Pirlo: "Óvatosnak kell lennünk"

pirlo_juve_barca.pngA Juventus vezetőedzője, Andrea Pirlo a holnapi, Parma elleni idegenbeli találkozót megelőzően adott intejút az olasz sajtónak, melyben többek között kijelentette, hogy holnap klasszikus játékot vár együttesétől, egy olyan csapat ellen, amely jelenleg közel sincs ereje teljében, valamint beszélt a Zebrák erőnléti helyzetéről is.

Az Öreg Hölgy alakulata jelenleg huszonnégy ponttal a Serie A harmadik helyén áll tizenkét fordulót követően, ám ennél sokkal aggasztóbb a Zebrák által lejátszott döntetlenek száma, ugyanis a Maestro együttese mindössze hat győzelmet aratott, s ugyanennyiszer nem tudott nyerni hazai ellenfeleivel szemben.

"A Parmának jól megy az idei szezonban" – mondta az egykori középpályás a Juventus TV munkatársainak.

"Mióta formációt váltottak, pozitív és fontos eredményeket értek el, például Genovában és Milánóban is. Olyan csapatról van szó, mely jelenleg nincs ereje teljében, mivel új edzőjük van, azonban ennek ellenére óvatosnak kell lennünk, már csak amiatt is, mert háromnaponta pályára kell lépnünk, és ezen meccseken csúcson kell lennünk mind szellemileg, mind pedig fizikailag.

Úgy vélem, egy klasszikus olasz összecsapás előtt állunk, ahol szilárdan próbálnak majd védekezni, és kontrákból kialakítani lehetőségeket. Rendkívül gyors játékosokkal rendelkeznek a támadósorukban, mint például Gervinho és Yann Karamoh.

A labdabirtoklás idején is nagyon óvatosan kell futballoznunk, illetve erre a támadások felépítésekor is kiemelten kell majd figyelnünk."

A tréner szót ejtett a Sonkások mesteréről, Fabio Liveraniról is, elmondása szerint pedig igen jól ismeri a szomáliai felmenőkkel rendelkező szakembert, s véleménye szerint az edző ugyanazokat a taktikai elemeket adta át csapatainak, melyeknek szellemében annak idején maga is futballozott.

"Játékosként jól ismertem Liveranit. Technikailag és szellemileg is kiemelkedő labdarúgó volt, aki már azelőtt a következő lépésen gondolkodott, mielőtt megkapta volna a játékszert. Edzőként nagyjából ugyanezeket az elképzeléseket igyekszik megtanítani a csapatainak is.

Jól teljesített a Leccénél is, most pedig egy másik klubnál igyekszik maradandót alkotni, mindazonáltal még neki is időre van szüksége."

A fekete-fehérek a Serie A legutóbbi, szerdai meccsnapján 1-1-es döntetlent játszottak az Atalantával, erről a mérkőzésről is kérdezték Pirlót.

"Kicsit mérgesek vagyunk, mert nagyszerű meccset játszottunk egy erős ellenféllel szemben, és rendkívül sajnáljuk, hogy nem tudtunk élni az általunk teremtett számos lehetőséggel, valamint csalódottak vagyunk amiatt is, hogy nem tudtuk megszerezni a három pontot."

Ennek ellenére a tréner elmondása szerint nem aggódik, mivel véleménye szerint csapata fizikailag is a megfelelő szinten áll, így jól bírja a meccsek által jelentett terhelést.

"Fizikailag jól érezzük magunkat, a minap pedig be is bizonyítottuk ezt az Atalanta ellen. Nagyjából velük egy szinten futballoztunk, időnként pedig nagyobb erőt is képviseltünk fizikai tekintetben.

Nincs bennem aggodalom ebből a szempontból, de a háromnaponta következő meccsek idejére mindig fel kell épülnünk, minden tekintetben" – zárta szavait az olasz szakember.