kiderült, hogy a lista első húsz helyezettje között négy olasz csapat is található, ugyanakkor ezek egyike sem fért be a top 10-be.
Az amerikai lap mindenekelőtt leszögezi, hogy némiképp meglepő módon, a koronavírus-járvány kiterjedt gazdasági hatásai ellenére a ranglista első húsz futballklubjának átlagos értéke mintegy 30%-kal, azaz 2,28 milliárd dollárral nőtt, emelkedett, mivel az újság állítása szerint a szponzorok, illetve a részvényesek továbbra is elsősorban egy kiaknázatlan jövedelempotenciált látnak az együttesek támogatásában, melyek egyes állítások ellenére alapvetően jelen pillanatban is kiváltják a szélesebb nagyközönség érdeklődését, így megtérítve a befektetők által a labdarúgás népszerűsítésére áldozott hatalmas összegeket.
Az patinás újság szerint a világ legértékesebb csapat jelen pillanatban az FC Barcelona, mely 4,76 milliárd dollárjával alig egytized milliárd dollárral haladja meg a második helyezett Real Madrid piaci értékét, míg a Juventus, annak ellenére, hogy 2020-ban még a lista 10. helyén állt, a mostani rangsorban már csak a 11. pozícióban szerepel 1,95 milliárd dollárt kitevő értékével, ezen felül pedig további érdekességet jelent, hogy a top 20 között kilenc angol csapat is található.
Az olasz első osztály további alakulatai közül hárman szerepelnek a legjobb húsz alakulat között, ám mindegyik klub értéke kevesebb, mint egymilliárd dollár, ennek ellenére a Calcio&Finanza számításai szerint a lista 14. pozíciójában tanyázó Inter pénzügyi és sportszakmai sikereinek köszönhetően a második legnagyobb előrelépést produkáló együttesnek számít az elmúlt esztendőhöz képest.
A világ húsz legértékesebb futballklubja:
1. Barcelona (La Liga) – 4,76 milliárd dollár
2- Real Madrid (La Liga) – 4,75 milliárd dollár
3. Bayern München (Bundesliga) – 4,125 milliárd dollár
4. Manchester United (Premier League) – 4,2 milliárd dollár
5. Liverpool (Premier League) – 4,1 milliárd dollár
6. Manchester City (Premier League) – 4 milliárd dollár
7. Chelsea (Premier League) – 3,2 milliárd dollár
8. Arsenal (Premier League) – 2,8 milliárd dollár
9. Paris Saint-Germain (Ligue 1) – 2,5 milliárd dollár
10. Tottenham Hotspur (Premier League) – 2,3 milliárd dollár
11. JUVENTUS (Serie A) – 1,95 milliárd dollár
12. Borussia Dortmund (Bundesliga) – 1,9 milliárd dollár
13. Atlético Madrid (La Liga) – 1 milliárd dollár
14. Inter (Serie A) – 743 millió dollár
15. Everton (Premier League) – 658 millió dollár
16. AC Milan (Serie A) – 559 millió dollár
17. AS Roma (Serie A) – 548 millió dollár
18. West Ham United (Premier League) – 508 millió dollár
19. Leicester City (Premier League) – 455 millió dollár
20. Ajax (Eredivisie) – 413 millió dollár
A Forbes ezzel együtt a klubok mezszponzoroktól származó bevételeiből is meglehetősen érdekfeszítő listát készített, mely rangsorban az Öreg Hölgy a nyolcadik pozíciót foglalja el a legjobb tíz alakulat között, mely nagy mértékben köszönhető a Bianconeri, valamint a Jeep autógyártó cég között 2020 decemberében kötött új szerződésnek, melynek értelmében a torinói alakulat évente 53,1 millió dollárt kap a cégtől a szereléseken, illetve a különféle, játékosok közreműködésével gyártott reklámfilmekben való megjelenésért cserébe, egészen a kontraktus 2023-as kifutásáig.
Ezen rangsor élén a Real Madrid áll, ugyanis a spanyol fővárosi gárda évente 82,5 millió dollárt kitevő szponzorpénzt kap az Emirates repülőtársaságtól, míg az olasz alakulatok közül nem található más együttes a legjobb tíz csapat között, mely helyzet azonban hamarosan akár változhat is, hiszen az Inter klubja nemrég hivatalos úton jelentette be, hogy a Pirellit lecserélve úgy támogatót keres majd magának, mely előreláthatólag valamivel több mint 30 millió dollárt juttat majd a Nerazzurrinak.
A top 10, mezszponzorok révén legtöbb bevételhez jutó együttes:
1. Real Madrid – Emirates – 82,5 millió dollár, szerződés vége: 2022
2. Manchester United – TeamViewer - 64,9 millió dollár, szerződés vége: 2026
3. Barcelona – Rakuten – 64,8 millió dollár, szerződés vége: 2022
4. PSG – Accor – 57 millió dollár, szerződés vége: 2022
5. Arsenal – Emirates – 56 millió dollár, szerződés vége: 2024
6. Liverpool – Standard Chartered – 55,3 millió dollár, szerződés vége: 2023
7. Chelsea – Three – 55,2 millió dollár, szerződés vége: 2024
8. JUVENTUS – Jeep – 53,1 millió dollár, szerződés vége: 2023
9. Tottenham Hotspur – AIA – 50 millió dollár, szerződés vége: 2027
10. Bayern München – Deutsche Telekom – 35,4 millió dollár, szerződés vége: 2023