Azt természetesen minden Juventus szurkoló kívülről fújja, hogy kik voltak ennek a nagy múltú klubnak a meghatározó sztárjai. Ebben az összeállításban olyan játékosokat mutatunk be, akik Torinóban nem váltották meg a világot, bár sokan közülük más csapatokban szépen teljesítettek.

A negyedik részben folytatódjon a sor kilencvenes évek közepének négy tagjával, akik 1996 és 1999 között húzták magukra a csíkos szerelést. Lesz közöttük argentin, olasz és szerb játékos is, hiszen a Bianconeri már akkor is nemzetközi alakulatnak számított.

Első alanyunk a mai napon Juan Pablo Sorín, aki Buenos Airesben született, 1976. május 5-én. Húsz évesen mutatkozott be az Argentinos Juniors csapatában, ahol hamar megmutatkozott tehetsége, így azonnal a Zebrák látókörébe került. A fiatal balhátvéd 1995-ben igazolt Torinóba, majd egy évre rá már haza is tért, a River Plate szerződtette le.

Ennek nagyon egyszerű oka az, hogy mindösszesen 5 mérkőzésen tudta kivívni helyét a csapatban, 146 játékperc alatt pedig nem tudott túl nagyot villantani, sem gól, sem pedig gólpassz nem szerepel a neve mellett. Argentína után Brazíliában próbált szerencsét, ott az a Cruzerio fogadta be, ahová még további négy alkalommal visszavezetett az útja, rengeteg klubbal és kitérővel tarkított pályafutása során. Európában szerencsét próbált a Lazio, a Barcelona, a Paris Saint-Germain, a Villareal és a Hamburg csapatainál is, de az európai bajnokságokban a legtöbb pályára lépését hozó La Ligában lejátszott 56 és a teljes karrierje alatt letudott 194 mérkőzés is elég kiforratlan pályafutásra utal. 22 gól és 12 gólpassz áll a neve mellett, karrierjének 1994 és 2012 között íródó története folyamán. A Gauchók mezében 74 találkozón 12 találatot jegyzett. Címei listája sem túl hosszú, egyszer nyert Bajnokok Ligáját, egyszer Libertadores kupát, egyszer pedig francia és egy ízben brazil nemzeti kupát. Az indiai Haldia Heroes csapatától vonult vissza 2012-ben.

Következőnek jöjjön Sorín honfi- és pályatársa, Juan Esnáider. Ő 1973. március 5-én látott napvilágot, Mar del Platában. Kezdeti lépéseit a Club Ferro együttesében tette meg, hogy aztán 1990-ben egy kilenc évig tartó spanyol kaland vegye kezdetét. Először csak a Real Madrid B-be fért be, majd felkerült a felnőtt csapathoz, hogy aztán az Ibériai-félszigeten belül kipróbálja magát a Zaragoza, az Atlético Madrid és az Espanyol gárdáinál is, mielőtt 1999-ben az Öreg Hölgy szolgálatába szegődött.

6,25 millió euró fejében érkezett, és két évvel később 1,5 millióért távozott, így anyagilag negatívan érintette a csapatot. Az Espanyolban 37 mérkőzésen 15 gólt rúgott, tehát a gólerőssége volt a legnyomósabb érv a megszerzése mellett, de sajnos fekete-fehérben ennek már nyoma sem volt. Két idény alatt 25 meccs, 2-2 gól és gólpassz volt mérlege, ami 1300 játékperc alatt arcpirítóan gyenge teljesítmény. A Zaragoza nyújtott számára mentőövet, és ezt 63 pályára lépésen szerzett 34 góllal hálálta meg. Kimondhatjuk tehát, hogy a Földközi-tenger túlsó partján bontakozott igazán ki a teljesítménye. Később megfordult még Portugáliában, Franciaországban és Argentínában is, pályafutását 2005-ben, a Newell's Old Boys csapatában zárta le. Vitrinjébe három spanyol szuperkupa serleget tehetett be. A nemzeti csapatban három fellépésig jutott.

Ismerkedjünk meg a kopasz fejbúbjáról, és hihetetlen munkabírásáról mindenki előtt ismert, csupa szív középpályással Attilio Lombardóval. 1966. január 6-án született Santa Maria la Fossában, Nápolytól 30 kilométerre. Húsz évig tartó karrierjét a harmadik ligás Pergocremában kezdte meg 1983-ban, hogy a Cremonese érintésével végül 1989-ben a Sampdoria együtteséhez igazoljon. Nem túlzás azt állítani, hogy a Blucerchiati volt karrierje legkiemelkedőbb állomása. A középpálya minden posztján bevethető Lombardo a genovai csapat mezében 308 találkozót tudott le, ezeken 51 találatot jegyzett.

Sokoldalúsága miatt gondolta a Juve vezetősége, hogy a Bajnokok Ligája-győzelemre törő csapat tengelyében ő legyen az egyik fazonszabász. Bár az áhított győzelemnek részese lett, mégsem hozta a Luigi Ferrarisban megismert formáját. A legendás, ez idő tájt éppen a Kappa által gyártott mezben csupán 51 mérkőzésen lépett pályára, 4 gól és ugyanennyi gólt érő átadás fűződik a nevéhez. Torinóból a Crystal Palace gárdájához vezetett az útja, majd Olaszországban a Lazio és újfent az igazi otthona, a Sampdoria adott neki lehetőséget, utóbbiból vonult vissza 2003-ban. Dicsőséglistája egészen impozáns, hiszen olasz csapataival minden hazai és nemzetközi kupát begyűjtött. Egyszeres BL valamint, kétszeres UEFA-kupa győztes, Interkontinentális kupa-győztes, háromszoros olasz bajnok, mindhárom klub színeiben a csúcsra érve, kétszeres olasz kupa és olasz szuperkupa győztes, egyszer az olasz kupa gólkirálya öt találattal. Tizennyolcszoros olasz válogatott, ezeken a mérkőzéseken három gólt ért el.

Negyedik szereplőnk a szerb Zoran Mirković, aki Belgrádban született 1971. szeptember 21-én. Ifjúságának, s profi karrierjének első éveit is az FK Rad csapatánál töltötte, hogy aztán a szerb elit klubhoz az FK Partizan csapatához csatlakozzon. A kőkemény középhátvéd annyira kiemelkedett a jugoszláv bajnokságból, hogy arra a kontinens gigászai  is felfigyeltek. Ennek ellenére a kis lépések taktikáját követve először az Atalanta gárdáját választotta légiós élete első állomásának. Két szezon és 55 pályán töltött mérkőzés után döntött úgy a Juventus, hogy a keretébe édesgeti a játékost. 51 találkozó, valamint 3405 perc jutott neki, gólt nem szerzett, kétszer állították ki. Második idényében már csak nyolc bajnoki összecsapáson kapott lehetőséget, így nem csoda, hogy az év végén a török Fenerbahçe együttese vásárolta meg, 4 millió euróért. Törökországból újra a Partizanhoz tért haza, majd három szezont letudva, 2007-ben akasztotta szögre a csukát. A jugoszláv kupát egyszer, a bajnokságot kétszer, a szerb és a török bajnoki címet egyszer-egyszer szerezte meg, a válogatottban mindösszesen 60 alkalommal lépett pályára.