Juve-Crotone – Az edzők értékelése

img_20210223_004521.pngA Juventus tegnap este a Serie A 23. fordulójában a bajnokság sereghajtójának számító Crotone alakulatát fogadta az Allianz Stadiumban, a kötelező győzelemnek ígérkező összecsapáson pedig a Bianconeri teljesítette is az előzetes elvárásokat, hiszen Cristiano Ronaldo duplájával, illetve Weston McKennie második félidei góljával 3-0-ás diadalt aratott a déli csapattal szemben.

Az összecsapást követően a szokott módon természetesen a két együttes mesterei is értékelték a látottakat. Az Öreg Hölgy vezetőedzője, Andrea Pirlo elmondta, hogy fiai idegesnek tűntek a meccse elején, ám később sikerült levetkőzniük zavarodottságukat, vele szemben pedig a Cápákat irányító Giovanni Stroppa elsősorban csapata küzdeni akarását emelte ki.

"A mérkőzés elején túlságosan idegesek voltunk, mivel az utolsó két találkozónk, illetve az ezeken elszenvedett vereségek ebben a tekintetben is negatív hatást gyakoroltak ránk. A legfontosabb feladatunk a három pont begyűjtése volt, ez pedig el is tudtuk érni ma este, a gólok pedig megnyugtattak bennünket, ezután pedig már minden a tervek szerint alakult" – jelentette ki a Maestro a Sky Sport Italia kérdésére.

"Szombaton a Hellas Verona otthonába látogatunk majd, úgy, hogy még egy futballistánkat elveszítettük, mivel Danilo sárga lapjainak összegyűlése miatt eltiltott lesz majd. Mindenképpen meg kell vizsgálnunk, hogy kiket állíthatunk majd a kezdőbe, ám az ehhez hasonló döntéseket mindig hosszas mérlegelést követően hozzuk meg. Egyelőre nem tudom, hogy a Porto elleni Bajnokok Ligája-visszavágó idejére kik állnak majd rendelkezésünkre. Mindig csak a soron következő összecsapással foglalkozunk."

A Crotone ellen néhány, korábban sérüléssel bajlódó labdarúgó ismételten a pályán segíthette a fekete-fehéreket, ám a Zebrák meghatározó támadója, Álvaro Morata továbbra is csak csereként állhatott be a második játékrész folyamán, az egykori középpályás pedig a spanyol centerről, illetve a Zebrák más futballistáiról is beszélt.

"Álvaro Morata nemrég épült föl az őt érő influenzából, a formába lendüléshez pedig mindenképpen időre van szüksége. Cristiano Ronaldót arra kértük, hogy más mozdulatokat hajtson vége, mint Kulusevski, eltérően mozogva, mint a svéd, hogy jobban összezavarhassa az ellenfelet, valamint, hogy középre húzva pótolja a centerünket.

Természetesnek vélem, hogy Dejan mindeddig nem illeszkedett be tökéletesen a csapatunkba, mivel teljesen más a Juventusban futballozni, mint a Parmában. Velünk szemben az együttesek védekezőbb felfogásban játszanak, ekképp nem áll előttünk annyi terület, mint amennyi Kulusevski korábbi együttesénél jellemző volt, ezek mellett pedig a kontrajátékra sem fektetünk túlzottan nagy hangsúlyt.

Igyekeztünk szélesebb szerepkörben játszatni, az elsődleges feladata pedig az volt, hogy megtalálja Cristianót a beadásaival. Annak ellenére, hogy nem vállalt központi szerepet a góljainkban, a labdabirtoklásunk során igen sok munkát végzett. Biztos vagyok benne, hogy az eddig mutatottaknál sokkal több potenciál lakozik benne.

Federico Chiesa hasznosabban, s jobban teljesít a jobb szélen, mint a bal oldalon, elsősorban a játékstílusa, illetve a egy az egy elleni szituációkban kifejtett hatékonysága miatt. A bal szélen is megállja a helyét, ám minden bizonnyal az eredeti szerepkörében nyújtja a legjobb teljesítményt.

Rodrigo Bentancur edzés nélkül nyújtott nagyszerű teljesítményt, ezért pedig mindenképpen elismerést érdemel. Még mindig nem felejtette el a Portóban történteket, ám közösen dolgozunk a probléma megoldásán. 

Fagioli egy rendkívül magas játékintelligenciával rendelkező fiatal, ami igen fontos tényezőt jelent. Véleményem szerint megállná a helyét registaként, mivel mindig megtalálja az adott pillanatban megfelelő pozíciót, s jól mozgatja az együttest is, azonban még nagyon fiatal, ezért pedig nem szabad nagy nyomást helyeznünk a vállaira.

Ma megkértük Gigi Buffont, illetve a védelem brazil játékosait, hogy emeljék fel a hangukat az összecsapás során, mivel a fiatal labdarúgóknak sokat jelenthet a nyomás leküzdésében, ha egy nagy tapasztalattal bíró hang vezényli őket."

A tréner mondanivalójának végén kitért a bajnokság állására, valamint a játékosként és edzőként való szereplés különbözőségeire is, elmondva, hogy futballistaként minden könnyebb, mint szakemberként, mivel utóbbi szerepkör sokkal több tevékenység elvégzésével jár.

"Minden csapat, mely jelen pillanatban az Inter mögött foglal helyet, a Nerazzurri ellen van, s a milánóiakat tekinti elsődleges ellenfelének. A magunk részéről biztosak vagyunk benne, hogy a végsőkig fogunk harcolni a Scudettóért" – tette hozzá. 

"Tíz esztendővel ezelőtt mindössze a saját játékomra kellett fókuszálnom, s a győzelem elérésére kellett összpontosítanom. Nyilvánvalóan ez sem volt könnyű, azonban a jelenlegi munkám során minden apró részletért én vagyok a felelős. Úgy vélem, hogy jobb futballistának lenni, mint edzőnek. Labdarúgóként minden sokkal egyszerűbb volt" – zárta szavait Pirlo.

stroppa.jpgA Crotone mestere, Giovanni Stroppa mérkőzést követő szavaiban mindenekelőtt a Zebrák elleni meccsen előzetesen megvalósítani kívánt elképzelésekről ejtett szót, valamint kitért együttesének helyzetére, s további kilátásaira is.

"Az Öreg Hölgy találatai kihúzták a lábunk alól a talajt, ennek ellenére kezdetben a megfelelő módon futballoztunk. A négy fővel való védekezést a hét folyamán már többször kipróbáltuk, ennek ellenére természetes, hogy az új szisztéma nem fog jól működni az első éles bevetés alkalmából" – kezdte mondanivalóját a Sky Sport Italiának.

"Férfiakként harcoltunk és szenvedtünk a számunkra kedvező eredmény eléréséért, ám végül szinte a teljes játékidő alatt védekezésre kényszerítettek bennünket."

A Cápák a következő fordulóban egy igazi kiesési rangadó megvívásra készülnek, ugyanis a 18. helyen tanyázó Cagliari alakulatával fognak összecsapni, mely találkozó döntő fontosságú lehet az egyre nehezebb helyzetben lévő együttesek számára.

"Egyre kevesebb forduló van hátra, így a bennmaradás kiharcolására lévő idő is egyre fogyatkozik. Nem a mai összecsapás fogja meghatározni a későbbi fejleményeket, mivel egyelőre úgy véljük, hogy a saját kezünkben tudhatjuk sorsunkat.

Az elszántságunk továbbra is töretlen. Való igaz, hogy játszottunk néhány mérkőzést, melyen pocsék módon futballozunk, ám előfordult, hogy meg nem érdemelt találatoknak köszönhetően szenvedtünk vereséget, míg a többi meccsünkön egyértelműen rászolgáltunk a megszerzett pontokra.

Nem kifejezetten célravezető, ha állandóan a tabellát nézegetjük, mivel igazán csak a mutatott produkciónk adhat nekünk önbizalmat. Ezen pillanatokból meríthetünk erőt, mely elengedhetetlennek számít az élességünk fenntartásához. A hozzáállásunk sosem jelentett gondot, ez pedig ma sem volt másképp.

A jövőben jóval határozottabbaknak kell lennünk. Ma este számos alkalommal előfordult, hogy a javunkra megítélt szabadrúgások általi lehetőséget nem akartuk kamatoztatni, ez pedig semmiképpen sem szolgál pozitívumokkal. Több lövési kísérletünk volt, azonban nem jelentettük valós fenyegetést a Juventus kapujára.

Sosem fogjuk feladni, az elszántságunk pedig az edzéseinken is egyértelműen megmutatkozik. Hiszünk a céljainkban, s bízunk benne, hogy el is tudjuk érni ezeket. Természetesen egyikünk sem örül a jelenlegi helyzetünknek, ám ennek ellenére amíg van remény a kiesés elkerülésére, küzdeni fogunk ennek kieszközöléséért" – összegzett Stroppa.

A mérkőzés összefoglalója: