Milik továbbra is célpont Torinóban

milik_arkadiusz_mutato_ujjat_felfele_tartja.jpgA Juventus átigazolási ügyei kapcsán mindig rendkívül pontos értesülésekkel rendelkező Romeo Agresti az egyik legnagyobb nemzetközi sportlap, a Goal olaszországi kiadásának írt cikket a Bianconeri helyzetéről, melyben elmondta, hogy az Öreg Hölgy, illetve Andrea Pirlo továbbra is szeretne egy csatárt igazolni, mely posztra tökéletes opció lehet a nyáron is sokat emlegetett Arkadiusz Milik, akit immár klubja, a Napoli is szívesebben elengedne.

A lengyel csatár kontraktusa jövő nyáron fog lejárni jelenlegi alakulatánál, ekképp szabadon igazolható játékossá válik majd, mivel szinte biztosra vehető, hogy nem szeretné meghosszabbítani szerződését a Diego Armando Maradona Stadionban szereplő csapattal.

A Napoli, bár a legutóbbi átigazolási időszakban még eléggé borsos árat szeretett volna kapni a támadóért, Agresti információi alapján akár már 15-18 millió euróért is megválna tőle, mely jó lehetőséget kínálhat mind a Juventus, mind pedig a korábban szintén érdeklődő Atlético Madrid együttesének is.

Habár a szeptember-októberi transzferpiacon a mértékadó Transfermarkt szerint 27 millió eurót érő, a Napoli színeiben pedig mindeddig 122 összecsapáson 48 találatot elérő futballistát iránt az olasz rekordbajnok és a Roma mellett a Tottenham Hotspur csapata is szívesen leigazolta volna, végül különböző problémák miatt Nápolyban maradt, mely azonban egyáltalán nem volt ínyére.

"Mikor a Napoli további öt évre szóló szerződést kínált nekem, gyakorlatilag két lehetőségem maradt, a maradás, illetve a távozás. Úgy döntöttem, hogy szeretnék kipróbálni egy új kihívást, mivel azt hiszem, ez a megfelelő alkalom erre. Soha nem tápláltam ellenséges érzéseket a Napoli iránt, s mindent kizárólag profi labdarúgóhoz méltó módon szeretnék elintézni" – ismerte el korábban a huszonhat esztendős játékos a SportoveFaktynak.

Elmondása szerint azonban a klub nem bánt vele jól, miután tudomást szereztek távozási szándékáról, s csak sajtóhírek által értesült arról, hogy a Partenopei mestere, Gennaro Gattuso kihagyta őt a a Serie A és a Bajnokok Ligája találkozóin szerepeltethető keretéből.

"Mindezt a sajtóból tudtam meg. Számítottam erre a lépésre, azonban a klub kommunikációja nem kezelte professzionális módon az ügyemet, s azt hiszem, nem bántak velem jól."

A Goal tudomása szerint a Juventus mindenképpen szeretne egy csatárt Álvaro Morata mellé, és szoros figyelemmel követi a lengyel labdarúgó státuszát, a Napoli pedig ezzel együtt abban reménykedik, hogy akár 18 millió eurót is kaphat Milikért, s már ezért a csökkentett árért is hajlandóak eladni őt, hogy a támadó okozta könyvelései nehézségektől megszabadíthassák magukat.

Milik ügynöke a tárgyalások végett az elkövetkezendő napokban Olaszországba fog érkezni, hogy egyeztessen a képviseltje iránt érdeklődő klubokkal, melyek alatt elsősorban a Zebrákat, valamint a Matracosokat érti az olasz transzferguru.