Capello: "A Juve túl rizikósan játszik"

capello_on_juve_barca.jpgA jelen pillanatban a Sky Sport Italia szakértőjeként tevékenykedő egykori legendás olasz mester, Fabio Capello a minap ismételten kinyilvánította véleményét a Juventusszal, illetve az Öreg Hölgy helyzetével, s egyes futballistáival kapcsolatban, szavaiban pedig egyéb témák mellett beszélt Federico Chiesa nagyszerűségéről, a Porto elleni párharc alapvető könnyűségéről, valamint a Zebrák által vállat hatalmas kockázatról is. 

A korábbi olasz tréner, aki többek között az AC Milan, az AS Roma, a Real Madrid, illetve a Bianconeri szakvezetőjeként is tevékenykedett, elsőként a fekete-fehérek ifjú olasz szélsőjéről, az idei szezonban nagyszerűen teljesítő Federio Chiesáról nyilatkozott, akiről kijelentette, hogy a Napoli elleni összecsapáson ismét csak lenyűgözte őt. 

"Chiesa egyszerűen elképesztő. Rendkívül agilis, illetve nagy munkabírással és kreativitással rendelkező szélső, aki annak ellenére, hogy Torinóba való szerződésekor sokan leírták képességeit, mostanra a Juve talán legjobb és legfontosabb labdarúgójává nőtte ki magát. A Napoli ellen kiosztott gólpassza élményszámba ment, ugyanakkor a buktatása, melyért csapattársai büntetőt reklamáltak, a tizenhatoson kívül történt, ekképp nem számított tizenegyesnek" – jelentette ki Capello a Sky műsorában. 

"A Bianconeri és a Partenopei összecsapásán ezen felül is számos vitás eset történt, ugyanakkor ezek közül is kiemelkedik Alex Sandro és Piotr Zieliński ütközése, ahol annak ellenére, hogy a brazil rendkívül sokat kockáztatott, meglátásom szerint szintén helyes döntés született. Ezen felül azonban kijelenthető, hogy az Öreg Hölgy futballistái számos esetben vállalnak olyan rizikót, melyet egyszerűen nem lenne szabad megengedni maguknak az adott körülmények között, hiszen de Ligt Torino elleni szabálytalansága, valamint a fent említett történés is ezen alkalmak közé tartozott, melyek mindkét esetben befolyásolhatták volna a találkozók kimenetelét."

A szakértő ezt követően a Porto és a Chelsea Bajnokok Ligája-mérkőzéséről ejtett szót, melynek keretein belül szerda este a londoni együttes meglehetősen sima, 0-2-es győzelmet aratott a Sárkányok otthonában, Capello ítélete alapján pedig a kék-fehérek ellen Andrea Pirlo fiainak is illet volna továbbjutniuk. 

"A negyeddöntő első mérkőzésén tisztán látszott, hogy a Zebráknak mindenképpen tovább kellet volna jutniuk ez ellen a Porto ellen, hiszen a portugálok közel sem keltették legyőzhetetlen alakulat benyomását, már a Juventus elleni párharc során sem. A Chelsea felfogása alapvetően különbözött a Bianconeri mentalitásától, mivel Thomas Tuchel nagyszerűen megoldotta együttese védekezését, ekképp a Kékek hátsó alakzata szinte esélyt sem adott a hazai gárdának. Mason Mount találata szemkápráztató volt, a német mester pedig egyértelműen ura volt a helyzetnek, a találkozó teljes időtartama alatt. Kár, hogy Andrea Pirlóról ez nem volt elmondható bő egy hónappal ezelőtt" – összegzett az egykori tréner.